THE HUNGARIAN TIMES
hétfő Magyarország Budapest

Kiborult a lakosság: 600 indiai vendégmunkást kíván alkalmazni a helyi cég

Fellángoltak az indulatok Jászberényben, miután futótűzként terjedt el a városban, hogy egy jelentős helyi cég állítólag 600 indiai vendégmunkást kíván alkalmazni.

Aláírásgyűjtésbe kezd egy, a jelek szerint a Fideszhez erősen kötődő jászberényi "civil". Akcióját hétfőn jelentette be egy fideszes propagandát terjesztő Facebook-oldalon. A kezdeményezés célja, hogy ne épülhessen a Budai Lóránt jobbikos polgármester vezette városban újabb munkásszálló, ahol állítólag indiai vendégmunkások laknának. A városban úgy tudják, a Jász-Plasztik Kft. alkalmazná a vendégmunkásokat.

A helyi vállalkozás azért érdekes, mert a Forbes által összeállított, legértékesebb családi cégeket tartalmazó listán az ötödik helyen áll. Az üzleti lap cikke szerint a 169,3 milliárd forintra becsült értékű jászberényi cég közel ötmilliárd forintos támogatáshoz jutott a magyar kormány nagyvállalati beruházástámogatási programjából. A műanyag-feldolgozással, szerszámtervezéssel, akkumulátorgyártással, élelmiszeripari csomagolóanyagok gyártásával és autóeladással is foglalkozó vállalat konszolidált árbevétele 113 milliárd forint volt 2020-ban. Idén áprilisban a Jász-Plasztik és a kormány stratégiai megállapodást kötött, amit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Kasza Lajos, a családi vállalkozás kereskedelmi és műszaki igazgatója írt alá.

A Jász-Plasztik nemcsak a megye gazdaságának egyik motorja, hanem Jászberény jelentős, kiemelt adófizetője. A munkahelybővítés az állítólagos indiaiakkal olcsó munkaerővel járna, ami egy összeszerelésre szakosodott, hatalmas összegeket helyben adózó cégnél általános.

Jászberényben az okozott felháborodást, hogy elterjedt, a város főépítésze – a cég kérésének megfelelően – a településrendezési tervre vonatkozó olyan módosítást terjesztett elő, ami a már Jász-Plasztik tulajdonát képező telek egy részét építési területté nyilvánította volna. A városban azt beszélték, itt épült volna az indiai vendégmunkások elhelyezésére szolgáló munkásszálló. Jászberényt egyébként megosztja a külföldi munkaerő kérdése. Lapunknak sokan úgy nyilatkoztak, elegük van a szerb, de leginkább az ukrán vendégmunkásokból, míg mások úgy vélik, bármennyi aláírás is gyűlik össze, akkor sem lesz semmi foganatja, mert a jászberényi nagyvállalkozóknak kell az olcsó munkaerő. Szerintük ugyanaz történik nálunk, mint amikor a magyarok mennek Ausztriába, Németországba, vagy Angliába.

Bobák Zsolt, a Közösen Jászberényért Egyesület jobbikos képviselője portálunknak azt mondta, a változtatás a Jász-Plasztik tulajdonában lévő Huszárlaktanya egy kis részére vonatkozna. Szerinte jelenleg is van ott olyan rész, ami már több mint húsz éve építési terület, és ha akarják, bármikor építhetnek oda munkásszállót. Ez ellen pedig nem érdemes tiltakozni, hiszen ez a terület a cég tulajdona, a helyi rendeletek pedig nem tilthatják meg a céges önerős beruházásokat. A képviselő emlékeztetett:

a Huszárlaktanyát még az előző fideszes városvezetés adta el a cégnek.

Amikor 2019-ben a főépület mögött egy újabb épületet kezdtek el építeni szintén szállónak, akkor sem hallotta azt a Fidesztől, hogy elleneznék.

Korábban Budai Lóránt polgármester is tiltakozott az ellen, hogy vendégmunkásoknak alakítsanak ki szállót a városban. Erről a Facebookon közzé tett videóban beszélt még 2019. március végén. A jobbikos politikus bérlakásprogramot szorgalmazott, ám amikor átvette a város vezetését, folytatni kellett a beruházást, mivel korábban a Fidesz már elindította a pályázatot. A szállóra egyébként magyar munkavállalók is költözhettek volna. Ma már a Fidesz ellenzi a munkásszálló megépítését, és ők javasolják a bérlakásprogramot.

