![]() |
A Demokratikus Koalíció teljesen új irányt vesz, miután Gyurcsány Ferenc visszavonult a közélettől. A párt sajtótájékoztatóján Molnár Csaba ügyvezető alelnök hangsúlyozta: Gyurcsány döntését a haza érdeke vezérelte, és a DK közössége hálás neki az elmúlt húsz év munkájáért.
Molnár Csaba elmondta, hogy június 1-jéig lebonyolítják a pártelnöki választást, amelyen minden valószínűség szerint Dobrev Klára lesz az új elnök. A cél, hogy 2026-ban minden egyéni választókerületben saját jelöltet indítsanak, valamint önálló listát is állítanak majd. Molnár szerint a DK maradt az egyetlen valódi baloldali párt, amelynek még esélye van a parlamenti bejutásra.
Dobrev Klára a jövőben hazai politikai szereplőként folytatja pályafutását, a következő ciklusban országgyűlési képviselőként tevékenykedik majd. Gyurcsány Ferenc mandátumát Rónai Sándor veszi át, míg a frakcióvezetői posztot Sebián-Petrovszki László tölti be. Molnár hangsúlyozta, hogy Gyurcsány döntése nem külső nyomásra született, hanem saját elhatározásból történt.
Molnár Csaba élesen reagált Magyar Péter korábbi kijelentésére, miszerint Gyurcsány Ferenc távozása csupán figyelemelterelés a Magyar által közzétett videóról. A DK alelnöke ezt visszautasította, és ironikusan így fogalmazott:
„Aki ilyeneket terjeszt, az akár csatlakozhat is az alufóliasisakosokhoz is. Nem hiszem, hogy XIV. Leó azért vette át tegnap a katolikus egyház vezetését, hogy elterelje a figyelmet a Tisza videójáról.”
Molnár bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc nem csupán visszavonul a politikától, hanem a közösségi médiás felületeit is archiválják. Mindez megerősíti azt az állítást, hogy a volt miniszterelnök valóban hátat fordít a nyilvánosságnak, és nem készül a háttérből irányítani.
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Magyar Péter Molnár Csaba Gyurcsány Ferenc Dobrev Klára Demokratikus Koalíció alufóliasisakos EP-választás ellenzék frakcióvezető politikai visszavonulásHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!