Budapest     2021-06-16   Csatlakozz hozzánk facebookon
Új rekord: 9 hónap alatt készült el egy 40 méteres hídszakasz Bicske és Mány között 
A „végre” és az „ideje volt” a két legjellemzőbb reakció a bicskei és mányi lakosok részéről arra, hogy visszakapták használatra a két települést összekötő közutat. Annak egy szakaszát ugyanis az utóbbi kilenc hónapban felújították. Egy helybéli kiszámolta: ha a leaszfaltozott út hosszát elosztjuk az eltelt napokkal, a kivitelező naponta közel 15 centimétert haladt a munkával a lezárt szakaszon.

A 1104-es számú közút Bicske és Mány között áthalad a Szent László-patakon, amelynek medréhez legutóbb vagy három évtizede nyúltak hozzá. Két éve az utat kerékpáros közlekedésre is alkalmassá tették egy uniós pályázaton belül, ám a kiszélesítéssel járó hídátalakítás akkor – forráshiány miatt – nem fért bele.

A „Szent László-patak rehabilitációja” című projekt a KEHOP-1.5.0. pályázati konstrukcióban úgy lett kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű ügy, hogy az ígéret szerint így a bel- és a mezőgazdasági területek a dombvidéki területekről levonuló árhullámok káros hatásaitól mentesíthetőek lesznek, a településeket érintő helyi vízkár kockázata pedig csökkenni fog. A projektet 2018 elején indították, a hat fő elem – ezek közül a mányi híd felújítása csak egy – kivitelezésének végső határideje után a projektzárás dátuma 2021. március 15. lenne.

A Szent László-patak rehabilitációja szorosan összefügg a Váli-völgy vízrendezési feladatai elnevezésű projekttel, összesen 5,2 milliárd értékben – így a kettőt 2018 szeptemberében közös és ünnepélyes nyitórendezvényen bocsájtották útjára, ahol többek között felszólalt a két tendernyertes is: Kovács Tamás Gyula, a Szabadics Zrt. vezérigazgatója, valamint Halmi Tamás, a Mészáros és Mészáros Kft. ügyvezetője.

A munkát megrendelő Országos Vízügyi Főigazgatóság tenderének egyik szerencsés nyertese a 30 éves múlttal rendelkező Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt. lett, három másik pályázót megelőzve. A zalakarosi cég nagyon hasít az utóbbi években: éppen az Átlátszó írta meg, hogy 2019 karácsonya előtt még elcsíptek pár zsíros közbeszerzést, összesen nyolcmilliárd forint értékben. De a nyaruk is eseménydúsan telt: a Mészáros Lőrinc és gyermekei tulajdonában lévő Fejér-BÁL Zrt.-vel közösen elnyerték a zánkai Erzsébet-tábor felújítására kiírt 16,8 milliárdos pályázatot.

A Szent László-patak rehabilitációjának egyik elemét képező úgynevezett mányi hidat 2019 decemberéig kellett volna kiszélesíteniük. Erre részben azért van szükség, hogy a korábban erre vezetett kerékpárút is balesetmentesen elférjen, másrészt, hogy a patakon elvezethessék az erre gyakori árhullámokat, amelyek korábban a környező földeket károsították. A 1104-es út ugyanis a bicskei torkolatánál egy gáton halad át két halastó között, ennek a gátnak pedig szűk volt az átfolyója, így magas vízállásnál rendszeresen kiöntöttek a tavak. Mivel két különböző uniós pályázati forrásból megvalósuló tervekről volt szó, a szélesítést a beruházó szerint nem lehetett megoldani kerékpárút-kivitelezéssel együtt.

Hogy a fizikailag egyébként igen kis területet érintő rekonstrukció nem éppen rohamtempóban halad, arra először a Bicskei Szó hívta fel a figyelmet tavaly decemberben. A portál helyszínre kiszálló munkatársa szerint akkor még jó két heti munka volt hátra. A blogbejegyzésből kitűnik, Ugron Zoltán mányi polgármester már november végén kihívta a helyszínre a kivitelező emberét és a megrendelő OVF-t képviselő műszaki ellenőrt, hogy személyesen beszéljék meg, miért van 2019. augusztus 26. óta lezárva a terület.

„Elmondták, miért csúszik az építkezés: nem volt előtanulmány, menet közben módosítani kellett a terveken és a kiviteli módon. Ezt tudomásul vettem, de jeleztem, hogy rossz volt az ütemezés, felelős beruházóként az ilyennel számolni kell és ha tavasszal kezdik a munkákat, akkor nem a télbe csúszik a kivitelezés” – olvasható a Bicskei Szó írásában.ű

Bicskén az egyik helyi képviselő, a Momentumos Molnár Dániel igyekezett utána járni, meddig keserítheti még a bicskeiek életét az építkezés. Egy, az ügyben szervezett közmeghallgatást követően február végén arról számolt be egy Facebook bejegyzésben, hogy az önkormányzat egyeztetett a kivitelezővel, akinek képviselője akkor már a többedszer módosított március közepi határidőre sem vállalt garanciát és a „balszerencsésen alakuló körülményekre” hivatkozott. Pontos végdátum a találkozón nem hangzott el, csak egy homályos nyár eleji dátum.