Narratívájuk szerint a polgármester toborozza a külföldi vendégmunkásokat a multik számára.

Az ugyanakkor tény, hogy a kormány még júliusban hozott egy hétpontos intézkedést, melynek egyik pontja a külföldi munkavállalók arányának 20 százalékra való emelésének lehetőségét tartalmazza.

A Narancs.hu mind Budai Lórántot, mind a Jász-Plasztik Kft.-t megkérdezte a témában. A polgármester lapunknak úgy válaszolt, értesült az aláírásgyűjtésről. Szerinte szó sincs munkásszálló építéséről. Azzal kapcsolatban, hogy a Jász-Plasztik indiai munkásokat szándékozik elhelyezni a városban, Budai úgy nyilatkozott, biztos forrásból tudja, hogy nem igaz. "Amennyiben a város egyik legnagyobb adófizető cége körül a Fidesz tovább gerjeszti az indulatokat, megfontolják, hogy tovább erősítsék-e a jászberényi üzemegységet, ezzel a helyi gazdaságot" - hangsúlyozta Jászberény polgármestere.

Budai egyébként hétfőn jelentette be Facebook-oldalán, hogy az önkormányzat döntött egy, a város fejlődését megalapozó integrált településfejlesztési stratégia elkészítéséről. A városháza most ehhez várja a lakosság véleményét, észrevételeit.

A Jász-Plasztik Kft. cikkünk megjelenéséig nem válaszolt a kérdéseinkre.

Jászberénnyel korábban többször foglalkozott a Narancs.hu. Legutóbb arról írtunk, hogyan vette át a többséget a képviselő-testületben a Fidesz a Mi Hazánk segítségével.

Legnépszerűbb témák
Nagy baj van: Egy hete az ágyból is alig bír felkelni Damu Roland...

Nagyon rossz állapotba került Damu Roland, elmondása szerint egy hete már az ágyból is alig bír felkelni.

A botrányhős Facebook oldalán osztotta meg követőivel a hírt: elmond...

Több százezer magyarnak dob mentőövet az EU - Ez Orbánt hozza ki hibásnak...

Lehet, hogy mentőövet dob az Európai Bizottság azoknak a magyaroknak, akiket az orosz Szputnyik V-vel vagy a kínai Sinopharmmal oltottak be. Bár az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) egyiket ...
Óriási lehet a baj: Galambos Lajos felszámol mindent, kiárusítja a javait...

Galambos Lajos reméli, hogy másodfokon a bíróság korrigálni fogja az elsőfokú bíróság ítéletét, amelyben 2 év 10 hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték közműcsalás miatt...
Nekiesett Orbánnak az ellenzéki politikus: K. nagy győzelem volt, ha közben ott kuncsorog pénzért a szerencsétlen! Megtekintés
Varga Zoltánnak elege lett a győzelmi jelentésekből.

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció politikusa Facebook-oldalán fakadt ki, miután a Fidesz meghekkelte az előv...
Magyar állami támogatással felújított székelyföldi templom borzolja a kedélyeket Megtekintés
A székelyföldi Fiatfalván vasárnap felszentelték a reformátusok és unitáriusok magyar állami támogatással felújított közös templomát – közölte a Székelyhon.ro portál.

Bilincsben vitték el a magyar gyermekorvost - undorító amit a gépén találtak a hatóságok  
Legnépszerűbb témák
Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb témák
Hasznos információk
2020-2021. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES
hétfő Magyarország Budapest
   
Kiborult a lakosság: 600 indiai vendégmunkást kíván alkalmazni a helyi cég

Fellángoltak az indulatok Jászberényben, miután futótűzként terjedt el a városban, hogy egy jelentős helyi cég állítólag 600 indiai vendégmunkást kíván alkalmazni.

Aláírásgyűjtésbe kezd egy, a jelek szerint a Fideszhez erősen kötődő jászberényi "civil". Akcióját hétfőn jelentette be egy fideszes propagandát terjesztő Facebook-oldalon. A kezdeményezés célja, hogy ne épülhessen a Budai Lóránt jobbikos polgármester vezette városban újabb munkásszálló, ahol állítólag indiai vendégmunkások laknának. A városban úgy tudják, a Jász-Plasztik Kft. alkalmazná a vendégmunkásokat.

