THE HUNGARIAN TIMES
hétfő Magyarország Budapest

Demeter Szilárdék adtak ultimátumot az önkormányzatnak - bekeményítettek

Alig öt napot kaptak arra, hogy megfontolják az ajánlatukat.

Alig öt napot kapott Óbuda-Békásmegyer önkormányzata arra, hogy megfontolja a kormány nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) ZRT. ajánlatát a kerület főterén álló Zichy-kastély Petőfi Irodalmi Ügynökségnek történű határozatlan idejű átadásáról – írja a Népszava kedd reggel a DK-s Kiss László kerületi polgármester sajtótájékoztatójáról szóló beszámolójában.

Kiss elmondta,

a szeptember 3-án megkapott szerződéstervezet egyetlen, az önkormányzat számára fontos kérdést sem rendez megnyugtatóan.

Így nem derül ki belőle: hogyan kárpótolják a kerületet a műemléképület csaknem felét, 7319 négyzetmétert érintő használati jog átadásáért, ahogy az sem, mi lesz a sorsa az itt működő kerületi hivataloknak, az Óbudai Múzeumnak.

A képviselő leszögezte,

nem kívánnak lemondani az épület használati jogáról és az Óbudai Múzeumot sem akarják máshová költöztetni.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy idén márciusban a kormány egy rendelettel adta át a Demeter vezette alapítványnak és ügynökségnek a 15 ezer négyzetméteres óbudai Zichy-kastélyt és a Hajógyári-sziget több mint 30 hektáros déli részét.

Az ingatlanok – köztük a Hadrianus-palotával és fél tucat műemlékkel – ingyenes átadásáról szóló döntést törvényben is rögzítették.

Kiss László tájékoztatása szerint a birtokba adásra a szerződés aláírása után egy hónappal kerülne sor, ami túl rövid határidő az itt működő intézményeknek, cégeknek az új hely keresésére. Jelenleg ugyanis itt működik még az Észak Budai Tankerületi Központ, a Kobuci-kert, a Hellowood, a Térszínház és a Kassák Lajos Múzeum is.
Legnépszerűbb témák
Fluor Tomi botrány: anno ő is a Fideszre szavazott, de szerinte ma naponta sokkal durvább dolgok történnek...

Meglepődött a rapper, hogy a Vadászati Világkiállítást „elkerüli” a koronavírus.

Közéleti témákban mostanában gyakran fejti ki véleményét Flour Tomi. Most sem hagyta ...

Akkora volt a lakossági tiltakozás, hogy Orbán meghátrált - tesztelte meddig mehet el...

Pedig már megvoltak a tervek.

Korábban már hírt adtunk arról, hogy a jelentős természeti értékkel bíró kisoroszi szigetcsúcsot be akarja építeni a helyi önkormányzat a mag...

Kamera is rögzítette: parádésan leiskolázták a Fidesz aktivistáit...

Talált, süllyedt.

Szombaton reggel a Vörösvári úti piacon kezdte a kampányolást Kálmán Olga, a budapesti 04. számú választókerület legesélyesebb ellenzéki jelöltje.

2021 - Szűz Mária Szikorával táncol, betyárnak öltözött apostolok, a bort vízzé változtatják Megtekintés
Minden valószínűség szerint Szűz Mária a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főszervezője, Szikora Róbertnek legalábbis ő intézte el, hogy a pápa előtt fellépjen. Ezért sikerre és ...
Orbán bajban: A pápa zártkörben kioktatta a magyar püspöki kart is demokráciáról Megtekintés
Nemcsak Orbánt tette helyére Ferenc pápa, hanem a középkori feudális katolicizmusban megrekedt magyar katolikus püspöki kart is, akik nagyjából Bayer Zsolt propagandista és a NER stílusáb...
Vajna Timi kiborult: Miért fizetünk adót? Minek?  
Legnépszerűbb témák
Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb témák
Hasznos információk
2020-2021. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES
hétfő Magyarország Budapest
   

Demeter Szilárdék adtak ultimátumot az önkormányzatnak - bekeményítettek

Alig öt napot kaptak arra, hogy megfontolják az ajánlatukat.

Alig öt napot kapott Óbuda-Békásmegyer önkormányzata arra, hogy megfontolja a kormány nevében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) ZRT. ajánlatát a kerület főterén álló Zichy-kastély Petőfi Irodalmi Ügynökségnek történű határozatlan idejű átadásáról – írja a Népszava kedd reggel a DK-s Kiss László kerületi polgármester sajtótájékoztatójáról szóló beszámolójában.

Kiss elmondta,

a szeptember 3-án megkapott szerződéstervezet egyetlen, az önkormányzat számára fontos kérdést sem rendez megnyugtatóan.

