Budapest     2021-06-16   Csatlakozz hozzánk facebookon
Szikora: Orbán Viktor egy istenáldotta tehetség, köszönet érte a Szűzanyának és a józan magyar választóknak 
Rákay Philipről és Gréczy Zsoltról is érdekes információt osztott meg a zenész a 24.hu-nak adott interjúban.

A 24.hu abból az apropóból készített interjút Szikora Róberttel, hogy a zenész egyike volt azoknak, akik egy koccintós Facebook-videóban kívántak boldog születésnapot Orbán Viktornak Szalay Kornél Géza rákospalotai politikus kezdeményezésére. A koncepció szerint négy különböző generáció képviseletében köszöntötték fel a miniszterelnököt, de Szikora volt az egyetlen, aki ezt tegeződve tette. Mint mondta,

Tegezve is lehet tiszteletet adni a másiknak, még akkor is, ha ő a miniszterelnök. (…) Orbán Viktor úr számomra egy kiváló magyar ember és egy politikusi géniusz.

A zenész úgy vállalkozott a videós szereplésre, hogy tudta, „a barikád túloldalán álló balliberálisok beszólnak majd”. Az interjúból azonban megkapjuk a liberalizmus szikorai elemzését. Szerinte ugyanis a liberálisok „úgy gondolják, a liberalizmus addig tart, amíg elfogadják, amit ők gondolnak”, ráadásul nem szeretik a hazájukat:

„Az életben szükség van tabukra, a liberalizmus alapja viszont az, hogy minden tabut megszüntessenek. Miközben én nem akarom megismerni, mondjuk, édesanyám fiatalkorát. Nem akarok a papok nemi életről vagy a cölibátusról beszélni. A liberálisok a hazáról, a családról is csak rosszat mondanak.”

Szikora ezek után kis külpolitikai kitekintést adott. Szerinte „Amerikában is az lett a trend, hogy az elnöknek mindenféle hollywoodi sztár nekiugrik. Mondom: a liberális oldal mindig mindenkit nyakig megaláz. Persze mindennek a végén ott van Soros, a sátáni figura. Közben mindenre ráfogják, hogy rasszista. Miért volna rasszizmus, ami George Floyddal történt? Csak mert fehér volt az az idióta rendőr, aki rátaposott az egyébként visszaeső bűnöző, fekete George Floyd fejére?”

Nem utolsó sorban pedig azt is meghatározta, hogy ki a magyar.

az magyar, akinek Trianon fáj. Aki el tud érzékenyülni attól, hogy felmegy a magyar zászló egy olimpián, az magyar.

Arra az újságírói felvetésre, hogy lassan senki nem áll szóba senkivel, Szikora Róbert érdekes információt osztott meg. Az interjúból kiderült ugyanis, hogy Rákay Philip, hiába dolgoztak együtt korábban, ma már nem is köszön a régi R-GO tagjainak, viszont Gréczy Zsolt, aki az R-GO Klub vezetője volt, ma pedig már DK-s politikus, a mai napig felhívja, és nevetnek a régi dolgokon.

Szikora Róbert ragaszkodik ahhoz, hogy „keresztény jobboldali emberként” elmondja a véleményét. Például ezt:

Egyszerű polgárként mondom, hogy Orbán Viktor nélkül ez az ország egy újabb Trianont élt volna át az elmúlt tíz évben. Szerencsére ez az istenáldotta tehetség vezeti az országot, köszönet érte a Szűzanyának és a józan magyar választóknak.

Forrás: HVG
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Orbán a VIP páholyból nézte végig a magyar válogatott vereségét - nem akármilyen képeket posztoltak
Óriási botrány: Rejtélyes idegent fogtak el a Parlamentben, 70 év körüli zavart idős ember jutott be
NATO pofon: nem tartják számon az Orbán Viktor által kiemelt migrációt a legfontosabb kihívások között
Elképesztő ami történt: a gyerekműsorok alatt megjelenő fideszes kampányvideók miatt tettek feljelentést
Feljelentést tett a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnál (NMHH) a Fidesz Youtube-reklámjai miatt Csordás Anett, a C8 és a Momentum képviselőjelöltje, valamint Orosz Anna, a Momentum e...
  
