Szájer József öröme az eresz-hírességen: „Mennyivel durvább nevet is adhattak volna”
Szájer Józsefet, a Fidesz volt EP-képviselőjét 2020-ban egy brüsszeli botrány hozta a hírek középpontjába, miután kiderült, hogy a Covid-korlátozások alatt egy melegorgián vett részt. A sajtóvisszhang azóta sem csillapodott, de Szájer a legújabb interjújában egy érdekes állítást tett: örül annak, hogy a botrány legemlékezetesebb része az eresz lett, mert szerinte ennél sokkal durvább nevet is adhattak volna a történteknek.
A politikus a Jeszenszky Zsolt podcastjében beszélt a botrányról, ahol többek között arról is szó esett, hogy 2020 novemberében a rendőrség eljárást indított ellene, miután rajta kapták, hogy részt vett egy brüsszeli melegorgián a szigorú járványügyi intézkedések ideje alatt. Szájer hangsúlyozta, hogy ő csak abban hibázott, hogy megsértette a járványügyi szabályokat, de más tekintetben nem tett semmi rosszat. - számolt be róla a blikk
„Azért ez mégiscsak azzal járt, hogy azok a választók, akik alappal vagy alap nélkül, de bíztak bennem, bíztak az integritásomban, ezek csalódtak. És a politikát ezért is hagytam abba. (...) Amúgy egyébként már terveztem, hogy abbahagyom.”
„Nagyon örültem, hogy ez az egész ügy ilyen ereszként híresedett el”
– Természetesen megviselt. Az hatalmasodott el rajtam, hogy itt van harminc év, amit hiába dolgoztam végig, hiába csináltam, amit csináltam, egy ilyen bizalmi típusú kérdésen megbuktam. A politikának mégiscsak a bizalom van a legbelsőbb körében, ha ezt az ember eloszlatja, nem lehet csak úgy visszaépíteni
– Kigondolják, hogy nekem mit kellett volna képviselnem parlamenti képviselőként, miközben én ezekre nem kaptam felhatalmazást a választóimtól. Nekem soha nem volt titkos agendám, minden, ami tőlem elhangzott, az leírva megtalálható, és nem csak ilyen visszaemlékező kötetekben, az összes beszédemet kiadtam, az összes interjút, amit velem készítettek, kiadtam, ezek elérhetőek a nyilvánosság számára. Soha olyan kijelentést nem tettem, ami ellentmondásban lett volna az alapelveimmel vagy gyűlöletkeltő lett volna bármilyen irányba. Ezt én végtelenül megalázónak és felháborítónak tartom, mert most mindegy, hogy én meg tudom védeni magam, nem féltem magamat ezekben az ügyekben, de hát mégiscsak kicsináltak
Teszek egy vallomást most a nagy nyilvánosság előtt, hogy én azért magamban nagyon örültem, hogy ez az egész ügy ilyen ereszként híresedett el. Csak gondolj bele a történetbe: mennyivel durvább nevet is adhattak volna ennek az egész történetnek.
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Szájer József Botrány Interjú Vallomás Politika Fidesz Magyar kormány Magyarország Brüsszel EreszHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!
Elég megosztó az ügy, érdekes konfliktus
TovábbPerek és bírósági ítéletek
Tovább