THE HUNGARIAN TIMES
péntek Magyarország Budapest
Oldalanként 1 millió forintot zsebelhetett be egy tanulmányért a Szijjártó testvére
Mágnesként vonzza magához az állami megrendeléseket és támogatásokat a Truck Race Promotion Kft., amelynek operatív igazgatója Szijjártó Sarolta, a külgazdasági és külügyminiszter testvére. A kamionos Európa-bajnokság magyarországi versenyeinek szervezésére létrejött cég egy merőben új feladatot kapott: a nyíregyházi multifunkciós versenypályáról ír 215 millió forintért megvalósíthatósági tanulmányt, a közbeszerzési értesítőben megjelent beszámoló szerint a Katona Mérnöki Szolgáltató Kft.-vel közösen, 47-53 százalékos arányban.

A munkáról nem sok részlet derül ki, csak annyi, hogy legalább 200 oldalnak kell lennie a kész anyagnak. A megbízás igen bőkezűnek tekinthető, mivel eldöntött tény, hogy ezt a több tízmilliárdos beruházást meg fogják valósítani – már három kormányhatározat is született erről (1, 2, 3).

Az előkészítés elhúzódott, kezdetben a tanulmány elkészítését 2018 végére tervezték, a mostani közbeszerzés szerint azonban csak 2021-re készülhet el. A folyamatos csúszásnak forrásaink szerint az az oka, hogy a kormányon belül számos érdekkör egymásnak feszült a témában: a sportért felelős államtitkár, Szabó Tünde, az autóiparért lelkesedő Palkovics László innovációs és technológiai miniszter és a testvére révén érdekelt Szijjártó Péter vezette erőcsoportok is maguknak szerették volna megszerezni a vezető szerepet.

A nyíregyházi projekt korábban tartozott már az Emberi Erőforrások Minisztériumához (EMMI)

, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőhöz, a Miniszterelnöki Kormányirodához, valamint a nemzeti fejlesztési miniszterhez

is a kormányhatározatok alapján. A mostani közbeszerzést a Nemzeti Sportközpontok írta ki, amely az EMMI-hez tartozik.

Korábban bemutattuk, hogyan találták meg a Truck Race Promotion Kft.-t a külügyminisztérium és háttérintézményeinek támogatásai: számításaink szerint idén már 74 millió forintos támogatás kaphatott a cég, amihez most a 215 milliós szerződésből 101 milliós megbízás társul.

A tavaly 313 milliós árbevételű Truck Race Promotion így idén már 175 millió forintnyi állami támogatáshoz és megbízáshoz jutott.

Egyelőre nem jelent meg információ arról, hogy mennyibe kerülhet a Nyíregyházára tervezett autó-motor versenypálya, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján akár 50-100 milliárdos tételről is szó lehet. Pedig nem nagyon látni, hogy mi szüksége van erre az országnak: a Hungaroring is óriási veszteségeket okoz, az évi immár 12 milliárdos állami támogatás egy jelentős része ráadásul egy osztrák céghez kerül.

Nyíregyházán raliversenyeket

tartanának, természetesen állami támogatással: a kormány el is kötelezte magát, hogy 2020 és 2023 között évi 100-110 millió forintnak megfelelő euróval támogatja a futamot. Ezt a Magyar Autómotorsport Szövetség kapja, de mint korábbi cikkünkben bemutattuk, a Truck Race Promotion Kft. operatív vezetését végző Szijjártó Sarolta ebben is szerepet vállal.

Így talán nem meglepő, hogy a szövetség egy külsős cégre bízza a verseny feladatait. A verseny kiírásában megtaláltuk, hogy

az állami százmilliókkal dotált rali-Eb promóteri munkáit a Truck Race Promotion Kft. kapta meg.

Magára a ralipályára visszatérve, nem igazán érthető, hogy mi szükség van egy új létesítményre, hiszen a szerződésben kikötött FIA 6-os kategóriás minősítéssel már rendelkezik egy pálya Magyarországon. A nyirádi pálya magántulajdonban van, a Nyirád Motorsport Kft.-nek azonban nem megy jól: az elmúlt öt évben összesen 107 millió forint árbevétel mellett 63 milliós veszteséget ért el. Így nem igazán tűnik úgy, hogy bármilyen valós igény lenne egy új raliversenypályára.

Eléggé úgy néz ki, hogy a különböző érdekkörök vitáját az adófizetők számlájára fogják rendezni: Kósa Lajos debreceni fideszes erős ember és Talmácsi Gábor motorversenyző a napokban jelentette be, hogy Debrecenben épülhet egy újabb versenypálya, ahol MotoGP versenyeket

akarnak tartani.

