Kövér László az Országgyűlés elnöke a mandinernek adott interjújában, most sem finomkodott, azonban megismerhettük egy másik oldalát is, melyben hosszasan mesél a pápán töltött gyerekkoráról és elárulta azt is, hogy mi minden akart lenni: rajzfilmrajzoló, hajómérnök, néprajzkutató. Tanár nem. Végül azt tanácsolták neki, jelentkezzen jogra, még akármi is lehet.
Érdekes részletet árult el, miszerint már Pápán is hallott Gyurcsány Ferencről, tudta, hogy létezik egy ilyen nevű gyerek, mert a szomszéd kislány osztálytársa volt, de számára akkor érdektelen volt ez az információ.
A Fidesz alapításáról, a Kádár-rendszerről és a rendszerváltó időkről a is hosszan beszélt.
A 24.hu szemlézése beszámol arról, hogy Kövér László szerint akkoriban prolit akartak csinálni mindenkiből:
prolit akartak csinálni, ami – a félreértést elkerülendő – nem szociális státusz, hanem mentális állapot. (…) A világ látszólag óriásit változott, de akik totális hatalomra törnek benne, azoknak ma is a tulajdon nélküli, önértékelési képességétől és önbecsülésétől megfosztott, kulturálisan lefelé nivellált tömeg az eszményük. |
Természetesen előkerült Soros György neve is, mellyel kapcsolatban nem fogta vissza magát, egyenesen az ördög egyik küldöttének nevezte:
ami ma a világban »progressziónak« becézi magát, nem egy ideológiai mozgalom vagy politikai oldal. Ezek sátánisták. Minden, ami a világban valaha gonosz volt, történelmi koronként újabb és újabb formát öltve visszatér: most éppen általuk. |
A legutóbbi Fidesz győzelemmel kapcsolatba, odaszúrt Gyurcsány Ferencnek is:
Isten éltesse Gyurcsány Ferencet erőben, jó egészségben, hosszú-hosszú ciklusokon át, az ellenzék vezéreként. |
- de talán még nagyobb késszúrást vitt be Jakab Péternek, akinek a neve hallatán csak visszakérdezett:
Hogy mondta, kicsoda? - A pártja sem hiányzik senkinek, nemhogy ő. |
Elárulta azt is, hogy mi köze a politikának a hajhosszúságáshoz: - egyszer valaki 2006 után megkérdezte, miért nem vágatja le a haját. Akkor azt felelte félig viccből, félig komolyan:
ha a komcsik nem lesznek hatalmon, akkor levágatom. Ezért nincs hosszú hajam 2010 óta. | - derül ki a 24.hu cikkéből
|