A bicskei városvezetés mindenesetre egy közleményben igyekezett sietve tisztázni, hogy semmit sem tehet a kivitelezés megsürgetése ügyében.

„Mivel az OVF a beruházó, ezért sem Bicske, sem Mány önkormányzatának, polgármesterének nincsen semmilyen jogköre arra, hogy a kivitelezésbe beleszóljon, sürgesse, ötletekkel álljon elő. Csupán kérhetjük mindezt, de nem követelhetjük meg a teljesítésüket. Ezzel mindketten éltünk is, kéréseinket a kivitelezők meghallgatták, de különféle indokokra hivatkozva nem teljesítették” – írta Ugron Zoltán később, egy februári Facebook bejegyzésében. “Többen úgy gondolják, hogy „nem történik semmi”. A háttérben azonban mindkét polgármester igyekszik nyomást gyakorolni a kivitelezőkre a munka mielőbbi befejezésére, melynek jelenleg március 15. a határideje” – tette hozzá.

A lezárás idejére a forgalmat egy amúgy is rossz állapotú útszakaszra terelték át a szőlőhegy szomszédságában. Ennek közelében ütöttek el egy gyalogost február elején, az idős asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe. Ennek kapcsán a Bicskei Szó már konkrétabban feszegette a felelősség kérdését: miért enged a bicskei önkormányzat a kivitelezői magyarázatnak, amelyben hol áttervezés, hol rossz időjárás, hol egyéb kifogás szerepel.

Az időzítést és az állapotokat is botrányosnak írta le még február elején egy, az utat rendszeresen használó autós a vezess.hu-n, hozzátéve: az elkerülő egyre rosszabb állapotba kerül a ráengedett kamionforgalom miatt, így minden napos a balesetveszély.

“Négyzetméteres darabok szakadtak le a széléből, több helyen is egy sávra kellett szűkíteni rajta a forgalmat. Sebességet először 60, majd 40 km/h-ra korlátozta az útkezelő” – magyarázta a sofőr.

A híd pedig csak nem akart elkészülni. Március elején a helyszínen járva sikerült szóra bírni az egyik ott dolgozót, aki elmondta, a hazai aszfaltkeverők év eleji leállása miatt áll egyelőre az építkezés. Hozzátette, nekik csak októberben adták át a munkaterületet, télen pedig nem lehet építeni. A szakember szerint egyszerre sürgették és hátráltatták őket.

– Az alépítmény kész van, csak meg kéne csinálni az aszfaltozást. Viszont nem értem, miért mondtak februári átadást, ha már akkor is tisztában voltak vele, hogy február 15-ig nem fognak tudni az országban sehol meleg aszfaltot szerezni, hiszen az aszfaltkeverő telepek télen, fagyban nem dolgoznak – nyilatkozott az Átlátszónak Molnár Dániel képviselő, aki szintén többször járt a helyszínen. Molnár szerint legalább a balesetek esélyét lehetett volna csökkenteni, ha a rossz állapotú elkerülőn a puszta forgalomlassításon túl forgalomirányítást alkalmaz a közút. De az elkerülő felajánlása sem volt jó ötlet a bicskei önkormányzat részéről – mutatott rá a képviselő.

Az ideiglenesen használt elkerülő rész közben annyira leamortizálódott, hogy a már tényleg leaszfaltozott hídon felmerült az ideiglenes használatba helyeztetés is. Az itteni áldatlan állapotoktól nyilván nehezen elvonatkoztatható, hogy májusban például két közlekedési baleset is történt a szakaszon, de járművükben keletkezett kárra is többen panaszkodtak a közösségi felületeken. „Számtalanszor látok ott autókat állni, elakadásjelzővel. Megvan az összes javítási számlám az autómról, azóta keletkezett mind, amióta az elkerülő ilyen állapotban van” – írta egy kommentelő.

Május első hetében aztán munkaterület megélénküléséről szóltak a helyi hírek. A bicskei önkormányzat honlapján pedig 12-én meg is jelent egy minden ünnepélyességet nélkülöző közlemény az útátadásról. Utóbbi szintén teljes egyszerűséggel történt, nem szállt ki a térségi országgyűlési képviselő és a koronavírus-helyzetnek megfelelően nem volt csinnadrattás szalagátvágás sem.

