Budapest     2021-05-13   Csatlakozz hozzánk facebookon
Izraeltől kaptunk Moderna-vakcinát, miközben az uniós keretnek csak a felét hívtuk le 
A Telex is beszámolt róla szerdán, hogy Izrael bejelentette: ötezer adag Moderna-vakcinát ad Magyarországnak a diplomáciai támogatásáért cserébe. Összesen százezer adagot osztottak szét olyan országoknak, amelyek „Jeruzsálem segítségét kérték”.

A dolog érdekessége, hogy a Moderna része az európai uniós vakcinabeszerzési programnak, ezért a közös uniós keretből Magyarország lakosságarányosan vásárolhat a vakcinájából.

Számításaink szerint azonban az uniós keretből lekötött mennyiség a fele annak, amennyi Magyarországnak eredetileg lakosságarányosan rendelkezésére állt volna.

És negyede annak, amit egy újabb megállapodás alapján összesen leköthetnénk.

3,5 helyett 1,74 millió

Az amerikai Moderna vakcinája volt a Pfizer-BioNTech oltóanyaga után a második, amelyet engedélyeztek az Európai Unióban, és amellyel Magyarországon is megkezdődhetett az oltási kampány még január elején.

Az uniós vakcinabeszerzéseket a tagországok megbízásából koordináló Európai Bizottság november 25-én hagyta jóvá a szerződést a Modernával 80 millió adag lekötéséről, plusz további 80 millió opcionális megvásárlásáról. Ezt az opciót december 15-én le is hívták (a Pfizer-BioNTech 100 milliós opciójával együtt).

Első körben tehát december közepén 160 millió adag volt fixen megvásárolható a 447,7 millió lakosú EU-ban. Magyarország ebből a friss összesítés szerint 1,744 millió adagot vett, de

lakosságarányosan akár 3,5 milliót is lefoglalhattunk volna.

Minderről abban az egy hónappal ezelőtti cikkünkben is beszámoltunk, amelyben a kormány vakcinaügyi brüsszelezésében szálaztuk szét a jogos kritikákat és a politikai indíttatású kommunikációs csúsztatásokat.

Február 17-én újabb szerződést kötött a Bizottság a céggel: a már meglévő 160 millió adag mellé további 150 millió adagot foglaltak le még 2021-re, és másik 150 millióra opciót kötöttek, de ez utóbbi már 2022-re szól.

Először január 21-én kérdeztünk rá az operatív törzsnél, hogy jól számolunk-e, és ha igen, miért csak a lakosságarányosan elérhető mennyiség felét kötötte le Magyarország az elsők között engedélyezett vakcinából. Ezután február 18-án, az új uniós szerződés megkötése után újra megkérdeztük az operatív törzset és a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is ugyanerről, illetve ekkor már arról is, hogy az új keretből tervez-e vásárolni a kormány. Választ azóta sem kaptunk egyik megkeresésünkre sem. A kérdéseket beküldtük az eheti kormányinfóra is, ha Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszol rá, beszámolunk róla.

Kelet, nyugat

Természetesen bármelyik kormány dönthet úgy, hogy nem vesz meg minden lehetséges adagot minden elérhető vakcinából. Az Izraeltől kapott ötezer adag pedig egyébként is elenyésző mennyiség akár csak a hetente érkező uniós szállítmányokhoz viszonyítva is.

A dolognak mégis sajátos színezetet ad, hogy a magyar kormány hónapok óta arra építi a kommunikációját vakcinaügyben, hogy az uniós beszerzések lassúsága miatt kénytelen más források után nézni, azaz gyakorlatilag a brüsszeli bénázással legitimálja az orosz és a kínai vakcina ellentmondásos engedélyezését (előbbi a szakértők véleménye ellenére kapott engedélyt, utóbbinak gyógyszerhatósági vizsgálat helyett rendelettel csinált utat a kormány).

Az uniós kritikák egyáltalán nem alaptalanok, de az élüket tompítja, ha a kormány még az elérhető mennyiségre sem tartott igényt. Az meg pláne, ha utána Izraeltől kér segítséget, és kap ugyanabból a vakcinából.

Még a szerdai hír megjelenésekor megkérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, hogy valóban kértünk-e segítséget Izraeltől, és ha igen, akkor miért; milyen diplomáciai támogatást nyújtottunk Izraelnek, amit így hálálnak meg; továbbá ha megérkezik a vakcina Izraelből, kik részesülhetnek majd belőle.

Hogy állunk a többi uniós vakcinával?

