THE HUNGARIAN TIMES
péntek Magyarország Budapest
Kiderült mekkora haszna lett tavaly a védettségi igazolványokat gyártó cégnek - kapaszkodj meg

Tavaly ősszel sikerült megtudnunk, hogy a magyar állam bruttó 10 milliárd forintért vett védettségi igazolványokat az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-től. A kártyánkénti bruttó 1244 forintos árat sokan túl drágának találták, amin lehet vitatkozni, de az biztos, hogy a cég részben ennek a megrendelésnek köszönhetően rendkívül sikeres évet zárt tavaly. Nettó árbevételük majdnem 30 milliárd forint lett, ebből a haszon pedig 3,3 milliárd, ami szinte tízszerese a 2020-as eredményüknek.

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. (ANY) 2021. március 10-én közleményben jelentette be a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján, hogy 2023. 03. 01-ig szóló szerződést írt alá az állami tulajdonú Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-vel (NISZ) a védettségi igazolványok szállítására vonatkozóan.

Azt akkor sem az ANY, sem a NISZ nem közölte, hogy mennyi közpénzt kap a nyomdacég a kártyák előállításáért. Végül a NISZ három hónapos időhúzása után közadatigényléssel és perindítással sikerült kiderítenünk tavaly ősszel, hogy az állami cég bruttó 1244 forintos darabáron összesen 8 millió darab védettségi igazolványt rendelt az ANY-től bruttó 9,95 milliárd forintért. Cikkünk után Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő feljelentést tett hűtlen kezelés és csalás gyanúja miatt, mert sokallta a kártyánkénti árat, a rendőrség azonban elutasította a feljelentést.

Idén április végén az ANY közzétette a tavalyi évről szóló pénzügyi beszámolóját, amelyből kiderül, hogy rendkívül sikeres évük volt 2021-ben. Nettó árbevételük ugyanis a 2020-as 17 milliárd forintról 29 milliárdra nőtt, vagyis forgalmuk a gazdaság egyéb területeit megviselő koronavírus-járvány ellenére is jelentősen bővült.

Ennél is látványosabb azonban az adózott eredmény emelkedése:

2020-ban 367 millió forint, 2021-ben viszont már 3,3 milliárd forintnyi hasznot termelt az ANY. Ez majdnem tízszeres növekedés.

A cég közgyűlése 2022. április közepén úgy határozott, hogy „a 2021.évi adózott eredményből összesen részvényenként 163 Ft, 2.411.528 ezer Ft összegű osztalék kerüljön a részvényesek részére kifizetésre”.

Az ANY összes részvényese, vagyis tulajdonosa nem ismert, de az biztos, hogy a legtöbb részvény különböző cégeken keresztül Erdős Ákos birtokában van. A gyakran csak „A nyomda” néven emlegetett vállalat útlevelet, személyi igazolványt, adókártyát, jogosítványt, választási nyomtatványokat, vízumot, zárjegyet és számos egyéb biztonsági okmányt gyárt – Magyarországra és külföldre is. A cég minden kormány alatt jelentős állami megrendeléseket kapott hazánkban, tehát egyik politikai párthoz sem köthető kizárólagosan.