Az elkészült szakaszon még most is kint vannak a munkára emlékeztető jelzőtáblák – a jelenlegi helyzetről készült videón a sötétebb színű aszfaltrészről van szó konkrétan. Kíváncsiságból mi is végigsétáltunk rajta: pontosan 80 lépés, azaz nagyjából 40 méter hosszúságú a kivitelezett rész.

Hogy miért tartott ennyi ideig a kivitelezés, és milyen konkrét okok vezettek oda, hogy 9 teljes hónapig készüljön egy 40 méteres aszfaltozás, arról a projekt megrendelőjénél és kivitelezőnél is érdeklődtünk. Utóbbi, az elkerülő út felújítását is vállaló Szabadics Zrt. illetékesétől az tudakoltuk, fizetnek-e például kötbért, illetve kapnak-e valamiféle kompenzációt az érintett települések. Azt is megkérdeztük, mikorra készülhet el immár a leromlott állapotú elkerülő út. Cikkünk megjelenéséig a cégtől nem érkezett válasz.

A Szabadics Zrt. honlapján mindenesetre ezt a jövőre nézve megnyugtató kitételt találjuk: „Célunk, hogy a versenyképes árak mellett az általunk elvégzett munka műszakilag kifogástalan legyen, egyúttal kivitelezés közben környezetünket is a lehető legkevésbé terheljük meg.”

Reagált azonban a Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Mint írják, a “pályalemezek többszöri (háromszori) elbontására volt szükség, mivel a szerkezetet minősítő labor vizsgálatok (felszakadás vizsgálat) eredményei nem érték el a Mintavételi és Minősítési tervben, illetve a vonatkozó szakmai előírásokban megkívánt paramétereket. A többszöri bontás és újraépítés, valamint a szükséges minősítések idő igénye okozták a korábban előre jelzett forgalomba helyezési időponthoz képesti késdelmet” – fogalmazott az OVF.

Az Igazgatóságnál ugyanakkor hozzátették, mivel a “Szent László-patak rehabilitációja” projekt befejezésének határideje 2021. március 15., a szerződés pedig nem tartalmaz kötbér köteles részhatáridőket, a kivitelezőnek nem kell kötbért fizetnie. Az OVF-től emellett azt is megtudtuk, hogy a híd teljes rekonstrukciójának költsége nettó 105,6 millió forint.

Kocsis Noémi

Forrás: Átlátszó
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Orbán a VIP páholyból nézte végig a magyar válogatott vereségét - nem akármilyen képeket posztoltak
Óriási botrány: Rejtélyes idegent fogtak el a Parlamentben, 70 év körüli zavart idős ember jutott be
NATO pofon: nem tartják számon az Orbán Viktor által kiemelt migrációt a legfontosabb kihívások között
Elképesztő ami történt: a gyerekműsorok alatt megjelenő fideszes kampányvideók miatt tettek feljelentést
Feljelentést tett a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál (NMHH) a Fidesz Youtube-reklámjai miatt Csordás Anett, a C8 és a Momentum képviselőjelöltje, valamint Orosz Anna, a Momentum e...
  
Ők nem tudták ki az a Ronaldo
Vereséggel kezdtük az Európa-bajnokságot. Portugália ellen játszotta első mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságon. Az F-csoport nyitómeccsét Cristiano...
  
Hadházy feljelentése után a NAV nyomozói megtekintették Mészáros Lőrinc katonai járműveit
”A NAV nyomozói kérésemre megtekintették Lőrinc katonai járműveit a hatalmas bicskei luxusbirtokon. A nyomozók szerint Lőrinc az egyiket AUSZTRIÁBÓL hozatta. Úgy látszik, a Gázos ...
  
Ment a nagy ígérgetés, de sokan mégse láthatták a Vajdaságban a magyar-portugál meccset
Sötét képernyőt nézhettek a Sat-Trakt előfizetői kedden délután a magyar-portugál meccs helyett, pedig a topolyai akadémiát magyar pénzből felépítő kábelhálózatot-tulajdonos pár ...
  
Csizmadia szerint itt az ideje, hogy a balliberális országfosztás nyomába eredjenek
A CÖF-CÖKA elnöke azt is mondta, hogy a honvédők akaratára megalakítják a Civil Igazságtételi Bizottságot. “Meggyőződésünk szerint itt az ideje annak, hogy a balliberális országfo...
  
Kellemetlen: Szijjártó saját magát leplezte le a Kúria új elnökével kapcsolatban
A bírói függetlenséget korlátozó lépésként értékelte Varga Zs. András kúriai elnökké választását az ENSZ bírák és ügyvédek függetlenségével foglalkozó különleges előadój...
  