Így nem derül ki belőle: hogyan kárpótolják a kerületet a műemléképület csaknem felét, 7319 négyzetmétert érintő használati jog átadásáért, ahogy az sem, mi lesz a sorsa az itt működő kerületi hivataloknak, az Óbudai Múzeumnak.

A képviselő leszögezte,

nem kívánnak lemondani az épület használati jogáról és az Óbudai Múzeumot sem akarják máshová költöztetni.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy idén márciusban a kormány egy rendelettel adta át a Demeter vezette alapítványnak és ügynökségnek a 15 ezer négyzetméteres óbudai Zichy-kastélyt és a Hajógyári-sziget több mint 30 hektáros déli részét.

Az ingatlanok – köztük a Hadrianus-palotával és fél tucat műemlékkel – ingyenes átadásáról szóló döntést törvényben is rögzítették.

Kiss László tájékoztatása szerint a birtokba adásra a szerződés aláírása után egy hónappal kerülne sor, ami túl rövid határidő az itt működő intézményeknek, cégeknek az új hely keresésére. Jelenleg ugyanis itt működik még az Észak Budai Tankerületi Központ, a Kobuci-kert, a Hellowood, a Térszínház és a Kassák Lajos Múzeum is.
2021 - Szűz Mária Szikorával táncol, betyárnak öltözött apostolok, a bort vízzé változtatják
Minden valószínűség szerint Szűz Mária a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus főszervezője, Szikora Róbertnek legalábbis ő int...
Orbán bajban: A pápa zártkörben kioktatta a magyar püspöki kart is demokráciáról
Nemcsak Orbánt tette helyére Ferenc pápa, hanem a középkori feudális katolicizmusban megrekedt magyar katolikus püspöki kart is, aki...
Vajna Timi kiborult: Miért fizetünk adót? Minek?
Gazdaságpolitikai megnyilvánulásra ragadtatta magát. Instagram-oldalán adott hangot felháborodásának Vajna Tímea. Az ismert arany...
Fluor Tomi botrány: anno ő is a Fideszre szavazott, de szerinte ma naponta sokkal durvább dolgok történnek
Meglepődött a rapper, hogy a Vadászati Világkiállítást „elkerüli” a koronavírus. Közéleti témákban mostanában gyakran fej...
Akkora volt a lakossági tiltakozás, hogy Orbán meghátrált - tesztelte meddig mehet el
Pedig már megvoltak a tervek. Korábban már hírt adtunk arról, hogy a jelentős természeti értékkel bíró kisoroszi szigetcsúcsot ...
Kamera is rögzítette: parádésan leiskolázták a Fidesz aktivistáit
Talált, süllyedt. Szombaton reggel a Vörösvári úti piacon kezdte a kampányolást Kálmán Olga, a budapesti 04. számú választóke...
A Fidesz legdurvább lépése: el is megyünk minden állampolgárhoz, bekopogtatunk hozzájuk, és megkérdezzük, egyetértenek-e velünk
Amit szerinte eddig több mint 400.000-en írtak alá. Már több mint 400 ezren csatlakoztak a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petíci...
Nemzetközi botrány: Magyarországról írt a vezető angol napilap, Orbán Viktor vérbeli diktátor
Hírünk a világban. Finom viselkedése egy szerény tanársegéd benyomását kelti, aki rendetlenkedő diákokat sem tudna megregulázni...
Valami elindult: újabb pert bukott Mészáros Lőrinc cége
Újabb ítélet született. A Médiaworks sérelemdíjat kell, hogy fizessen Gréczy Zsoltnak — jelentette be Facebook-oldalán vasárnap...
Állítólag valaki odacsörgött: Kirakták egy debreceni étteremből az ellenzéki képviselőket, az utcán kellett folytatniuk a fórumot
Kellemetlen incidens. Fórumot tartott vasárnap Márki-Zay Péter (MMM) és Pálinkás József (Új Világ Néppárt) a debreceni Belga É...
Orbán gyűlöletpolitikájról beszélnek: Fizikai erőszakkal próbálták megakadályozni az ellenzéki előválasztást
Az eset még szombaton történt. Mach Péter, a Párbeszéd pesterzsébeti önkormányzati képviselője számolt be a Facebookon, hogy va...
Varga Judit szerint a magyarok nem kíváncsiak az ellenzékre, pár adatra meg egyszerűen azt mondta, hogy meghamisították...
Nem tud veszíteni. Úgy tűnik, Varga Judit is élénken követi a Telex — Kuncze Gábor szerint is roppant káros — lájkbajnokságá...
Kiakadtak a kisvállalkozók: Egymillió forint csak az áramért Semjén vadászati kiállításán
70 milliárdba került, és még a kiállítókat is megkopasztják. Hadházy Ákos tette közzé egy kisvállalkozó Facebook-posztját h...