Ők nem tudták ki az a Ronaldo
Vereséggel kezdtük az Európa-bajnokságot. Portugália ellen játszotta első mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokságon. Az F-csoport nyitómeccsét Cristiano...
  
Hadházy feljelentése után a NAV nyomozói megtekintették Mészáros Lőrinc katonai járműveit
”A NAV nyomozói kérésemre megtekintették Lőrinc katonai járműveit a hatalmas bicskei luxusbirtokon. A nyomozók szerint Lőrinc az egyiket AUSZTRIÁBÓL hozatta. Úgy látszik, a Gázos ...
  
Ment a nagy ígérgetés, de sokan mégse láthatták a Vajdaságban a magyar-portugál meccset
Sötét képernyőt nézhettek a Sat-Trakt előfizetői kedden délután a magyar-portugál meccs helyett, pedig a topolyai akadémiát magyar pénzből felépítő kábelhálózatot-tulajdonos pár ...
  
Csizmadia szerint itt az ideje, hogy a balliberális országfosztás nyomába eredjenek
A CÖF-CÖKA elnöke azt is mondta, hogy a honvédők akaratára megalakítják a Civil Igazságtételi Bizottságot. “Meggyőződésünk szerint itt az ideje annak, hogy a balliberális országfo...
  
Kellemetlen: Szijjártó saját magát leplezte le a Kúria új elnökével kapcsolatban
A bírói függetlenséget korlátozó lépésként értékelte Varga Zs. András kúriai elnökké választását az ENSZ bírák és ügyvédek függetlenségével foglalkozó különleges előadój...
  
Szijjártó 182 milliárd forint elköltését jelentette be, elképesztő számokat közölt
Idén minden eddiginél több forrást, összesen 182 milliárd forintot biztosít a kormány a kutatásfejlesztési és innovációs pályázatokra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági ...
  
Orbán meglépte: visszakozott, majd közben a parlament átadott 26 hektárt a Fudan alapítványának
A kormány a június eleji Fudan-tüntetés óta azt mondogatja, hogy a kínai egyetem „közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik”, vagyis szerintük az országgyűlési v...
  
Benkő Tibor személyesen ellenőrizte a magyar hadgyakorlatot - most már nyugodtan aludhatunk , határaink védettek
A magyar katonák felkészültek, gyorsan és precízen hajtják végre a feladatokat a haderőfejlesztési programnak köszönhetően a XXI. századi kihívásoknak megfelelő eszközökkel – hangs...
  
Népszava: Magyarországon működő német multik is válaszlépéseket fontolgatnak Orbán új törvénye miatt
Nemcsak a német politikusok, hanem a gazdasági vezetők sem örülnek az új magyar törvénynek. A Magyarországon működő német cégek körében is felháborodást keltett a törvény, amely...
  
Magyarország fegyverkezik, közben a szakértő szerint a Kecskeméten parkoltatott MiG-ek már csak vashulladéknak jók
Több ország vitte volna a gépeket, de nem adtuk, pedig milliárdos üzlet kínálkozott. Irak 7,5 milliárd forintot adott volna a kecskeméti vadászrepülő-flottáért, az összeg jó részét...
  
Mindig van egy idióta - íme a szurkoló aki berohant a pályára a magyar-portugálon
Előkerült egy videó a magyar–portugál Eb-meccsen pályára rohanó magyar szurkolóról. Még Schön Szabolcs meg nem adott magyar lesgóljának hatása alatt volt a Puskás Aréna, amikor vala...
  
Bíróság elé álltak a negyedik emeletről kizuhant Pannika szülei és keresztanyja
Gödöllő- Ma áll először bíróság előtt a négy éve tragikus körülmények között meghalt három éves Pannika szülei és keresztanyja. A kislányt 2017 májusában egyedül hagyták a la...
  
Szijjártó szerint komoly versenyelőnyre tettünk szert - megalakult az újraindításáért felelős operatív törzs
A következő hetek döntései arról szólnak, hogy Európa legsikeresebb oltási kampányával szerzett előnyünket hogyan váltsuk aprópénzre - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszt...
  
Lépni kell, Bakondi népvándorlás miatt aggódik: Jelentős nyomás alatt áll a magyar határ
Továbbra is jelentős nyomás alatt áll a magyar határ: idén már eddig körülbelül annyi illegális bevándorló próbálkozott az átjutással, mint tavaly egész évben - közölte a miniszte...
  