A megnövekedett 2021-es forgalomban az ANY saját bevallása szerint is szerepe volt a magyar védettségi igazolványokra vonatkozó állami megrendelésnek. A honlapján közzétett konszolidált (a leányvállalatok adatait is tartalmazó) éves jelentésben ez olvasható: „A Társaság kártyagyártásból és -megszemélyesítésből származó árbevétele tárgyidőszakban 16227 millió Ft, amely 8327 millió Ft-tal (105%-kal) magasabb, mint a 2020. év azonos időszakában. A növekedéshez hozzájárult a 2020-ban lejárt kártyaokmányok tömeges megújítása, valamint a védettségi igazolványok árbevétele is.”
Ezt olvassa mindenki:
Na végre ez is megtörtént! - mutatjuk hogyan szenteltek meg egy tavat a hívők előtt 
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad 
Egyszerre 150 rendőrt küldtek ki a csoportra amelyik katonai felfegyverkezést jelentett be 
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni” 
A kormány több mint 2 milliárddal támogatta a beruházást, most közel kétmillió forint egy hétre egy két fős szoba... 
Szomorú beruházás: Közel 1 milliárd forintot kapott, maga Rogán Antal adta át, most bezárt 
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatjuk a képeket és a beszámolót 
Hivatalos: Közzétették Orbán fizetését, megint emeltek rajta - mutatjuk hány milliót keres egyetlen hónap alatt 
Ezt látni kell: Schadl bepöccent mikor elkezdték Rogánról kérdezni 
Meglepő számok: kiderült, mennyit keresnek a filippínó vendégmunkások Magyarországon 
Orbán: Az árulóknak az árulók sorsa jut majd 
Megdöbbentő videó került elő: Szijjártó az orosz külügyminiszterrel kacarászik 
Óriási botrány! - A hatalom átvételére és fegyverkezésre készült egy csoport Magyarországon, 150 rendőr csapott le! 
Szingapúr volt külügyminisztere megüzente hogy mi ellen kell küzdenie a magyaroknak! 
Még több épületet és parkolókat akarnak a kínaiak Magyarországon - további terjeszkedésre készülnek 
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot 
Óriási botrány: nem akárhova ragasztottak ki aggasztó üzenetet - a cég megerősíti a biztonsági szolgálatot 
Robbant a hír: Rogánék nem tagadják, hogy Völner a Karmelitában járt két nappal Schadl letartóztatása előtt 
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse 
Novák Katalin máris a visszatérésére készül? érdekesen fogalmazott az egykori tanácsadója 
Ideszóltak külföldről, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki a férfi 
Reagált az eMAG, az IKEA és a Media Markt az Orbán kormány elképesztő lépésére 
Mindenki fizetését érintheti - Lesújtó adatot közölt a KSH 
Durva: olyan területeken is munkálatok indultak amik nem is szerepelnek a kormányhatározatban 
Robbant a hír: megjelent a nyilvánosság előtt Putyin lánya , interjút adott 
Nagy Feró is beszállt a kegyelmi csatába: Ha valaki kiszáll valahonnan, akkor nem szarik vissza a fészekbe 
Arról cikkez a Román sajtó, hogy Orbán 2,3 milliárd forintot küldött a sepsiszentgyörgyi focira 
VSquare: Orbán Gáspár az új Nemzetbiztonsági Tanács egyik ágáért felel 
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett 
Állítólag perrel fenyegetett meg Mészáros egy ellenzéki képviselőt - valami olyasmire bukkant itthon amit Ausztriában már betiltottak 
Újabb háború jön! - Nem akármit állít Magyar Péter Kocsis Mátéról 
1,5 milliárdból épült hattyúhíd, kilátó és üvegfalú étterem Felcsúton 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba
Így még nem láttuk Zalatnay-t - erős üzenetet fogalmazott meg: „mindenfelől zúdulnak ránk az okosak tanácsai”
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Lakosságcsere? - Semjén Zsolt végre elárulta, hányan kaptak magyar állampolgárságot - milliós nagyságrend
Óriási pénzeső: Erdélyi program keretein belül jelentkezhetnek a magyar kormány-támogatásra
Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!-
Deutsch teljesen kiakadt: egy rendezvényén váratlanul megjelentek az Európai Bizottság képviselői
Rendszeresen drogozott és ivott - börtönbe kerülhet a Fidelitas egykori alelnöke
Nem akárminek nevezte Demeter Szilárd Magyar Pétert, az eddigi legdurvább kritika: „Ömleni fog a sz*r″
Beléptek a sikeres milliárdosok közé: Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata akkora nyereséget ért el ami páratlan... mutatjuk
Nem akárki kapott 25 millárdos megbízást Rogán hivatalától - közismert arcok
Nem akármit adtak át Karcagon: mi mindenre jó 4 milliárd forint....
Na most derülnek ki a dolgok: több mint száz millióba kerülhetett Novák Katalin és Balog Zoltán közös ausztráliai útja...
Újabb ismert közszereplő ugrott neki Magyar Péternek egy kép miatt
A bruttó átlagkereset több mint 600 ezer forint Magyarországon - rengeteg magyar kapott év végi prémiumot ami....
Az év videója került elő - Összeverekedett két fideszes a kocsmában, az ütéseket kapó férfi lemondott