Sulyok Tamás: A személyemet érintő kisstílű hazugságait eddig sem tartottam szóra érdemesnek
A személyemet érintő kisstílű hazugságait eddig sem tartottam, és most sem tartom szóra érdemesnek, ellenben azt határozottan, egyszer és mindenkorra kikérem magamnak és az általam az Alaptörvény alapján képviselt magyar államnak, hogy a közjogi rendszer működéséről és az elnök feladatairól újra és újra kioktatni próbálja a köztársasági elnököt - írta közösségi oldalán válaszul a Magyar Péternek a köztársasági elnök.
Úgy fogalmazott:Ön sokadjára talál meg azzal a „nóvummal”, hogy a köztársasági elnök feladata a magyar nemzet érdekének mindenkori képviselete. Majd hosszasan sorolt hazug állításokkal rólam alátámasztani véli, hogy ezen érdekképviseletet illetően micsoda restanciában vagyok.
Majd ezt követően kikérte magának és az általa az Alaptörvény alapján képviselt magyar államnak, hogy "a közjogi rendszer működéséről és az elnök feladatairól" őt újra és újra kioktatja próbálja.
Majd Sulyok Tamás ismertette, hogy a megválasztott országgyűlési képviselőkkel és az Országgyűlésbe törekvő politikusokkal szemben is az az alapvető követelmény, hogy legyenek tisztában az Alaptörvény által felállított demokratikus közjogi rendszer szabályaival, és azokat tiszteletben tartsák. Ez a képesség a garanciája annak, hogy elkerüljük a politikai közhangulat alkotmányosan illegitim és stílusában primitíven arrogáns hergelését. Aki ezzel a képességgel nem rendelkezik, és emiatt alaptalan, demagóg elvárásokkal provokálja az Alaptörvény szerint megválasztott vezető közjogi tisztségviselőket, annak ajánlom figyelmébe az Alaptörvényt. Jóérzésű, felelős politikussá válni is segíthet.
- zárta üzenetét Sulyok Tamás.
Magyar Péter már reagált is erre, kattints ide és nézd meg!
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Sulyok Tamás Politika Botrány Reakció Magyarország Magyar kormány Orbán kormány Magyar Péter Tisza Párt VitaHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!
Elég megosztó az ügy, érdekes konfliktus
TovábbPerek és bírósági ítéletek
Tovább