A helyi vállalkozás azért érdekes, mert a Forbes által összeállított, legértékesebb családi cégeket tartalmazó listán az ötödik helyen áll. Az üzleti lap cikke szerint a 169,3 milliárd forintra becsült értékű jászberényi cég közel ötmilliárd forintos támogatáshoz jutott a magyar kormány nagyvállalati beruházástámogatási programjából. A műanyag-feldolgozással, szerszámtervezéssel, akkumulátorgyártással, élelmiszeripari csomagolóanyagok gyártásával és autóeladással is foglalkozó vállalat konszolidált árbevétele 113 milliárd forint volt 2020-ban. Idén áprilisban a Jász-Plasztik és a kormány stratégiai megállapodást kötött, amit Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Kasza Lajos, a családi vállalkozás kereskedelmi és műszaki igazgatója írt alá.

A Jász-Plasztik nemcsak a megye gazdaságának egyik motorja, hanem Jászberény jelentős, kiemelt adófizetője. A munkahelybővítés az állítólagos indiaiakkal olcsó munkaerővel járna, ami egy összeszerelésre szakosodott, hatalmas összegeket helyben adózó cégnél általános.

Jászberényben az okozott felháborodást, hogy elterjedt, a város főépítésze – a cég kérésének megfelelően – a településrendezési tervre vonatkozó olyan módosítást terjesztett elő, ami a már Jász-Plasztik tulajdonát képező telek egy részét építési területté nyilvánította volna. A városban azt beszélték, itt épült volna az indiai vendégmunkások elhelyezésére szolgáló munkásszálló. Jászberényt egyébként megosztja a külföldi munkaerő kérdése. Lapunknak sokan úgy nyilatkoztak, elegük van a szerb, de leginkább az ukrán vendégmunkásokból, míg mások úgy vélik, bármennyi aláírás is gyűlik össze, akkor sem lesz semmi foganatja, mert a jászberényi nagyvállalkozóknak kell az olcsó munkaerő. Szerintük ugyanaz történik nálunk, mint amikor a magyarok mennek Ausztriába, Németországba, vagy Angliába.

Bobák Zsolt, a Közösen Jászberényért Egyesület jobbikos képviselője portálunknak azt mondta, a változtatás a Jász-Plasztik tulajdonában lévő Huszárlaktanya egy kis részére vonatkozna. Szerinte jelenleg is van ott olyan rész, ami már több mint húsz éve építési terület, és ha akarják, bármikor építhetnek oda munkásszállót. Ez ellen pedig nem érdemes tiltakozni, hiszen ez a terület a cég tulajdona, a helyi rendeletek pedig nem tilthatják meg a céges önerős beruházásokat. A képviselő emlékeztetett:

a Huszárlaktanyát még az előző fideszes városvezetés adta el a cégnek.

Amikor 2019-ben a főépület mögött egy újabb épületet kezdtek el építeni szintén szállónak, akkor sem hallotta azt a Fidesztől, hogy elleneznék.

Korábban Budai Lóránt polgármester is tiltakozott az ellen, hogy vendégmunkásoknak alakítsanak ki szállót a városban. Erről a Facebookon közzé tett videóban beszélt még 2019. március végén. A jobbikos politikus bérlakásprogramot szorgalmazott, ám amikor átvette a város vezetését, folytatni kellett a beruházást, mivel korábban a Fidesz már elindította a pályázatot. A szállóra egyébként magyar munkavállalók is költözhettek volna. Ma már a Fidesz ellenzi a munkásszálló megépítését, és ők javasolják a bérlakásprogramot.

Narratívájuk szerint a polgármester toborozza a külföldi vendégmunkásokat a multik számára.

Az ugyanakkor tény, hogy a kormány még júliusban hozott egy hétpontos intézkedést, melynek egyik pontja a külföldi munkavállalók arányának 20 százalékra való emelésének lehetőségét tartalmazza.