Szijjártó 182 milliárd forint elköltését jelentette be, elképesztő számokat közölt
Idén minden eddiginél több forrást, összesen 182 milliárd forintot biztosít a kormány a kutatásfejlesztési és innovációs pályázatokra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági ...
  
Orbán meglépte: visszakozott, majd közben a parlament átadott 26 hektárt a Fudan alapítványának
A kormány a június eleji Fudan-tüntetés óta azt mondogatja, hogy a kínai egyetem „közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik”, vagyis szerintük az országgyűlési v...
  
Benkő Tibor személyesen ellenőrizte a magyar hadgyakorlatot - most már nyugodtan aludhatunk , határaink védettek
A magyar katonák felkészültek, gyorsan és precízen hajtják végre a feladatokat a haderőfejlesztési programnak köszönhetően a XXI. századi kihívásoknak megfelelő eszközökkel – hangs...
  
Népszava: Magyarországon működő német multik is válaszlépéseket fontolgatnak Orbán új törvénye miatt
Nemcsak a német politikusok, hanem a gazdasági vezetők sem örülnek az új magyar törvénynek. A Magyarországon működő német cégek körében is felháborodást keltett a törvény, amely...
  
Magyarország fegyverkezik, közben a szakértő szerint a Kecskeméten parkoltatott MiG-ek már csak vashulladéknak jók
Több ország vitte volna a gépeket, de nem adtuk, pedig milliárdos üzlet kínálkozott. Irak 7,5 milliárd forintot adott volna a kecskeméti vadászrepülő-flottáért, az összeg jó részét...
  
Mindig van egy idióta - íme a szurkoló aki berohant a pályára a magyar-portugálon
Előkerült egy videó a magyar–portugál Eb-meccsen pályára rohanó magyar szurkolóról. Még Schön Szabolcs meg nem adott magyar lesgóljának hatása alatt volt a Puskás Aréna, amikor vala...
  
Bíróság elé álltak a negyedik emeletről kizuhant Pannika szülei és keresztanyja
Gödöllő- Ma áll először bíróság előtt a négy éve tragikus körülmények között meghalt három éves Pannika szülei és keresztanyja. A kislányt 2017 májusában egyedül hagyták a la...
  
Szijjártó szerint komoly versenyelőnyre tettünk szert - megalakult az újraindításáért felelős operatív törzs
A következő hetek döntései arról szólnak, hogy Európa legsikeresebb oltási kampányával szerzett előnyünket hogyan váltsuk aprópénzre - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszt...
  
Lépni kell, Bakondi népvándorlás miatt aggódik: Jelentős nyomás alatt áll a magyar határ
Továbbra is jelentős nyomás alatt áll a magyar határ: idén már eddig körülbelül annyi illegális bevándorló próbálkozott az átjutással, mint tavaly egész évben - közölte a miniszte...
  
Elképesztő bejelentés: új operatív törzs alakul Szijjártó Péterrel
Megtartotta alakuló ülését a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon. A tervek szeri...
  
Hivatalos: igazságtételi bizottság alakul a 2006-os események vizsgálata céljából
A többi között a 2006-os események vizsgálata céljából Civil Igazságtételi Bizottságot hozott létre a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖK...
  
Varga szerint az ellenzék javaslata új adók bevezetéséhez vagy eladósodáshoz vezetett volna
Az Országgyűlés elfogadta Magyarország jövő évi költségvetését, az újraindítás költségvetését - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltett videóüzenet...
  
Varga Judit szerint ahhoz, hogy megértsük az EU működését, készségekre van szükség
Az erős nemzetek erős Európája mellett tett hitet Varga Judit igazságügyi miniszter kedden az Országházban, a Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Un...
  
Orbán a VIP páholyból nézte végig a magyar válogatott vereségét - nem akármilyen képeket posztoltak
Kint van a portugálok elleni Eb-meccsen a hazai közélet színe-java. Orbán Dzsudzsákkal osztott meg közös képet, Karácsony Kukorelly Endrével figyeli a meccset, Fekete-Győr András pedig v...
  
A Pénzügyminisztérium államtitkára szerint 2013 óta folyamatosan növekedtek a reálbérek
Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára a vezérszónoki hozzászólásokra reagálva kiemelte, egyetért az ellenzéki politikusok megállapításaival, hogy a mindenkori költsé...
  
Hivatalos: Leáll a győri Audi legtöbb gyáregysége alkatrészhiány miatt
Nem közölték, meddig tart a leállás. Munkásaik a gördülő munkaidőkeret terhére mentesülnek munkavégzési kötelezettségük alól. Alkatrészhiány miatt a jövő héttől leáll a term...
  
Ennyi volt, megszavazták: zöld út a Fudan beruházás előkészítésének
Noha úgy tűnhet, a kormány a budapesti tüntetés hatására mintha hátrébb lépett volna a Fudan-beruházástól, a kormánypárti többség a parlamentben megszavazta a "lex Fudant", amely a k...
  