Nekiesett Orbánnak az ellenzéki politikus: K. nagy győzelem volt, ha közben ott kuncsorog pénzért a szerencsétlen!
Varga Zoltánnak elege lett a győzelmi jelentésekből. Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció politikusa Facebook-oldalán fakadt ki, m...
Magyar állami támogatással felújított székelyföldi templom borzolja a kedélyeket
A székelyföldi Fiatfalván vasárnap felszentelték a reformátusok és unitáriusok magyar állami támogatással felújított közös te...
Bilincsben vitték el a magyar gyermekorvost - undorító amit a gépén találtak a hatóságok
Gyerekpornográfiával gyanúsítanak egy volt Nógrád megyei háziorvost, a 74 éves férfit le is tartóztatták – hangzott el az RTL H...
Nagy baj van: Egy hete az ágyból is alig bír felkelni Damu Roland
Nagyon rossz állapotba került Damu Roland, elmondása szerint egy hete már az ágyból is alig bír felkelni. A botrányhős Facebook ol...
Több százezer magyarnak dob mentőövet az EU - Ez Orbánt hozza ki hibásnak
Lehet, hogy mentőövet dob az Európai Bizottság azoknak a magyaroknak, akiket az orosz Szputnyik V-vel vagy a kínai Sinopharmmal oltotta...
Óriási lehet a baj: Galambos Lajos felszámol mindent, kiárusítja a javait
Galambos Lajos reméli, hogy másodfokon a bíróság korrigálni fogja az elsőfokú bíróság ítéletét, amelyben 2 év 10 hónap letö...
Szijjártó üzent Amerikának: a nép akaratából van hatalmon jelenleg az Orbán-kormány szóval ...
„Mitt Romney durva támadást indított a sajtószabadság és a demokrácia ellen” – írta közösségi oldalán a magyar külügymi...
Rettenetes: Illegális bevándorlók holttesteit találták meg a fehérorosz határhoz közeli kerítésnél
Megugrott az illegális határátlépések száma. A három meghalt embert három különböző, a fehérorosz határhoz közeli helyen ta...
Undorító amit a magyar gyermekorvos gépén találtak a hatóságok - bilincsben vitték el
Gyerekpornográfiával gyanúsítanak egy volt Nógrád megyei háziorvost, a 74 éves férfit le is tartóztatták – hangzott el az RTL H...
Újabb magyar állami támogatással felújított székelyföldi templom miatt akadtak ki sokan
A székelyföldi Fiatfalván vasárnap felszentelték a reformátusok és unitáriusok magyar állami támogatással felújított közös te...
Nekiesett Orbánnak az ellenzéki politikus: K. nagy győzelem volt, ha közben ott kuncsorog pénzért a szerencsétlen!
Varga Zoltánnak elege lett a győzelmi jelentésekből. Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció politikusa Facebook-oldalán fakadt ki, m...
Óriási botrány: dulakodás után egyszerűen átvették a dunaújvárosi erőművet - 2021 Magyarország
Dulakodás árán tudtak csak bejutni a dunaújvárosi vagyonkezelő emberei egy helyi erőműbe. Az épületet a korábbi távhőszolgálta...
Nyilvánossá tették miről beszélt Áder és a pápa: pl.: 2010-ben mélypont volt itthon....
A klímaváltozás, a teremtett világ és a magyar családok védelme is szóba került Áder János köztársasági elnök és Ferenc páp...
Hamarosan kopogtat a Fidesz az ajtódon: el is megyünk minden állampolgárhoz, bekopogtatunk hozzájuk...
A Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz már 400 ezernél többen csatlakoztak Úgy vélte, ez annak tulajdonítható, hogy a v...
Videó is előkerült: leköpte az ellenzék jelöltjét egy szitkozódó idős polgár
Szombat reggel elindult az előválasztás, igaz csak néhány órára, mert délelőtt technikai problémák miatt már le is állt az info...
Szijjártó félti a sajtószabadságot és a demokráciát - ébresztő!
„Mitt Romney durva támadást indított a sajtószabadság és a demokrácia ellen” – reagált Szijjártó Péter a Facebookon arra, h...
Ha meglátod hogyan mutatják be a 2006-os őszi brutális rendőrterrort, akkor dobsz egy hátast
A CÖF-CÖKA Vérbe fojtott szabadság című vándorkiállítása nyílt meg szombaton az Erzsébet téren, Gyurcsány Ferenc az MSZP zárt...

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb témák
Hasznos információk
2020-2021. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes