Nagyon úgy tűnik, hogy a mai incidens inkább árt a Fidesznek, mint amennyit használ, legalábbis a reakciók, amiket közéleti személyek és átlagemberek fogalmaznak meg, azt mutatják, hogy hibás volt Menczer Tamás lépése.
Ami történt, az már lerágott csont, Magyar Péter országjáráson volt, ajándékot szeretett volna bevinni egy gyermekotthonba, amikor megjelent Menczer Tamás, és sokaknak szekunder szégyenérzetet okozva Magyar Péter férfiasságát firtatta.
Az esetet utána Magyar Péter kommentálta:
Ma mindenki láthatta az Orbán-kormány valódi arcát. Egy túlzsúfolt gyermekvédelmi otthon előtt követett el garázdaságot Orbán Viktor kommunikációs igazgatója. Olyan épület előtt üvöltözött láthatóan ittas állapotban, habzó szájjal, magàból kikelve, trágár módon 20 percen keresztül, ahol 3-4 éves súlyosan traumatizált gyerekek élnek. Egy ilyen politikusnak azonnal távoznia kell a közéletből.
Majd ezután Menczer Tamás is írt egy reakciót:
Magyar Péter minden embert lenéz❗️ Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!
És azt híhetnénk, hogy ezzel vége van, de nem!
Újra posztolt Menczer Tamás, és itt kezdődik az, amit már végképp nem értünk. Tisztán látszik, hogy nem a kívánt hatást érte el a kommunikációs igazgató akciója, mert a hozzászólások elég keményen büntetik Őt. Persze akadnak pozitívak, de végig görgetve azt látjuk, hogy a többség szerint óriási bakot lőtt az államtitkár úr:
A poszt szövege:
Ellopta a diákok pénzét! És ő beszél átláthatóságról! Magyar Péter egy hazug gazember!
Az ez alatt megjelenő kommentekből szemezgetünk pro és kontra:
Van akinek tetszett az államtitkár akciója:
Hogy megzavarodott a tiszás pali
Mi van kicsi? Ideges vagy, kicsi? Ennyit tudsz, kicsi? Vegyek neked Pottyondy Edina-ra jegyet, kicsi?
Valakinek végre szembesíteni kell a valósággal, ez azt hiszi, hogy valaki lett, pedig ennél még a böszme is különb volt. A híveit pedig nem tudom megérteni, ilyen süketek és vakok, nagyot fognak koppanni rövidesen.
Hajrá Tamás! ♥️?? Kesztyűs kézzel bántál az diktafonos, nadrágszíjas futóbolonddal, de megértelek.
Gratulálok szeretettel Tamás!
Van aki meg egyenesen bohócnak titulálta Menczert:
Menczer Tamás..... ez most besült kicsit???
+10%! Áradjon a TISZA! Köszönjük Menczer, köszönjük Rogán!
26 után valami gigantikus gumiszobára lesz szükség, ahova ezt a sok futó bolondot belehet tenni, mint ez a kommunikációs szakember Menczer. Az a szerencséje Tamásnak lett egy kemény réteg, akinek ez az értelmi színvonala és habzsolják a trágyát naponta.
Érdekes, Menczer Tamás a kegyelmi ügynél nem üvöltözött így kikelve magából az igazságért...
Ez már nagyon az alja. Nagyon érzi a Fidesz az elkerülhetetlen vesztét. Csak azt bánom, hogy ezeket a primitív embereket mi fizetjük.
Tudtuk, hogy pánik van a fideszben és a kormányban, de azt nem sejtettük hogy ekkora a baj.
és még sok sok hasonló negatív komment +++
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információk
Döbbenetes: Megszólalt Vogel Evelin: Én nem akartam, hogy ez legyen.....
Az eddigi legerősebb írással mentek neki Magyar Péternek - "Megáll az ész! Péter, hát van neked bőr a képeden?"
Ezekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Ha hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen:
e-mail cím megjelenítése
. Köszönjük az észrevételeidet!
Sajnos nagyon sokan fals információkból tájékozódnak, és azonosító nélküli oldalak által terjesztett álhíreket osztanak meg. Ne tartozz közéjük!
Kattints a megosztás gombra, és oszd meg a cikkünket Facebook-csoportokban vagy a saját idővonaladon, hogy a valós információk másokhoz is eljussanak!