Az egész ország gazdasági teljesítményére hatással lehet Budapest és Szöul közötti közvetlen légijárat indítása, jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A magyar–dél-koreai kapcsolat fizikailag is szorosabbá válása megteremti a lehetőséget a kétoldalú együttműködés sikertörténetének folytatására – tette hozzá.
A légitársaság a tervek szerint heti két járatot indít a két főváros között, majd ezt jövő nyáron heti háromra bővíti.
A külügyminiszter büszkén jelentette ki, hogy:
mára a dél-koreai vállalatok alkotják hazánkban a harmadik legnagyobb beruházói közösséget
Ebben a küzdelemben egy ellenfelünk van, ez pedig a távolság, hiszen több mint nyolcezer kilométer a távolság a két főváros között, de büszkén jelenthetjük ki, hogy ma ezt az ellenfelünket is le tudtuk győzni - emelte ki Szijjártó Péter
|
Elmondta, hogy a turisztikai forgalom jelentős növekedését várják, miután az idei évben 22 ezer dél-koreai látogató több mint százezer vendégéjszakát töltött Magyarországon.
A külügyminiszter videót is közölt a facebook oldalán:
|