Az uniós vakcinaportfólió számai eddig is részletesen átnézhetők voltak. A magyar beszerzésekről mostanáig elvétve hangzott el gyártókra lebontott információ, de hosszú várakozás után az operatív törzs a héten elkezdte ezt közzétenni.

A számok összevetéséből látszik, hogy a többi, már engedélyezett vagy hamarosan érkező vakcinánál nagy vonalakban kihasználjuk a rendelkezésre álló keretet. Azért írjuk, hogy nagy vonalakban, mert az uniós számok pontos értelmezése gyártónként változik:

A Pfizer-BioNTech vakcinájából eredetileg 200+100 millió adagról volt megállapodás, de még decemberben lehívta a Bizottság a 100 milliós opciót is. Ebből a 300 millióból a teljes ránk eső részt le is hívta a kormány. Az más kérdés, hogy azóta már további 200+100 millió adagról is született megállapodás, így az összesen 600 milliónak csak a felére jelentkezett még be Magyarország.

Az AstraZeneca vakcinájából 300+100 milliót kötött le a Bizottság, de a 100 milliós opciót még nem hívták le. A 300 millió lakosságarányos részét meg is vette Magyarország.

Az uniós portfólióból most a Janssen vakcináját érdemes még figyelni, mert a gyártó már erre is beadta az engedélykérelmet az Európai Gyógyszerügynökséghez, így hamarosan használatba kerülhet. Ebből 200+200 milliót kötött le a Bizottság, lakosságarányosan a 200 biztos adag ránk eső részét le is hívta Magyarország. (A Janssennél érdekesség, hogy a kormány még a friss kimutatásban is úgy számol, hogy a 4,56 millió adag fele ennyi embernek lesz elég, holott ezt a vakcinát minden jel szerint úgy fogják engedélyezni, hogy egy adagot is elég beadni belőle fejenként.)
Forrás: telex
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Már a NAV-nál van 210 millióért megvásárolt kínai maszkgyártó gép ügye- Hűtlen kezelés gyanúja merült fel
Orbán döntött: Inkább nem kérte a magyar kormány az egyetemeknek ígért 1200 milliárd forintot Brüsszelből
Orbán eddigi legnagyobb dobása: Gazdasági tevékenységet is végezhetnének a pártalapítványok
Gulyás elégedett: Magyarország másfél-két hónapos előnyben van
Mivel nemcsak nyugati, hanem keleti vakcinákkal is oltanak, Magyarország másfél-két hónapos előnyben van a többi európai országhoz képest - jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökség...
  
Tévedésből hat adag oltást kapott egy szombathelyi férfi
A férfinak nem voltak komolyabb tünetei, de egy napig kórházban tartották. Egy adag helyett tévedésből hat adagot adtak be a Pfizer vakcinájából egy szombathelyi férfinak – írta meg k...
  
Szijjártó: Nem látom okát annak, hogy miért ne utazhatnának szabadon a már beoltottak
Közép-Európának élen kell járnia a koronavírus elleni oltásokról kiadott igazolások elfogadásában - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a ...
  
Horror: Ápolónőt szúrt meg egy beteg egy miskolci kórházban
Az áldozatot azonnal meg kellett műteni. Vérfagyasztó jelenetek játszódtak le egy miskolci kórházban, ahol egy kezelés miatt a kórházban fekvő 69 éves asszony 2021. május 13-án 14 ór...
  
Kék lámpával, szirénázva vezették fel Dér Henit a rendőrök mert megindult a szülés
Hatalmas a boldogság Dér Heniéknél! Az énekesnő világra hozta az első gyermekét. A Blikk is beszámolt róla, hogy csütörtökön reggel 10 órakor a VIII. kerületben egy férfi ment oda ...
  
Őrizetbe vettek egy nagykanizsai férfit, aki szerint minden beoltott meghalt egy faluban
Csütörtökön is megtartotta szokásos online sajtótájékoztatóját az operatív törzs, miután Gulyás Gergely bejelentette, hogy a mostani számítások szerint a pünkösd utáni héten éri ...
  
Az autósok egy emberként kapnak a szívükhöz ezután: rekordot dönthet a benzinár
A magyarországi üzemanyagárak 2 hónapon belül megdönthetik a kilenc évvel ezelőtti rekordot. Szerdán ismét drágult a gázolaj ára két forinttal, míg a múlt héten 7-7 forinttal drágu...
  