A Narancs.hu mind Budai Lórántot, mind a Jász-Plasztik Kft.-t megkérdezte a témában. A polgármester lapunknak úgy válaszolt, értesült az aláírásgyűjtésről. Szerinte szó sincs munkásszálló építéséről. Azzal kapcsolatban, hogy a Jász-Plasztik indiai munkásokat szándékozik elhelyezni a városban, Budai úgy nyilatkozott, biztos forrásból tudja, hogy nem igaz. "Amennyiben a város egyik legnagyobb adófizető cége körül a Fidesz tovább gerjeszti az indulatokat, megfontolják, hogy tovább erősítsék-e a jászberényi üzemegységet, ezzel a helyi gazdaságot" - hangsúlyozta Jászberény polgármestere.

Budai egyébként hétfőn jelentette be Facebook-oldalán, hogy az önkormányzat döntött egy, a város fejlődését megalapozó integrált településfejlesztési stratégia elkészítéséről. A városháza most ehhez várja a lakosság véleményét, észrevételeit.

A Jász-Plasztik Kft. cikkünk megjelenéséig nem válaszolt a kérdéseinkre.

Jászberénnyel korábban többször foglalkozott a Narancs.hu. Legutóbb arról írtunk, hogyan vette át a többséget a képviselő-testületben a Fidesz a Mi Hazánk segítségével.

