THE HUNGARIAN TIMES
péntek Magyarország Budapest
Elképesztő ami történt: 12 éves kislánynak adta ki magát az 59 éves ceglédi kamionsofőr

Magyarázata szerint csak saját maga szórakoztatására hozta létre a hamis profilt, mivel szeretett volna más bőrébe bújni. Azt nem indokolta, hogy az a más miért éppen egy kislány volt.

A ceglédi rendőrök az Eltűnt és Kizsákmányolt Gyermekek Nemzetközi Központjától (NCMEC) érkezett jelzés alapján szereztek tudomást egy 59 éves ceglédi kamionsofőrről, aki egy közösségimédia-felületen gyermekpo*rnográf felvételeket osztott meg – írja a rendőrség a honlapján.

Múlt vasárnap a rendőrök a férfi mobiltelefonjain és laptopján legalább 50 videófelvételt és még ugyanennyi fotót találtak, amelyeken fiatalkorú, esetenként a 14. életévüket sem betöltő kislányok szerepelnek súlyosan szeméremsértő, a nemi vágy felkeltését célzó tartalommal.

Kihallgatásakor az 59 éves férfi mindent beismert: elmondta, hogy kb. egy éve hozott létre az egyik közösségimédia-felületen egy kamu profilt, miszerint ő egy 12 éves, barna hajú kislány, akinek a keresztneve Virág. A regisztráció után egyre-másra gyűltek az ismeretlen ismerősei, majd a közel 100 főre duzzadt tagság egymást között gyermekpo*rnográf tartalmú felvételeket kezdett el cserélgetni. A kapott fotókat, videókat aztán a valós profiljára továbbította, majd tárolta azokat. Magyarázata szerint csak önmaga szórakoztatására hozta létre a hamis profilt, szeretett volna más bőrébe bújni. Azt nem indokolta, hogy ez a más miért éppen egy kislány volt.

A rendőrség kezdeményezte az őrizetbe vett férfi letartóztatását, amellyel a Ceglédi Járási Ügyészség egyetértett, ezért indítványozta azt, ám a személyi szabadság korlátozásáról döntő bíróság a letartóztatás elrendelését nem látta megalapozottnak és indokoltnak, ezért enyhébb kényszerintézkedést, a férfi bűnügyi felügyeletét rendelte el, vagyis az otthonát nem hagyhatja el.

A büntetőeljárást gyermekpo*rnográfia bűntettének megalapozott gyanúja miatt a Ceglédi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.
Ezt olvassa mindenki:
Megjelent a rendelet: Szabályozza a kormány a rendszerhasználati díjat 
Épp a sztrájkot szervezte, amikor közölték vele: ki van rúgva. - Orbán rendszer 
Orbán bukása? - Pert vesztett Magyarország Strasbourgban a választási rendszer miatt 
Fideszes nagyságokkal bulizik együtt a milliós összeggel kitüntetett tankerületi vezető 
Vége mindennek: az Európai Ügyészség nemzetközi bűnhálózatot tárt fel Magyarországon 
Drága hobbija van Kásler Miklósnak: Tavaly sikerült félmilliárddal többet elköltenie rá 
Tóth Gabi úgy tudja, csak a neten kritizálják, a valódi életben mindenki szereti őt 
Ez durva: Tiborcz István lett Magyarország legnagyobb cégének nagytulajdonosa 
Rendkívüli: Döntöttek Putyinék elszámoltatásáról 
Elképesztő mi történt: Novák Katalin úgy döntött, alaposan felturbózza elnöki rezidenciáját 
Durvulnak a dolgok: Tarlós István megtagadta Orbán parancsát 
Kiszivárgott Orbánék durva fenyegető levele 
Szijjártó nagyon bepöccent kollégáira, szégyelli magát miattuk 
Elképesztő állapotok: nem akárki szólalt meg miután csak úgy kirúgták 

Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Sorra viszik a cellékba .... 
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány 
Olyan videó került elő ami eddig sehol nem volt látható .... Fidesz rajongók még mindig... 
8 milliárd forint pihen a cég bankszámláján - Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2022. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Név szerint említik a magyarokat - Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt
Nem akárki szólalt meg: Gyilkos bűnözők vezetik a hazámat, én erre nem vagyok büszke
Óriási botrány: egyszerűen elajándékozza az állam a kimentett devizahitelesek lakásait
Orbán lépett: 7,8 milliárd forintot ad a kormány erdélyi katolikus beruházásokra
Nagyon ciki: Hirtelen eltűnt Orbán neve a szuperkonferencia programjából
Összeomlik a NER? - Leszerepeltek: Pofára estek Mészáros Lőrincék Szerbiában
Kiderítették: Alaposan kimaxolta a luxus-életérzést Bécsben Orbán Viktor - ezt látnod kell
Újabb ellenségek jelentek meg: Három emberi jogi szerződést is megsértett Orbán a náci beszéddel az EB-elnök szerint
Orbán meghátrál: Akkora volt a tiltakozás, hogy mégsem emelik a politikusok fizetését
Utolsó figyelmeztetés: Lehet úgy tenni, mintha demokrácia lenne, csak nem érdemes
Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan...
Keményen nekiment Orbánnak a világ egyik legelismertebb embere
Nemzetközi szégyen: kiderült melyik ország miniszterelnöke nevezte Orbánt éhes disznónak
Több mint egymillióan néztek meg olyan videókat, amelyek Orbán mentális állapotával foglaloznak
Orbán vejének érdekeltsége egy 84 szobás szállodát szerzett meg 9,3 millió euróért - de kitől...... hmmm
Nézni is kellemetlen: videó készült arról, ahogy levegőnék nézték Orbánt
Nemzetközi botrány: Magyarországról írt a vezető angol napilap, Orbán Viktor vérbeli diktátor