Érdekes: nem akármilyen pilóta hozta haza Szijjártó Pétert
Noha viharok és frontok nehezítették az útját annak a repülőgépnek, amellyel Szijjártó Péter ma délután Észak-Macedóniából hazautazott, a külgazdasági és külügyminiszter nem agg...
  
Németh Szilárd a nép gyermeke - főzőtudományával kápráztatja el a magyarokat
Vajon mit akarnak elérni a képviselők a konyhapolitizálással? Kitört a kajacsata a politikusaink között! A fideszes Németh Szilárd eddig is egyértelműsítette, hogy nem a reformkonyha ha...
  
Infarktust kapott Fásy Ádám, meg kellett műteni
Fásy magától talán el sem megy az orvoshoz, felesége beszélte rá . Drámai napokon van túl Fásy Ádám és családja: a népszerű műsorvezető szívét a múlt hét végén azonnal műte...
  
Már a NAV-nál van 210 millióért megvásárolt kínai maszkgyártó gép ügye- Hűtlen kezelés gyanúja merült fel
A NAV-nál kötött ki Hadházy Ákos feljelentése, akik költségvetési csalást ugyan nem találtak, de hűtlen kezelést igen. Hűtlen kezelés, illetve hanyag kezelés gyanúja merült fel a ta...
  
Végre elindult: a magyar kormány az üzbég innovatív vállalkozásokat is támogatja
Mostantól nem marad kiaknázatlanul a két türk nemzet közötti innovatív potenciál, miután a magyar kormány a szerda esti döntésével útjára indította a Magyar–Üzbég Startup Programot...
  
Orbán döntött: Inkább nem kérte a magyar kormány az egyetemeknek ígért 1200 milliárd forintot Brüsszelből
A magyar kormány szerdán beadta az Európai Bizottsághoz az EU-s helyreállítási alap magyar felhasználási tervét, eszerint csak a 2500 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatásr...
  
Orbán eddigi legnagyobb dobása: Gazdasági tevékenységet is végezhetnének a pártalapítványok
Ha az Országgyűlés megszavazza, a törvénymódosítás néhány hét múlva már hatályba is lép. Törvénnyel garantálná a kormány, hogy a pártalapítványok kiegészítő jelleggel gazda...
  
101 szlovákiai templom újul meg magyar támogatásból
Még a nagyhét folyamán jelentette be a magyar kormány, hogy 1800 templomot újítanak fel szerte a Kárpát-medencében. Szlovákia 96, többségében magyarlakta településein ez 101 templomot ...
  
Szégyen rekord: Trumpot is lenyomta Szájer csatornás menekülős híre
Kis magyar világhír című rovatunkban hadd osszunk meg olvasóinkkal egy jelentős magyar rekordot így szerda kora délután: tegnap óta egy Brüsszelben „házibulizó”, azóta lemondott...
  
Eldőlt: 400 határon túli templom épül fel jó magyar forintból - köszönjük, hogy Te is hozzájárultál
„A magyar templomfelújítási program révén egyúttal városok, térségek is megújulnak, így ezek a beruházások hozzájárulnak a gazdaság újraindításához” - mondta Soltész Miklós,...
  
A következő kormánynak nem sok köze lesz a paksi bővítéshez ha ez sikerül
Teljesen átalakítaná a paksi bővítés felügyeletét az a módosítócsomag, amit kedd éjjel nyújtott be a kormány a parlamentnek. A javaslat lényege, hogy az Országos Atomenergia Hivatal 20...
  
Vitray botrány: hiába okozott balesetet, mégsem veszik el a jogsiját
Pénzbüntetést kapott a karambolt követően, de jogosítványát megtarthatta. Budapest — Nagy kő esett le a szívéről: tovább vezethet Vitray Tamás. A 88 éves legendás tévés még febr...
  
A legsikeresebb magyar - Mészáros Lőrinc is megkapta az NB I ezüstérmét
Ezüst színű pólóban ünnepelte egy kis, mindössze 1800 lelkes Fejér megyei település csapata, hogy történelme legjobb eredményét elérve második lett a nagyok között az NB I-ben. Csa...
  
4,7 milliárd forintos veszteség - bajban Vajna Timi öröksége?
4,7 milliárd forintos vesztesége volt az AV Perfect Kft-nek - írja az 24.hu. Ez az a cég, amelybe Andy Vajna csoportosította az özvegyének szánt 123 millió dolláros örökséget. Ez részvé...
  
Jön az egységes európai oltási igazolvány - lassan már szintek is lesznek a védettségben?
Ember legyen a talpán aki tudja mi sül ki ebből a végén. Van már itthon védettségi igazolvány (igazából oltási igazolvány de ebbe ne menjünk bele ) és jön az egységes uniós igazolvá...
  