Nekiesett Orbánnak az ellenzéki politikus: K. nagy győzelem volt, ha közben ott kuncsorog pénzért a szerencsétlen!
Varga Zoltánnak elege lett a győzelmi jelentésekből. Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció politikusa Facebook-oldalán fakadt ki, m...
Magyar állami támogatással felújított székelyföldi templom borzolja a kedélyeket
A székelyföldi Fiatfalván vasárnap felszentelték a reformátusok és unitáriusok magyar állami támogatással felújított közös te...
Bilincsben vitték el a magyar gyermekorvost - undorító amit a gépén találtak a hatóságok
Gyerekpornográfiával gyanúsítanak egy volt Nógrád megyei háziorvost, a 74 éves férfit le is tartóztatták – hangzott el az RTL H...
Nagy baj van: Egy hete az ágyból is alig bír felkelni Damu Roland
Nagyon rossz állapotba került Damu Roland, elmondása szerint egy hete már az ágyból is alig bír felkelni. A botrányhős Facebook ol...
Több százezer magyarnak dob mentőövet az EU - Ez Orbánt hozza ki hibásnak
Lehet, hogy mentőövet dob az Európai Bizottság azoknak a magyaroknak, akiket az orosz Szputnyik V-vel vagy a kínai Sinopharmmal oltotta...
Óriási lehet a baj: Galambos Lajos felszámol mindent, kiárusítja a javait
Galambos Lajos reméli, hogy másodfokon a bíróság korrigálni fogja az elsőfokú bíróság ítéletét, amelyben 2 év 10 hónap letö...
Szijjártó üzent Amerikának: a nép akaratából van hatalmon jelenleg az Orbán-kormány szóval ...
„Mitt Romney durva támadást indított a sajtószabadság és a demokrácia ellen” – írta közösségi oldalán a magyar külügymi...
Rettenetes: Illegális bevándorlók holttesteit találták meg a fehérorosz határhoz közeli kerítésnél
Megugrott az illegális határátlépések száma. A három meghalt embert három különböző, a fehérorosz határhoz közeli helyen ta...
Undorító amit a magyar gyermekorvos gépén találtak a hatóságok - bilincsben vitték el
Gyerekpornográfiával gyanúsítanak egy volt Nógrád megyei háziorvost, a 74 éves férfit le is tartóztatták – hangzott el az RTL H...
Újabb magyar állami támogatással felújított székelyföldi templom miatt akadtak ki sokan
A székelyföldi Fiatfalván vasárnap felszentelték a reformátusok és unitáriusok magyar állami támogatással felújított közös te...
Nekiesett Orbánnak az ellenzéki politikus: K. nagy győzelem volt, ha közben ott kuncsorog pénzért a szerencsétlen!
Varga Zoltánnak elege lett a győzelmi jelentésekből. Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció politikusa Facebook-oldalán fakadt ki, m...
Óriási botrány: dulakodás után egyszerűen átvették a dunaújvárosi erőművet - 2021 Magyarország
Dulakodás árán tudtak csak bejutni a dunaújvárosi vagyonkezelő emberei egy helyi erőműbe. Az épületet a korábbi távhőszolgálta...
Nyilvánossá tették miről beszélt Áder és a pápa: pl.: 2010-ben mélypont volt itthon....
A klímaváltozás, a teremtett világ és a magyar családok védelme is szóba került Áder János köztársasági elnök és Ferenc páp...
Hamarosan kopogtat a Fidesz az ajtódon: el is megyünk minden állampolgárhoz, bekopogtatunk hozzájuk...
A Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz már 400 ezernél többen csatlakoztak Úgy vélte, ez annak tulajdonítható, hogy a v...
Videó is előkerült: leköpte az ellenzék jelöltjét egy szitkozódó idős polgár
Szombat reggel elindult az előválasztás, igaz csak néhány órára, mert délelőtt technikai problémák miatt már le is állt az info...
Szijjártó félti a sajtószabadságot és a demokráciát - ébresztő!
„Mitt Romney durva támadást indított a sajtószabadság és a demokrácia ellen” – reagált Szijjártó Péter a Facebookon arra, h...
Ha meglátod hogyan mutatják be a 2006-os őszi brutális rendőrterrort, akkor dobsz egy hátast
A CÖF-CÖKA Vérbe fojtott szabadság című vándorkiállítása nyílt meg szombaton az Erzsébet téren, Gyurcsány Ferenc az MSZP zárt...
21 éves magyar lány szenvedett balesetet verseny közben - már nem tudták megmenteni
Jeles Eszter 21 évesen hunyt el, két héttel az isztambuli balesete után, amikor Toms nevű telivérével bukott a női amatőr vb-n. Hi...
Illúziónak nevezte Gulyás Gergely, hogy szavazás miatt költöznek át az ukránok a határhoz közeli kistelepülésekre
Illúziónak nevezte Gulyás Gergely, hogy azért költöznek át emberek az ukrán határhoz közeli kistelepülésekre, hogy szavazzanak a...
25 milliárdot bukhatnak a bankok Orbán döntése miatt - újabb ellenségek tűnhetnek majd fel
Visszamenőleg változtat a moratóriumban érintett folyószámlahitelek és hitelkártyák kamatain a kormány. Több tízezer forinttal...
Váratlanul kampány terveket árult el a Fidesz - Ősszel indul a gépezet
A brüsszeli kritikák ellenére sem változtat a gyermekvédelminek nevezett törvénycsomagon a Fidesz. Erről a párt parlamenti frakció...
Az EU lépett: több százezer magyarnak dob mentőövet
Lehet, hogy mentőövet dob az Európai Bizottság azoknak a magyaroknak, akiket nem az orosz Szputnyik V-vel vagy a kínai Sinopharmmal olt...
A milliókat kereső politikusok nagylelkű ajándéka, hogy tárgyalnak a nettó 133.000 forint ezres minimálbérről
A minimálbér nettó összege csupán 133.000 forintra emelkedne a lépés hatására – írja a napi.hu. Jelenleg hazánkban 167.400...
A férfi aki Amerikából nagyobb pofont adott most Orbánnak mint Európában bárki
A fejlett világ egyik legkevésbé szabad országa nem lehet példa az Egyesült Államok előtt - figyelmeztetett a republikánus szenát...
Hivatalosan is kiderült, hogy a vadászati világkiállítás mentesül-e a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések alól
A vadászati világkiállítás mentesül a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések alól – tartalmazza az a kormán...
Orbán a teljes magyarság nevében ment neki Sorosnak
A kormányfő úgy fogalmazott: "Kizökkent az idő! Konferenciát tartottak Budapest belvárosában, mégpedig a CEU épületében, a Nádo...
Kövér aggódik: durva számokat mondott, hány munkavállaló ment nyugatra
Növelni kell a szülőföld megtartó erejét, mert az elmúlt harminc évben 25 millió munkavállaló távozott Nyugat-Európába Kelet- ...
Házasodj és sokasodj: itt a havi ötezer forintos állami nászajándék
A családokat, a gyermekvállalást támogató adórendszer 2015-ben bővült az első házasságukat kötők adókedvezményével - idézte...
A Fidesz olyan közleményben bénázta le az ellenzéket amilyenre még nem volt példa
Közlemény kezd: A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása a baloldal előválasztásokkal kapcsolatos vádaskodásaira Saját...
Mindenkit sokkolt, hogy ilyen megtörténhet: rendőrségi szalaggal lezárt választási pont
Rendzavaró miatt kellett felfüggeszteni az ellenzéki előválasztást Pesterzsébeten: a támadó asztalokat borogatott és rugdosódott ...