A Gyurcsány-kormány terve szerint egy ilyen Sávolyon, a Balaton mellett épült volna meg, de a Bajnai-kormány a válság beálltával kiszállt a drága, és szinte biztosan jelentős állami veszteséget hozó projektből. A debreceni bejelentésen ott volt Palkovics László is, így úgy tűnik, hogy a nyíregyházi projektből kiszorulva ezzel vigasztalódhat.

Pedig ha van olyan versenysport, aminek az állami támogatása felesleges és káros, az az autó-motor sport: nem egészséges, nem nevel mozgásra, így példaértéke sincsen. Sőt, roppant környezetszennyező és veszélyes. Mégis, a magyar kormány ilyesmire is sokat költ, ahogy az a sportversenyek állami támogatását bemutató korábbi cikkünkből kiderült.

Természetesen lehetne érvelni azzal, hogy az ilyen versenyek – főképpen a turizmuson keresztül – élénkítik a gazdaságot, de ez az érv a költségekhez képest már a Forma-1 esetében is egyre gyengébb lábakon áll. Egy raliverseny vagy éppen a kamionos Eb pedig jellemzően sokkal kevesebb külföldi szurkolót mozgat meg, mint az F1.
Ezt olvassa mindenki:
Megjelent a rendelet: Szabályozza a kormány a rendszerhasználati díjat 
Épp a sztrájkot szervezte, amikor közölték vele: ki van rúgva. - Orbán rendszer 
Orbán bukása? - Pert vesztett Magyarország Strasbourgban a választási rendszer miatt 
Fideszes nagyságokkal bulizik együtt a milliós összeggel kitüntetett tankerületi vezető 
Vége mindennek: az Európai Ügyészség nemzetközi bűnhálózatot tárt fel Magyarországon 
Drága hobbija van Kásler Miklósnak: Tavaly sikerült félmilliárddal többet elköltenie rá 
Tóth Gabi úgy tudja, csak a neten kritizálják, a valódi életben mindenki szereti őt 
Ez durva: Tiborcz István lett Magyarország legnagyobb cégének nagytulajdonosa 
Rendkívüli: Döntöttek Putyinék elszámoltatásáról 
Elképesztő mi történt: Novák Katalin úgy döntött, alaposan felturbózza elnöki rezidenciáját 
Durvulnak a dolgok: Tarlós István megtagadta Orbán parancsát 
Kiszivárgott Orbánék durva fenyegető levele 
Szijjártó nagyon bepöccent kollégáira, szégyelli magát miattuk 
Elképesztő állapotok: nem akárki szólalt meg miután csak úgy kirúgták 

Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Sorra viszik a cellékba .... 
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány 
Olyan videó került elő ami eddig sehol nem volt látható .... Fidesz rajongók még mindig... 
8 milliárd forint pihen a cég bankszámláján - Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2022. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Név szerint említik a magyarokat - Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt
Nem akárki szólalt meg: Gyilkos bűnözők vezetik a hazámat, én erre nem vagyok büszke
Óriási botrány: egyszerűen elajándékozza az állam a kimentett devizahitelesek lakásait
Orbán lépett: 7,8 milliárd forintot ad a kormány erdélyi katolikus beruházásokra
Nagyon ciki: Hirtelen eltűnt Orbán neve a szuperkonferencia programjából
Összeomlik a NER? - Leszerepeltek: Pofára estek Mészáros Lőrincék Szerbiában
Kiderítették: Alaposan kimaxolta a luxus-életérzést Bécsben Orbán Viktor - ezt látnod kell
Újabb ellenségek jelentek meg: Három emberi jogi szerződést is megsértett Orbán a náci beszéddel az EB-elnök szerint
Orbán meghátrál: Akkora volt a tiltakozás, hogy mégsem emelik a politikusok fizetését
Utolsó figyelmeztetés: Lehet úgy tenni, mintha demokrácia lenne, csak nem érdemes
Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan...
Keményen nekiment Orbánnak a világ egyik legelismertebb embere
Nemzetközi szégyen: kiderült melyik ország miniszterelnöke nevezte Orbánt éhes disznónak
Több mint egymillióan néztek meg olyan videókat, amelyek Orbán mentális állapotával foglaloznak
Orbán vejének érdekeltsége egy 84 szobás szállodát szerzett meg 9,3 millió euróért - de kitől...... hmmm
Nézni is kellemetlen: videó készült arról, ahogy levegőnék nézték Orbánt
Nemzetközi botrány: Magyarországról írt a vezető angol napilap, Orbán Viktor vérbeli diktátor