A bal oldal a vírus oldalára állt Menczer Tamás szerint - az elmúlt 30 év legembertelenebb és legaljasabb politikai akciója
A magyar baloldal az oltásellenességet választotta és ezzel a koronavírus oldalára állt - nyilatkozta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetköz...
  
Fidesz közlemény szerint a bal oldal az összeomlás szélére sodorta az egészségügyet
Ahogy megszokhattuk politikai golyószorongatás megy mindkét oldalon. A ring egyik sarkában a "moslékkoalíció" (ahogy utal rá sokszor a kormányrpárt,) a ring másik sarkába...
  
A magyaroknak állítólag most elég nagy tartalékaik vannak
A forint romokban, az árak felfelé kúsznak, a munkahely ma már annyira sem biztos mint pár éve volt és mindez lehetne akár negatív is, de a statisztika szerint egész jól állnak a magyar cs...
  
Összetartásból egyes: jött egy kommentelő és kiröhögött mindenkit akinek nincs oltási igazolványa
Nem volt egyszerű de sikerült egymásnak ugrasztani a magyarokat. (vagy lehet, hogy túl egyszerű volt??) Adott a vendéglátós aki inkább nem nyitja ki a belső részt csak ne kelljen megkülö...
  
Fürjes oda rúg ahol a legjobban fáj: Orbánnal ellentétben Karácsony nem tud angolul
Orbán Viktor kormányfővel ellentétben Karácsony Gergely főpolgármester nem tud angolul; egy világváros vezetője nem tud szót érteni mással nemzetközi találkozókon, nyelvi nehézségek ...
  
Nacsa Lőrinc szerint a bal oldal eddig támadott, most csendben vannak
Pénteken jóváhagyta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a koronavírus elleni Sinopharm-vakcinát, amelyet a baloldal hónapokon keresztül támadott - közölte a KDNP frakciószóvivője szo...
  
Irigykedhet ránk Európa: 0,5%-kal csökken az szja jövőre - ez nem megy át egyetlen éjszaka alatt
A gazdaság újraindítását az adópolitikán keresztül is segíti a kormány, erről szól a jövő évi adókönnyítő törvényjavaslat, amely hamarosan az Országgyűlés elé kerül - mondta ...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
2021-05-13 Magyarország, Budapest
  The Times
Izraeltől kaptunk Moderna-vakcinát, miközben az uniós keretnek csak a felét hívtuk le
A Telex is beszámolt róla szerdán, hogy Izrael bejelentette: ötezer adag Moderna-vakcinát ad Magyarországnak a diplomáciai támogatásáért cserébe. Összesen százezer adagot osztottak szét olyan országoknak, amelyek „Jeruzsálem segítségét kérték”.

A dolog érdekessége, hogy a Moderna része az európai uniós vakcinabeszerzési programnak, ezért a közös uniós keretből Magyarország lakosságarányosan vásárolhat a vakcinájából.

Számításaink szerint azonban az uniós keretből lekötött mennyiség a fele annak, amennyi Magyarországnak eredetileg lakosságarányosan rendelkezésére állt volna.

És negyede annak, amit egy újabb megállapodás alapján összesen leköthetnénk.

3,5 helyett 1,74 millió

Az amerikai Moderna vakcinája volt a Pfizer-BioNTech oltóanyaga után a második, amelyet engedélyeztek az Európai Unióban, és amellyel Magyarországon is megkezdődhetett az oltási kampány még január elején.

Az uniós vakcinabeszerzéseket a tagországok megbízásából koordináló Európai Bizottság november 25-én hagyta jóvá a szerződést a Modernával 80 millió adag lekötéséről, plusz további 80 millió opcionális megvásárlásáról. Ezt az opciót december 15-én le is hívták (a Pfizer-BioNTech 100 milliós opciójával együtt).

Első körben tehát december közepén 160 millió adag volt fixen megvásárolható a 447,7 millió lakosú EU-ban. Magyarország ebből a friss összesítés szerint 1,744 millió adagot vett, de

lakosságarányosan akár 3,5 milliót is lefoglalhattunk volna.

Minderről abban az egy hónappal ezelőtti cikkünkben is beszámoltunk, amelyben a kormány vakcinaügyi brüsszelezésében szálaztuk szét a jogos kritikákat és a politikai indíttatású kommunikációs csúsztatásokat.

