![]() |
A két politikus az Iványi Gábor vezette Oltalom Egyesületnél tüntetett, ez ügyben vizsgálódik az ügyészség.
Csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt Polt Péter indítványt tett Gurmai Zita országgyűlési képviselő és Donáth Anna európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére – a Legfőbb Ügyészség közleményében. Mint írják, a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folyamatban lévő nyomozása eredményeként kezdeményezte ezt Polt Péter legfőbb ügyész.
A rendelkezésre álló adatok szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságának munkatársai egy különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás ügyében nyomoztak, amikor 2022. február 21-én egy Budapest VIII. kerületi ingatlanban kutatást és lefoglalást végeztek. A közlemény alapján egyértelmű, hogy az említett eset az Oltalom Karitatív Egyesület Dankó utcai székházánál történt razziáról, majd az azt követő tüntetésről szól.
Az ügyészség kitért arra is, hogy a pénzügyőrök tájékoztatták a kutatással érintett szervezet vezetőjét – vagyis Iványi Gábor lelkészt –, hogy az eljárási cselekményen a hatóság tagjain és a jegyzőkönyvvezetőn kívül csak ő és jogi képviselője lehet jelen.
Ennek ellenére Iványi a sajtó képviselőivel és az ott megjelent más személyekkel együtt kívánt bemenni a kutatás helyszínére, a jelenlévők, köztük Gurmai és Donáth, a „pénzügyőröket jogszerű eljárásukban erőszakkal akadályozták”. A közleményben hozzátették: „az érintettek az erőszakos cselekményüket akkor hagyták abba”, amikor megérkeztek a rendőrök.
Országgyűlési, illetve európai parlamenti képviselővel szembeni büntetőeljárás lefolytatására és a tényállás tisztázására azután lesz lehetőség, hogy mentelmi jogukat felfüggesztik, ezért ezt Polt Péter indítványozta az Országgyűlés és az Európai Parlament elnökénél is.
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Ha hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!