Orbán lépett: a parlament átadott 26 hektárt a Fudan alapítványának
A kormány a június eleji Fudan-tüntetés óta azt mondogatja, hogy a kínai egyetem „közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik”, vagyis szerintük az országgyűlési v...
  
A Transparency International keményen beleszállt Orbánba
Miközben a magyarok 69 százaléka „elég nagy” vagy „nagyon nagy” problémának tartja a kormányzati korrupciót. Ez az arány magasabb az európai uniós átlagnál (62 százalék). Több ...
  
Óriási botrány: Rejtélyes idegent fogtak el a Parlamentben, 70 év körüli zavart idős ember jutott be
Nagy riadalmat keltett az Origo ma délelőtt 11 órakor közzétett híre, miszerint „bejutott a parlament épületébe egy 70 év körüli zavart idős ember, bőrönd és szatyor van a kezében...
  
Orbán vészjósló szavai: bátor és szokatlan kormányzati döntéseket kell hoznunk
Orbán Viktor miniszterelnök szerint "bátor és szokatlan" kormányzati döntéseket kell hozni a gazdasági növekedés 5,5 százalék fölé emeléséért, "de ha sikerül, akkor vissza tudjuk adn...
  
Orbán jóslata: Elmegy a járvány, visszakerül a migráció kérdése Európában
Keményítené a magyar álláspontot migráció ügyében a miniszterelnök, a járvány miatt azt javasolná, hogy két évig semmilyen migrációt ne engedjenek. Szerinte a válság alatt a csalá...
  
Az USA lépett: Százötven millió dolláros csomag az ukrán hadsereg számára
Százötven millió dolláros segélycsomagot állított össze a Pentagon az ukrán hadsereg számára – jelentették be Washingtonban néhány nappal az előtt, hogy Joe Biden amerikai és Vlagyi...
  
Kinyílt a kampány zsák: 40 ezer forint prémiumot kaphatnak idén a nyugdíjasok
Orbán Viktor a múlt héten kvázi fogadást kötött a választókkal, hogy ha a GDP éves növekedése meghaladja az 5,5 százalékot az idén, akkor 2022-ben minden gyereket nevelőnek visszafize...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
2021-06-16 Magyarország, Budapest
  The Times
Új rekord: 9 hónap alatt készült el egy 40 méteres hídszakasz Bicske és Mány között




A „végre” és az „ideje volt” a két legjellemzőbb reakció a bicskei és mányi lakosok részéről arra, hogy visszakapták használatra a két települést összekötő közutat. Annak egy szakaszát ugyanis az utóbbi kilenc hónapban felújították. Egy helybéli kiszámolta: ha a leaszfaltozott út hosszát elosztjuk az eltelt napokkal, a kivitelező naponta közel 15 centimétert haladt a munkával a lezárt szakaszon.

A 1104-es számú közút Bicske és Mány között áthalad a Szent László-patakon, amelynek medréhez legutóbb vagy három évtizede nyúltak hozzá. Két éve az utat kerékpáros közlekedésre is alkalmassá tették egy uniós pályázaton belül, ám a kiszélesítéssel járó hídátalakítás akkor – forráshiány miatt – nem fért bele.

A „Szent László-patak rehabilitációja” című projekt a KEHOP-1.5.0. pályázati konstrukcióban úgy lett kiemelt nemzetgazdasági jelentőségű ügy, hogy az ígéret szerint így a bel- és a mezőgazdasági területek a dombvidéki területekről levonuló árhullámok káros hatásaitól mentesíthetőek lesznek, a településeket érintő helyi vízkár kockázata pedig csökkenni fog. A projektet 2018 elején indították, a hat fő elem – ezek közül a mányi híd felújítása csak egy – kivitelezésének végső határideje után a projektzárás dátuma 2021. március 15. lenne.

A Szent László-patak rehabilitációja szorosan összefügg a Váli-völgy vízrendezési feladatai elnevezésű projekttel, összesen 5,2 milliárd értékben – így a kettőt 2018 szeptemberében közös és ünnepélyes nyitórendezvényen bocsájtották útjára, ahol többek között felszólalt a két tendernyertes is: Kovács Tamás Gyula, a Szabadics Zrt. vezérigazgatója, valamint Halmi Tamás, a Mészáros és Mészáros Kft. ügyvezetője.