Elképesztő bejelentés: új operatív törzs alakul Szijjártó Péterrel
Megtartotta alakuló ülését a gazdasági élet újraindításáért felelős operatív törzs – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon. A tervek szeri...
  
Hivatalos: igazságtételi bizottság alakul a 2006-os események vizsgálata céljából
A többi között a 2006-os események vizsgálata céljából Civil Igazságtételi Bizottságot hozott létre a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖK...
  
Varga szerint az ellenzék javaslata új adók bevezetéséhez vagy eladósodáshoz vezetett volna
Az Országgyűlés elfogadta Magyarország jövő évi költségvetését, az újraindítás költségvetését - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltett videóüzenet...
  
Varga Judit szerint ahhoz, hogy megértsük az EU működését, készségekre van szükség
Az erős nemzetek erős Európája mellett tett hitet Varga Judit igazságügyi miniszter kedden az Országházban, a Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Un...
  
Orbán a VIP páholyból nézte végig a magyar válogatott vereségét - nem akármilyen képeket posztoltak
Kint van a portugálok elleni Eb-meccsen a hazai közélet színe-java. Orbán Dzsudzsákkal osztott meg közös képet, Karácsony Kukorelly Endrével figyeli a meccset, Fekete-Győr András pedig v...
  
A Pénzügyminisztérium államtitkára szerint 2013 óta folyamatosan növekedtek a reálbérek
Banai Péter Benő, a Pénzügyminisztérium államtitkára a vezérszónoki hozzászólásokra reagálva kiemelte, egyetért az ellenzéki politikusok megállapításaival, hogy a mindenkori költsé...
  
Hivatalos: Leáll a győri Audi legtöbb gyáregysége alkatrészhiány miatt
Nem közölték, meddig tart a leállás. Munkásaik a gördülő munkaidőkeret terhére mentesülnek munkavégzési kötelezettségük alól. Alkatrészhiány miatt a jövő héttől leáll a term...
  
Ennyi volt, megszavazták: zöld út a Fudan beruházás előkészítésének
Noha úgy tűnhet, a kormány a budapesti tüntetés hatására mintha hátrébb lépett volna a Fudan-beruházástól, a kormánypárti többség a parlamentben megszavazta a "lex Fudant", amely a k...
  
Orbán lépett: a parlament átadott 26 hektárt a Fudan alapítványának
A kormány a június eleji Fudan-tüntetés óta azt mondogatja, hogy a kínai egyetem „közéleti vitára alkalmas formában pillanatnyilag nem létezik”, vagyis szerintük az országgyűlési v...
  
A Transparency International keményen beleszállt Orbánba
Miközben a magyarok 69 százaléka „elég nagy” vagy „nagyon nagy” problémának tartja a kormányzati korrupciót. Ez az arány magasabb az európai uniós átlagnál (62 százalék). Több ...
  
Óriási botrány: Rejtélyes idegent fogtak el a Parlamentben, 70 év körüli zavart idős ember jutott be
Nagy riadalmat keltett az Origo ma délelőtt 11 órakor közzétett híre, miszerint „bejutott a parlament épületébe egy 70 év körüli zavart idős ember, bőrönd és szatyor van a kezében...
  
Orbán vészjósló szavai: bátor és szokatlan kormányzati döntéseket kell hoznunk
Orbán Viktor miniszterelnök szerint "bátor és szokatlan" kormányzati döntéseket kell hozni a gazdasági növekedés 5,5 százalék fölé emeléséért, "de ha sikerül, akkor vissza tudjuk adn...
  
Orbán jóslata: Elmegy a járvány, visszakerül a migráció kérdése Európában
Keményítené a magyar álláspontot migráció ügyében a miniszterelnök, a járvány miatt azt javasolná, hogy két évig semmilyen migrációt ne engedjenek. Szerinte a válság alatt a csalá...
  
Az USA lépett: Százötven millió dolláros csomag az ukrán hadsereg számára
Százötven millió dolláros segélycsomagot állított össze a Pentagon az ukrán hadsereg számára – jelentették be Washingtonban néhány nappal az előtt, hogy Joe Biden amerikai és Vlagyi...
  
