Szentkirályi Alexandra szerint a Tisza Párt cserben hagyta a külvárosi kerületeket
Szentkirályi Alexandra, a Fidesz budapesti frakcióvezetője éles kritikával illette a Tisza Pártot és Karácsony Gergelyt egy friss videójában, amelyben Budapest külvárosi kerületeinek elhanyagolásáról beszélt. A politikus szerint a főpolgármester és a Tisza Párt, amely a fővárosi közgyűlésben meghatározó szereplő, nem fordít kellő figyelmet a külső kerületek lakóinak problémáira, és kizárólag a belvárosi érdekeket képviseli.„Mi meghalljuk a külső kerületekben élők hangját is! Odafigyelünk rájuk, beszélünk velük! Azt akarjuk, hogy a külvárosok is kapják meg az őket megillető figyelmet a városvezetés részéről, hiszen Budapest népességének többsége a külvárosi kerületekben él. Több törődést és több forrást a külső kerületeknek!”
- írta a videójához Szentkirályi Alexandra
„A külvárosi emberek hangját nem hallják meg”
Szentkirályi hangsúlyozta, hogy a Fidesz számára fontos, hogy a külvárosok problémáit közvetlenül a lakóktól hallják meg. Ennek érdekében az elmúlt hetekben több helyszínen is egyeztettek: jártak Kőbányán, Újpesten, Kispesten, legutóbb pedig Rákosmentére látogattak el, ahol Horváth Tamás helyi polgármesterrel és Dunai Mónika országgyűlési képviselővel tárgyaltak. Azt látom, Karácsony Gergelynek és a Tisza Pártnak Budapest csak a körúton belül létezik
- mondta videójában Szentkirályi Alexandra
Beruházásokat követelnek
Szentkirályi Alexandra azt ígérte, hogy 2024 elejétől minden külvárosi kerületet bejárnak, hogy feltérképezzék az ott élők legfontosabb problémáit, és ezeket a budapesti közgyűlés elé tárják. A céljuk, hogy rávegyék a Tisza Pártot és szövetségeseit, hogy valósítsák meg a külvárosok számára elengedhetetlen beruházásokat, mint például:
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Szentkirályi Alexandra Fidesz Magyar Péter Tisza Párt Politika Botrány vita Főváros Karácsony Gergely VálasztásokHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!
Felhatalmazta az igazságügyi minisztert, hogy lépjen
TovábbElég megosztó az ügy, érdekes konfliktus
TovábbPerek és bírósági ítéletek
Tovább