A munkát megrendelő Országos Vízügyi Főigazgatóság tenderének egyik szerencsés nyertese a 30 éves múlttal rendelkező Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt. lett, három másik pályázót megelőzve. A zalakarosi cég nagyon hasít az utóbbi években: éppen az Átlátszó írta meg, hogy 2019 karácsonya előtt még elcsíptek pár zsíros közbeszerzést, összesen nyolcmilliárd forint értékben. De a nyaruk is eseménydúsan telt: a Mészáros Lőrinc és gyermekei tulajdonában lévő Fejér-BÁL Zrt.-vel közösen elnyerték a zánkai Erzsébet-tábor felújítására kiírt 16,8 milliárdos pályázatot.

A Szent László-patak rehabilitációjának egyik elemét képező úgynevezett mányi hidat 2019 decemberéig kellett volna kiszélesíteniük. Erre részben azért van szükség, hogy a korábban erre vezetett kerékpárút is balesetmentesen elférjen, másrészt, hogy a patakon elvezethessék az erre gyakori árhullámokat, amelyek korábban a környező földeket károsították. A 1104-es út ugyanis a bicskei torkolatánál egy gáton halad át két halastó között, ennek a gátnak pedig szűk volt az átfolyója, így magas vízállásnál rendszeresen kiöntöttek a tavak. Mivel két különböző uniós pályázati forrásból megvalósuló tervekről volt szó, a szélesítést a beruházó szerint nem lehetett megoldani kerékpárút-kivitelezéssel együtt.

Hogy a fizikailag egyébként igen kis területet érintő rekonstrukció nem éppen rohamtempóban halad, arra először a Bicskei Szó hívta fel a figyelmet tavaly decemberben. A portál helyszínre kiszálló munkatársa szerint akkor még jó két heti munka volt hátra. A blogbejegyzésből kitűnik, Ugron Zoltán mányi polgármester már november végén kihívta a helyszínre a kivitelező emberét és a megrendelő OVF-t képviselő műszaki ellenőrt, hogy személyesen beszéljék meg, miért van 2019. augusztus 26. óta lezárva a terület.

„Elmondták, miért csúszik az építkezés: nem volt előtanulmány, menet közben módosítani kellett a terveken és a kiviteli módon. Ezt tudomásul vettem, de jeleztem, hogy rossz volt az ütemezés, felelős beruházóként az ilyennel számolni kell és ha tavasszal kezdik a munkákat, akkor nem a télbe csúszik a kivitelezés” – olvasható a Bicskei Szó írásában.ű

Bicskén az egyik helyi képviselő, a Momentumos Molnár Dániel igyekezett utána járni, meddig keserítheti még a bicskeiek életét az építkezés. Egy, az ügyben szervezett közmeghallgatást követően február végén arról számolt be egy Facebook bejegyzésben, hogy az önkormányzat egyeztetett a kivitelezővel, akinek képviselője akkor már a többedszer módosított március közepi határidőre sem vállalt garanciát és a „balszerencsésen alakuló körülményekre” hivatkozott. Pontos végdátum a találkozón nem hangzott el, csak egy homályos nyár eleji dátum.

A bicskei városvezetés mindenesetre egy közleményben igyekezett sietve tisztázni, hogy semmit sem tehet a kivitelezés megsürgetése ügyében.

„Mivel az OVF a beruházó, ezért sem Bicske, sem Mány önkormányzatának, polgármesterének nincsen semmilyen jogköre arra, hogy a kivitelezésbe beleszóljon, sürgesse, ötletekkel álljon elő. Csupán kérhetjük mindezt, de nem követelhetjük meg a teljesítésüket. Ezzel mindketten éltünk is, kéréseinket a kivitelezők meghallgatták, de különféle indokokra hivatkozva nem teljesítették” – írta Ugron Zoltán később, egy februári Facebook bejegyzésében. “Többen úgy gondolják, hogy „nem történik semmi”. A háttérben azonban mindkét polgármester igyekszik nyomást gyakorolni a kivitelezőkre a munka mielőbbi befejezésére, melynek jelenleg március 15. a határideje” – tette hozzá.

A lezárás idejére a forgalmat egy amúgy is rossz állapotú útszakaszra terelték át a szőlőhegy szomszédságában. Ennek közelében ütöttek el egy gyalogost február elején, az idős asszony a helyszínen belehalt sérüléseibe. Ennek kapcsán a Bicskei Szó már konkrétabban feszegette a felelősség kérdését: miért enged a bicskei önkormányzat a kivitelezői magyarázatnak, amelyben hol áttervezés, hol rossz időjárás, hol egyéb kifogás szerepel.

Az időzítést és az állapotokat is botrányosnak írta le még február elején egy, az utat rendszeresen használó autós a vezess.hu-n, hozzátéve: az elkerülő egyre rosszabb állapotba kerül a ráengedett kamionforgalom miatt, így minden napos a balesetveszély.

“Négyzetméteres darabok szakadtak le a széléből, több helyen is egy sávra kellett szűkíteni rajta a forgalmat. Sebességet először 60, majd 40 km/h-ra korlátozta az útkezelő” – magyarázta a sofőr.

