![]() |
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az ATV Egyenes Beszéd című műsorában péntek este döbbenetes kijelentést tett: szerinte még Orbán Viktor közvetlen családjában is vannak olyanok, akik a jelenlegi Orbán-kormány bukását várják. Állítása szerint egyre többen fordulnak el a hatalomtól, nemcsak a választók, hanem a kormányhoz közeli körökből is.
Nagyon sokan drukkolnak, a miniszterelnök közvetlen családjában is, hogy ez a hatalom megszűnjön és hogy egy normális Magyarországot tudjunk építeni,
- mondta
Magyar arra a kérdésre válaszolt, hogyan jutott hozzá a közelmúltban nyilvánosságra került hangfelvételhez, amelyen a honvédelmi miniszter a békepolitikától való eltávolodásról beszél. A politikus szerint a szivárogtatás nem véletlen:
A Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak
– fogalmazott. Hozzátette, hogy több információt is kormányközeli személyektől kap, akik szintén a változást szeretnék, mert csalódtak a jelenlegi rendszerben.
A honvédséggel kapcsolatban Magyar Péter hangsúlyozta: a haderőfejlesztés önmagában nem elég, figyelmet kell fordítani a katonákra, a személyi állomány fejlesztésére is. A Tisza Párt jövőbeni kormányzása során erre különösen nagy hangsúlyt fektetne.
A politikus reagált arra az európai uniós bírósági ítéletre is, amely szerint a devizahitelesek csak a ténylegesen kapott hitelösszeggel tartoznak, míg az árfolyamkockázatot a bankoknak kell viselniük. Magyar Péter szerint kormányra kerülve a Tisza újratárgyalná a devizahiteles ügyeket:
A Tisza elő fogja venni ezt a kérdést, és rendezni fogja a devizahiteles-kérdést
- számolt be róla a 24.hu
– mondta, hozzátéve, hogy ebben együttműködnének a Bankszövetséggel is. Azt is megemlítette, hogy Polt Péter eddig sem ebben, sem más súlyos ügyekben nem intézkedett érdemben.
Az interjú végén Magyar azt is kifejtette, hogy pártja nyitott egy olyan választási rendszer átalakítására, amely a kisebb pártoknak is lehetőséget biztosít a politikai térben való érvényesülésre. Ezzel a demokrácia megerősítését és a politikai verseny tisztábbá tételét kívánják elérni.
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Magyar Péter Orbán kormány devizahitelesek Karmelita Tisza Párt Polt Péter hadseregfejlesztés választási reform kormányváltás európai bíróság döntéseHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!