Kinyílt a kampány zsák: 40 ezer forint prémiumot kaphatnak idén a nyugdíjasok
Orbán Viktor a múlt héten kvázi fogadást kötött a választókkal, hogy ha a GDP éves növekedése meghaladja az 5,5 százalékot az idén, akkor 2022-ben minden gyereket nevelőnek visszafize...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
2021-06-16 Magyarország, Budapest
  The Times
Szikora: Orbán Viktor egy istenáldotta tehetség, köszönet érte a Szűzanyának és a józan magyar választóknak




Rákay Philipről és Gréczy Zsoltról is érdekes információt osztott meg a zenész a 24.hu-nak adott interjúban.

A 24.hu abból az apropóból készített interjút Szikora Róberttel, hogy a zenész egyike volt azoknak, akik egy koccintós Facebook-videóban kívántak boldog születésnapot Orbán Viktornak Szalay Kornél Géza rákospalotai politikus kezdeményezésére. A koncepció szerint négy különböző generáció képviseletében köszöntötték fel a miniszterelnököt, de Szikora volt az egyetlen, aki ezt tegeződve tette. Mint mondta,

Tegezve is lehet tiszteletet adni a másiknak, még akkor is, ha ő a miniszterelnök. (…) Orbán Viktor úr számomra egy kiváló magyar ember és egy politikusi géniusz.

A zenész úgy vállalkozott a videós szereplésre, hogy tudta, „a barikád túloldalán álló balliberálisok beszólnak majd”. Az interjúból azonban megkapjuk a liberalizmus szikorai elemzését. Szerinte ugyanis a liberálisok „úgy gondolják, a liberalizmus addig tart, amíg elfogadják, amit ők gondolnak”, ráadásul nem szeretik a hazájukat:

„Az életben szükség van tabukra, a liberalizmus alapja viszont az, hogy minden tabut megszüntessenek. Miközben én nem akarom megismerni, mondjuk, édesanyám fiatalkorát. Nem akarok a papok nemi életről vagy a cölibátusról beszélni. A liberálisok a hazáról, a családról is csak rosszat mondanak.”

Szikora ezek után kis külpolitikai kitekintést adott. Szerinte „Amerikában is az lett a trend, hogy az elnöknek mindenféle hollywoodi sztár nekiugrik. Mondom: a liberális oldal mindig mindenkit nyakig megaláz. Persze mindennek a végén ott van Soros, a sátáni figura. Közben mindenre ráfogják, hogy rasszista. Miért volna rasszizmus, ami George Floyddal történt? Csak mert fehér volt az az idióta rendőr, aki rátaposott az egyébként visszaeső bűnöző, fekete George Floyd fejére?”

Nem utolsó sorban pedig azt is meghatározta, hogy ki a magyar.

az magyar, akinek Trianon fáj. Aki el tud érzékenyülni attól, hogy felmegy a magyar zászló egy olimpián, az magyar.

Arra az újságírói felvetésre, hogy lassan senki nem áll szóba senkivel, Szikora Róbert érdekes információt osztott meg. Az interjúból kiderült ugyanis, hogy Rákay Philip, hiába dolgoztak együtt korábban, ma már nem is köszön a régi R-GO tagjainak, viszont Gréczy Zsolt, aki az R-GO Klub vezetője volt, ma pedig már DK-s politikus, a mai napig felhívja, és nevetnek a régi dolgokon.

Szikora Róbert ragaszkodik ahhoz, hogy „keresztény jobboldali emberként” elmondja a véleményét. Például ezt:

Egyszerű polgárként mondom, hogy Orbán Viktor nélkül ez az ország egy újabb Trianont élt volna át az elmúlt tíz évben. Szerencsére ez az istenáldotta tehetség vezeti az országot, köszönet érte a Szűzanyának és a józan magyar választóknak.