A híd pedig csak nem akart elkészülni. Március elején a helyszínen járva sikerült szóra bírni az egyik ott dolgozót, aki elmondta, a hazai aszfaltkeverők év eleji leállása miatt áll egyelőre az építkezés. Hozzátette, nekik csak októberben adták át a munkaterületet, télen pedig nem lehet építeni. A szakember szerint egyszerre sürgették és hátráltatták őket.

– Az alépítmény kész van, csak meg kéne csinálni az aszfaltozást. Viszont nem értem, miért mondtak februári átadást, ha már akkor is tisztában voltak vele, hogy február 15-ig nem fognak tudni az országban sehol meleg aszfaltot szerezni, hiszen az aszfaltkeverő telepek télen, fagyban nem dolgoznak – nyilatkozott az Átlátszónak Molnár Dániel képviselő, aki szintén többször járt a helyszínen. Molnár szerint legalább a balesetek esélyét lehetett volna csökkenteni, ha a rossz állapotú elkerülőn a puszta forgalomlassításon túl forgalomirányítást alkalmaz a közút. De az elkerülő felajánlása sem volt jó ötlet a bicskei önkormányzat részéről – mutatott rá a képviselő.

Az ideiglenesen használt elkerülő rész közben annyira leamortizálódott, hogy a már tényleg leaszfaltozott hídon felmerült az ideiglenes használatba helyeztetés is. Az itteni áldatlan állapotoktól nyilván nehezen elvonatkoztatható, hogy májusban például két közlekedési baleset is történt a szakaszon, de járművükben keletkezett kárra is többen panaszkodtak a közösségi felületeken. „Számtalanszor látok ott autókat állni, elakadásjelzővel. Megvan az összes javítási számlám az autómról, azóta keletkezett mind, amióta az elkerülő ilyen állapotban van” – írta egy kommentelő.

Május első hetében aztán munkaterület megélénküléséről szóltak a helyi hírek. A bicskei önkormányzat honlapján pedig 12-én meg is jelent egy minden ünnepélyességet nélkülöző közlemény az útátadásról. Utóbbi szintén teljes egyszerűséggel történt, nem szállt ki a térségi országgyűlési képviselő és a koronavírus-helyzetnek megfelelően nem volt csinnadrattás szalagátvágás sem.

Az elkészült szakaszon még most is kint vannak a munkára emlékeztető jelzőtáblák – a jelenlegi helyzetről készült videón a sötétebb színű aszfaltrészről van szó konkrétan. Kíváncsiságból mi is végigsétáltunk rajta: pontosan 80 lépés, azaz nagyjából 40 méter hosszúságú a kivitelezett rész.

Hogy miért tartott ennyi ideig a kivitelezés, és milyen konkrét okok vezettek oda, hogy 9 teljes hónapig készüljön egy 40 méteres aszfaltozás, arról a projekt megrendelőjénél és kivitelezőnél is érdeklődtünk. Utóbbi, az elkerülő út felújítását is vállaló Szabadics Zrt. illetékesétől az tudakoltuk, fizetnek-e például kötbért, illetve kapnak-e valamiféle kompenzációt az érintett települések. Azt is megkérdeztük, mikorra készülhet el immár a leromlott állapotú elkerülő út. Cikkünk megjelenéséig a cégtől nem érkezett válasz.

A Szabadics Zrt. honlapján mindenesetre ezt a jövőre nézve megnyugtató kitételt találjuk: „Célunk, hogy a versenyképes árak mellett az általunk elvégzett munka műszakilag kifogástalan legyen, egyúttal kivitelezés közben környezetünket is a lehető legkevésbé terheljük meg.”

Reagált azonban a Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Mint írják, a “pályalemezek többszöri (háromszori) elbontására volt szükség, mivel a szerkezetet minősítő labor vizsgálatok (felszakadás vizsgálat) eredményei nem érték el a Mintavételi és Minősítési tervben, illetve a vonatkozó szakmai előírásokban megkívánt paramétereket. A többszöri bontás és újraépítés, valamint a szükséges minősítések idő igénye okozták a korábban előre jelzett forgalomba helyezési időponthoz képesti késdelmet” – fogalmazott az OVF.

Az Igazgatóságnál ugyanakkor hozzátették, mivel a “Szent László-patak rehabilitációja” projekt befejezésének határideje 2021. március 15., a szerződés pedig nem tartalmaz kötbér köteles részhatáridőket, a kivitelezőnek nem kell kötbért fizetnie. Az OVF-től emellett azt is megtudtuk, hogy a híd teljes rekonstrukciójának költsége nettó 105,6 millió forint.

