Orbán Viktor miniszterelnök egy videóban emlékezett vissza arra a pillanatra, amikor Kásler Miklós miniszter figyelmeztette őt: komoly veszély közeledik. Egyszer csak Kásler miniszter úr szólt nekem, hogy van itt valami, amiből nagyon nagy baj lehet. Azt mondta, higgyem el, hogy ez egy komoly dolog, és azonnali intézkedésekre van szükség
– hangzott el, ami megalapozta Magyarország Covid-járvány elleni védekezését. Az eseményekről készült visszatekintő filmet a járvány hazai megjelenésének ötödik évfordulójára tették közzé a miniszterelnök YouTube-csatornáján.
Szlávik János, a neves virológus elmondta, hogy kezdetben sokan nem tartották valószínűnek, hogy a kínai esetből globális járvány lesz. Ugyanakkor, figyelembe véve a mai világ utazási szokásait, szinte elkerülhetetlen volt, hogy a vírus túllépjen Ázsia határain.
Szijjártó Péter külügyminiszter hozzátette:olyan veszéllyel kellett szembesülniük, amihez foghatót sem ez a nemzedék, sem a korábbi nemzedékek, nem éltek át
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a védekezési időszakot valódi harcként élte meg, amelyhez elengedhetetlen volt a kitartás és az elkötelezettség. Ez nem a gyávák klubja, ez a harcosok klubja, mindegy hogy vörösiszap, árvíz, járvány, háború, ott kell lenned. A bajban lévők mellett állni maga a hűség. Számomra ez nem volt kérdés. Megfeszített szellemi állapotban voltunk a krízis végéig
– fogalmazott.
Orbán Viktor megfeszített szellemi állapotként írta le a védekezés idejét, amely során egyértelmű volt számára, hogy a Belügyminisztériumra és Pintér Sándorra kell bízni a fő felelősséget.
Mint elmondta, a járvány terjedésének megfékezéséhez olyan szervezetre volt szükség, amely képes a teljes védekezési rendszert koordinálni.Egy ilyen válságnál a kormányban vannak horizontális meg vonalas rendszerek. A vonalas rendszerek az oktatás, a közigazgatás, az egészségügy, a rendőrség, a katonaság. Ki kellett választani azt a szereplő, szervezetet, amelyik köré fel lehet építeni a védekezést, amelyik majd a motorja lesz. Én a Belügyminisztériumot és a rendőrséget választottam.
– mondta.
Pintér Sándor belügyminiszter kiemelte, hogy a védekezés első lépése a határvédelem és az útvonalak kijelölése volt, hogy minimalizálják a fertőzés kockázatát a magyar állampolgárok számára. Az első magyarországi fertőzést március 4-én azonosították, Müller Cecília országos tisztifőorvos pedig a maszkviselés, a távolságtartás és az elzárkózás fontosságát hangsúlyozta.
A videó összegzése szerint a védekezés alapját a sérülékeny csoportok védelme és a gyors, határozott intézkedések képezték.
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Orbán Viktor Politika Fidesz Magyar kormány Magyarország Választások Kampány Covid Beszámoló VideóHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!