Február 17-én újabb szerződést kötött a Bizottság a céggel: a már meglévő 160 millió adag mellé további 150 millió adagot foglaltak le még 2021-re, és másik 150 millióra opciót kötöttek, de ez utóbbi már 2022-re szól.

Először január 21-én kérdeztünk rá az operatív törzsnél, hogy jól számolunk-e, és ha igen, miért csak a lakosságarányosan elérhető mennyiség felét kötötte le Magyarország az elsők között engedélyezett vakcinából. Ezután február 18-án, az új uniós szerződés megkötése után újra megkérdeztük az operatív törzset és a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is ugyanerről, illetve ekkor már arról is, hogy az új keretből tervez-e vásárolni a kormány. Választ azóta sem kaptunk egyik megkeresésünkre sem. A kérdéseket beküldtük az eheti kormányinfóra is, ha Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter válaszol rá, beszámolunk róla.

Kelet, nyugat

Természetesen bármelyik kormány dönthet úgy, hogy nem vesz meg minden lehetséges adagot minden elérhető vakcinából. Az Izraeltől kapott ötezer adag pedig egyébként is elenyésző mennyiség akár csak a hetente érkező uniós szállítmányokhoz viszonyítva is.

A dolognak mégis sajátos színezetet ad, hogy a magyar kormány hónapok óta arra építi a kommunikációját vakcinaügyben, hogy az uniós beszerzések lassúsága miatt kénytelen más források után nézni, azaz gyakorlatilag a brüsszeli bénázással legitimálja az orosz és a kínai vakcina ellentmondásos engedélyezését (előbbi a szakértők véleménye ellenére kapott engedélyt, utóbbinak gyógyszerhatósági vizsgálat helyett rendelettel csinált utat a kormány).

Az uniós kritikák egyáltalán nem alaptalanok, de az élüket tompítja, ha a kormány még az elérhető mennyiségre sem tartott igényt. Az meg pláne, ha utána Izraeltől kér segítséget, és kap ugyanabból a vakcinából.

Még a szerdai hír megjelenésekor megkérdeztük a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, hogy valóban kértünk-e segítséget Izraeltől, és ha igen, akkor miért; milyen diplomáciai támogatást nyújtottunk Izraelnek, amit így hálálnak meg; továbbá ha megérkezik a vakcina Izraelből, kik részesülhetnek majd belőle.

Hogy állunk a többi uniós vakcinával?

Az uniós vakcinaportfólió számai eddig is részletesen átnézhetők voltak. A magyar beszerzésekről mostanáig elvétve hangzott el gyártókra lebontott információ, de hosszú várakozás után az operatív törzs a héten elkezdte ezt közzétenni.

A számok összevetéséből látszik, hogy a többi, már engedélyezett vagy hamarosan érkező vakcinánál nagy vonalakban kihasználjuk a rendelkezésre álló keretet. Azért írjuk, hogy nagy vonalakban, mert az uniós számok pontos értelmezése gyártónként változik:

A Pfizer-BioNTech vakcinájából eredetileg 200+100 millió adagról volt megállapodás, de még decemberben lehívta a Bizottság a 100 milliós opciót is. Ebből a 300 millióból a teljes ránk eső részt le is hívta a kormány. Az más kérdés, hogy azóta már további 200+100 millió adagról is született megállapodás, így az összesen 600 milliónak csak a felére jelentkezett még be Magyarország.

Az AstraZeneca vakcinájából 300+100 milliót kötött le a Bizottság, de a 100 milliós opciót még nem hívták le. A 300 millió lakosságarányos részét meg is vette Magyarország.