Kocsis Noémi

Forrás: Átlátszó








Orbán a VIP páholyból nézte végig a magyar válogatott vereségét - nem akármilyen képeket posztoltak
Óriási botrány: Rejtélyes idegent fogtak el a Parlamentben, 70 év körüli zavart idős ember jutott be
NATO pofon: nem tartják számon az Orbán Viktor által kiemelt migrációt a legfontosabb kihívások között




Ilyet még miniszterelnök nem kapott: börtön falára vetítették Orbánt és Mészárost, a rendőrség beidézte az elkövetőt
Elképesztő ami történt: a gyerekműsorok alatt megjelenő fideszes kampányvideók miatt tettek feljelentést
Ők nem tudták ki az a Ronaldo
Hadházy feljelentése után a NAV nyomozói megtekintették Mészáros Lőrinc katonai járműveit




Ment a nagy ígérgetés, de sokan mégse láthatták a Vajdaságban a magyar-portugál meccset
Csizmadia szerint itt az ideje, hogy a balliberális országfosztás nyomába eredjenek
Kellemetlen: Szijjártó saját magát leplezte le a Kúria új elnökével kapcsolatban




Szijjártó 182 milliárd forint elköltését jelentette be, elképesztő számokat közölt
Orbán meglépte: visszakozott, majd közben a parlament átadott 26 hektárt a Fudan alapítványának
Benkő Tibor személyesen ellenőrizte a magyar hadgyakorlatot - most már nyugodtan aludhatunk , határaink védettek




Népszava: Magyarországon működő német multik is válaszlépéseket fontolgatnak Orbán új törvénye miatt
Magyarország fegyverkezik, közben a szakértő szerint a Kecskeméten parkoltatott MiG-ek már csak vashulladéknak jók
Mindig van egy idióta - íme a szurkoló aki berohant a pályára a magyar-portugálon




Bíróság elé álltak a negyedik emeletről kizuhant Pannika szülei és keresztanyja
Szijjártó szerint komoly versenyelőnyre tettünk szert - megalakult az újraindításáért felelős operatív törzs
Lépni kell, Bakondi népvándorlás miatt aggódik: Jelentős nyomás alatt áll a magyar határ




Elképesztő bejelentés: új operatív törzs alakul Szijjártó Péterrel
Hivatalos: igazságtételi bizottság alakul a 2006-os események vizsgálata céljából
Varga szerint az ellenzék javaslata új adók bevezetéséhez vagy eladósodáshoz vezetett volna




Varga Judit szerint ahhoz, hogy megértsük az EU működését, készségekre van szükség
Orbán a VIP páholyból nézte végig a magyar válogatott vereségét - nem akármilyen képeket posztoltak
A Pénzügyminisztérium államtitkára szerint 2013 óta folyamatosan növekedtek a reálbérek




Hivatalos: Leáll a győri Audi legtöbb gyáregysége alkatrészhiány miatt
Ennyi volt, megszavazták: zöld út a Fudan beruházás előkészítésének
Orbán lépett: a parlament átadott 26 hektárt a Fudan alapítványának




A Transparency International keményen beleszállt Orbánba
Óriási botrány: Rejtélyes idegent fogtak el a Parlamentben, 70 év körüli zavart idős ember jutott be
Orbán vészjósló szavai: bátor és szokatlan kormányzati döntéseket kell hoznunk




Orbán jóslata: Elmegy a járvány, visszakerül a migráció kérdése Európában
Az USA lépett: Százötven millió dolláros csomag az ukrán hadsereg számára
Kinyílt a kampány zsák: 40 ezer forint prémiumot kaphatnak idén a nyugdíjasok




Kína kiakadt, áll a bál: Felszínre került a gonosz szándék
Rétvári szerint az ellenzék nem a családokra költené a pénzt, hanem a migránsoknak adná
Orbán a hazafi: visszatesszük Magyarországot a térképre




Mit lép Orbán? - a NATO Soha nem volt még ilyen kemény Kínával
NATO pofon: nem tartják számon az Orbán Viktor által kiemelt migrációt a legfontosabb kihívások között
Beindult a gépezet: magánkézbe adnák a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetését, kínai cégek is vihetik




Nincs ingyen pénz: Bodó szerint a magyar emberek munkából szeretnének megélni, nem segélyből
Mi lesz a betegekkel? - A szakdolgozók több mint fele arra készül, hogy elhagyja az egészségügyet
Óriási botrány: kővel bezúzták a Fidesz-iroda ablakát




Orbán szerint a kínaiak sohasem mondják meg nekünk, hogy miként kellene viselkednünk
Kövéré a hatalom: Velem különösen ne vitatkozzon... ennek is lesz következménye
Sokan kerültek bajba: 76 ezer ember tajszáma vált érvénytelenné