Forrás: HVG








Orbán a VIP páholyból nézte végig a magyar válogatott vereségét - nem akármilyen képeket posztoltak
Óriási botrány: Rejtélyes idegent fogtak el a Parlamentben, 70 év körüli zavart idős ember jutott be
NATO pofon: nem tartják számon az Orbán Viktor által kiemelt migrációt a legfontosabb kihívások között




Ilyet még miniszterelnök nem kapott: börtön falára vetítették Orbánt és Mészárost, a rendőrség beidézte az elkövetőt
Elképesztő ami történt: a gyerekműsorok alatt megjelenő fideszes kampányvideók miatt tettek feljelentést
Ők nem tudták ki az a Ronaldo
Hadházy feljelentése után a NAV nyomozói megtekintették Mészáros Lőrinc katonai járműveit




Ment a nagy ígérgetés, de sokan mégse láthatták a Vajdaságban a magyar-portugál meccset
Csizmadia szerint itt az ideje, hogy a balliberális országfosztás nyomába eredjenek
Kellemetlen: Szijjártó saját magát leplezte le a Kúria új elnökével kapcsolatban




Szijjártó 182 milliárd forint elköltését jelentette be, elképesztő számokat közölt
Orbán meglépte: visszakozott, majd közben a parlament átadott 26 hektárt a Fudan alapítványának
Benkő Tibor személyesen ellenőrizte a magyar hadgyakorlatot - most már nyugodtan aludhatunk , határaink védettek




Népszava: Magyarországon működő német multik is válaszlépéseket fontolgatnak Orbán új törvénye miatt
Magyarország fegyverkezik, közben a szakértő szerint a Kecskeméten parkoltatott MiG-ek már csak vashulladéknak jók
Mindig van egy idióta - íme a szurkoló aki berohant a pályára a magyar-portugálon




Bíróság elé álltak a negyedik emeletről kizuhant Pannika szülei és keresztanyja
Szijjártó szerint komoly versenyelőnyre tettünk szert - megalakult az újraindításáért felelős operatív törzs
Lépni kell, Bakondi népvándorlás miatt aggódik: Jelentős nyomás alatt áll a magyar határ




Elképesztő bejelentés: új operatív törzs alakul Szijjártó Péterrel
Hivatalos: igazságtételi bizottság alakul a 2006-os események vizsgálata céljából
Varga szerint az ellenzék javaslata új adók bevezetéséhez vagy eladósodáshoz vezetett volna




Varga Judit szerint ahhoz, hogy megértsük az EU működését, készségekre van szükség
Orbán a VIP páholyból nézte végig a magyar válogatott vereségét - nem akármilyen képeket posztoltak
A Pénzügyminisztérium államtitkára szerint 2013 óta folyamatosan növekedtek a reálbérek




Hivatalos: Leáll a győri Audi legtöbb gyáregysége alkatrészhiány miatt
Ennyi volt, megszavazták: zöld út a Fudan beruházás előkészítésének
Orbán lépett: a parlament átadott 26 hektárt a Fudan alapítványának




A Transparency International keményen beleszállt Orbánba
Óriási botrány: Rejtélyes idegent fogtak el a Parlamentben, 70 év körüli zavart idős ember jutott be
Orbán vészjósló szavai: bátor és szokatlan kormányzati döntéseket kell hoznunk




Orbán jóslata: Elmegy a járvány, visszakerül a migráció kérdése Európában
Az USA lépett: Százötven millió dolláros csomag az ukrán hadsereg számára
Kinyílt a kampány zsák: 40 ezer forint prémiumot kaphatnak idén a nyugdíjasok




Kína kiakadt, áll a bál: Felszínre került a gonosz szándék
Rétvári szerint az ellenzék nem a családokra költené a pénzt, hanem a migránsoknak adná
Orbán a hazafi: visszatesszük Magyarországot a térképre




Mit lép Orbán? - a NATO Soha nem volt még ilyen kemény Kínával
NATO pofon: nem tartják számon az Orbán Viktor által kiemelt migrációt a legfontosabb kihívások között
Beindult a gépezet: magánkézbe adnák a magyarországi gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetését, kínai cégek is vihetik




Nincs ingyen pénz: Bodó szerint a magyar emberek munkából szeretnének megélni, nem segélyből
Mi lesz a betegekkel? - A szakdolgozók több mint fele arra készül, hogy elhagyja az egészségügyet
Óriási botrány: kővel bezúzták a Fidesz-iroda ablakát




Orbán szerint a kínaiak sohasem mondják meg nekünk, hogy miként kellene viselkednünk
Kövéré a hatalom: Velem különösen ne vitatkozzon... ennek is lesz következménye
Sokan kerültek bajba: 76 ezer ember tajszáma vált érvénytelenné