Az uniós portfólióból most a Janssen vakcináját érdemes még figyelni, mert a gyártó már erre is beadta az engedélykérelmet az Európai Gyógyszerügynökséghez, így hamarosan használatba kerülhet. Ebből 200+200 milliót kötött le a Bizottság, lakosságarányosan a 200 biztos adag ránk eső részét le is hívta Magyarország. (A Janssennél érdekesség, hogy a kormány még a friss kimutatásban is úgy számol, hogy a 4,56 millió adag fele ennyi embernek lesz elég, holott ezt a vakcinát minden jel szerint úgy fogják engedélyezni, hogy egy adagot is elég beadni belőle fejenként.)
Forrás: telex
Már a NAV-nál van 210 millióért megvásárolt kínai maszkgyártó gép ügye- Hűtlen kezelés gyanúja merült fel
Orbán döntött: Inkább nem kérte a magyar kormány az egyetemeknek ígért 1200 milliárd forintot Brüsszelből
Orbán eddigi legnagyobb dobása: Gazdasági tevékenységet is végezhetnének a pártalapítványok
Szijjártó szerint fontos a határon túli magyar közösségnek erős képviselete
Gulyás elégedett: Magyarország másfél-két hónapos előnyben van
Tévedésből hat adag oltást kapott egy szombathelyi férfi
Tévedésből hat adag oltást kapott egy szombathelyi férfi
Szijjártó: Nem látom okát annak, hogy miért ne utazhatnának szabadon a már beoltottak
Horror: Ápolónőt szúrt meg egy beteg egy miskolci kórházban
Kék lámpával, szirénázva vezették fel Dér Henit a rendőrök mert megindult a szülés
Őrizetbe vettek egy nagykanizsai férfit, aki szerint minden beoltott meghalt egy faluban
Az autósok egy emberként kapnak a szívükhöz ezután: rekordot dönthet a benzinár
Érdekes: nem akármilyen pilóta hozta haza Szijjártó Pétert
Németh Szilárd a nép gyermeke - főzőtudományával kápráztatja el a magyarokat
Infarktust kapott Fásy Ádám, meg kellett műteni
Már a NAV-nál van 210 millióért megvásárolt kínai maszkgyártó gép ügye- Hűtlen kezelés gyanúja merült fel
Végre elindult: a magyar kormány az üzbég innovatív vállalkozásokat is támogatja
Orbán döntött: Inkább nem kérte a magyar kormány az egyetemeknek ígért 1200 milliárd forintot Brüsszelből
Orbán eddigi legnagyobb dobása: Gazdasági tevékenységet is végezhetnének a pártalapítványok
101 szlovákiai templom újul meg magyar támogatásból
Szégyen rekord: Trumpot is lenyomta Szájer csatornás menekülős híre
Eldőlt: 400 határon túli templom épül fel jó magyar forintból - köszönjük, hogy Te is hozzájárultál
A következő kormánynak nem sok köze lesz a paksi bővítéshez ha ez sikerül
Vitray botrány: hiába okozott balesetet, mégsem veszik el a jogsiját
A legsikeresebb magyar - Mészáros Lőrinc is megkapta az NB I ezüstérmét
4,7 milliárd forintos veszteség - bajban Vajna Timi öröksége?
Jön az egységes európai oltási igazolvány - lassan már szintek is lesznek a védettségben?
A bal oldal a vírus oldalára állt Menczer Tamás szerint - az elmúlt 30 év legembertelenebb és legaljasabb politikai akciója
Fidesz közlemény szerint a bal oldal az összeomlás szélére sodorta az egészségügyet
A magyaroknak állítólag most elég nagy tartalékaik vannak
Összetartásból egyes: jött egy kommentelő és kiröhögött mindenkit akinek nincs oltási igazolványa
Fürjes oda rúg ahol a legjobban fáj: Orbánnal ellentétben Karácsony nem tud angolul
Nacsa Lőrinc szerint a bal oldal eddig támadott, most csendben vannak
Irigykedhet ránk Európa: 0,5%-kal csökken az szja jövőre - ez nem megy át egyetlen éjszaka alatt
Újra terítéken a szociális temetés: hozzátartózók temethetik el halottaikat, így olcsóbb
Nem akarunk senkit felzaklatni de Alekosz most olyat posztolt amitől szívesen belenéznénk szemmel a kötőtűbe
Az év botránya: Curtis testvére a Katzenbach-gyilkosság gyanúsítottja
Orbán máris levelet írt Putyinnak, hogy sajnálja az Oroszországban történt iskolai lövöldözést
Varga Judit elégedett - több millió beoltott magyar, ja és fontos az európai őshonos kisebbségek jogvédelme
Szita Károly szerint a baloldali vezetésű városok több pénzt kaptak, mint a kormánypártiak - higgyünk neki
Szégyen: egy magyar mentős, aki túlságosan szerette a gyerekeket
Varga Judit most nagyon odamondta Brüsszelben: kiállt a rezsicsökkentés mellett - szerinte a magyar kormány mindig nyitott marad a párbeszédre
Kásler szerint az állam mindent megtett, amit az állam megtehetett, mindenki másnak van felelőssége társai iránt
Váltságdíjat kértek amit nem kaptak meg, megöltek egy 43 éves magyar férfit
A Fidesz közleményt adott ki, mert szerintük Gyurcsányék utálják a határon túli magyarokat
Szijjártó elintézte nekünk: jöhetnek a törökök, mehetnek a magyarok