THE HUNGARIAN TIMES
péntek Magyarország Budapest
Orbán elárulta hány ezer külhoni templom újult meg neki köszönhetően - kapaszkodj meg
A magyarok csak keresztényként maradhatnak meg és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a pesterzsébeti református Összetartozás-templom felszentelésén.

A kormányfő kijelentette, hogy a magyar nemzet nem akar letérni arról az ösvényről, amelyen 1000 éve jár. Nem akar sem letérni, sem lesodródni. Szerinte pedig ez csak akkor lehetséges, ha az állam és az egyházi közösségeknek együttműködnek – ezt a közös munkát pedig az alaptörvényünk is szentesíti.

Hozzátette, hogy egyre kevesebb a templomépítő nemzet Európában, a keresztény közösségek eltűnőben vannak nem csak a távoli háborús területeken, hanem a békés Nyugaton is, de a magyar ezer éve templomépítő nemzet. Elmondta azt is, hogy 2010 óta a Kárpát-medence magyarok lakta területein a kormány segítségével

150 új templom épült, 3000 pedig megújult.

„A magyarok csak keresztényként maradhatnak meg és minden egyes új templom bástyát jelent a nemzet szabadságáért és nagyságáért folyó küzdelemben. A keresztény alapokon álló demokráciában az államnak nem csak feladata, de kötelessége is a hagyományos közösségekért felelősséget vállalni, a családtól a gyülekezeteken át a nemzetig” – emelte ki a miniszterelnök.

Úgy vélte: Nyugat-Európa ma „a kulturális és civilizációs talaj- és egyensúlyvesztés fázisában” van, a nagy történelmi szerep és küldetés, amit a keresztény-keresztyén európai civilizáció az elmúlt 500 évben betöltött, most gyengül és szertefoszlik, feladta a küldetéstudatát, kulturális és szellemi örökségét, egyszerűen eldobta a jövőjét.

„Ilyenkor eszembe jut, hogy hányan és hányszor akartak bennünket felzárkóztatni oda, ahol ma már nem építenek templomokat, csak mecseteket” – jegyezte meg Orbán Viktor.

A miniszterelnök méltatta az új templom felépülésében vállalt szerepéért Bagdy Emőke szakpszichológust, aki a legnagyobb magánadománnyal támogatta az épület megvalósulását.

Szólt Makovecz Imre építészről, aki – mint mondta – „élete alkonyán megálmodta a szentély”, és Dósa-Papp Tamás építészről, aki folytatta és kidolgozta mestere terveit. A kormányfő méltatta helyi közösség erejét is, mert – jegyezte meg – az épület annak hírnöke is, hogy létezik Pesterzsébeten egy olyan református gyülekezet, amely hisz a saját jövőjében.

A hálaadó istentiszteleten Balog Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke kiemelte: a templomépítők és a templomban szolgálók felelőssége, hogy „hívjanak”, azaz, hogy előkészítsék Isten és ember találkozását. Amikor azonban Isten megjelenik, akkor félre kell állniuk, mert akkor már csak Isten számít.

Úgy fogalmazott: „bennünket reformátusokat az kell, hogy jellemezzen, hogy hátra tudunk lépni, vissza tudunk vonulni, amikor a találkozás Isten és ember között megtörténik.”

A református püspök megjegyezte: a történet némiképp ironikus tanítása, hogy Isten jelenléte a templomban nem a szertartás vagy az igehirdetés automatikus következménye, előfordul, hogy az egyházi rutin inkább akadályozza azt. Ezért az első templom felszentelésekor a szentlélek „kicsit félretolta” a lelkipásztorokat, hogy az emberek vele való találkozása „igazi, belső megrendülés legyen”.

Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke köszöntőjében arról beszélt: a pesterzsébeti gyülekezet a névadással jelzi, hogy az erdélyi bözödújfalusi összetartozás templomának kíván testvére lenni.

Felidézte: Bözödújfalu, a Marosvásárhelytől 22 kilométerre lévő település a 80-as évek közepén lett a Ceausescu-féle falurombolás áldozata. A falut, amelyben

katolikusok, unitáriusok, székely szombatosok, görög katolikusok és reformátusok laktak alig 200 házban, elárasztották vízzel.

A házak eltűntek, de a falu templomainak tornyai még sokáig kilátszottak a vízből, mielőtt ledőltek.

Az egykori lakosok évente visszajárnak, 2020-ban pedig elhatározták, hogy visszaépítik a tó közepén az egykori katolikus templom tornyát a megmaradás és az összetartozás szimbólumaként.

Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, egyetemi tanár, aki gyűjtést szervezett a templomépítésre, elmondta, sok ezer ember adományozott függetlenül felekezeti hovatartozásuktól országszerte és a határokon túl is.

A 20. kerületi Mátyás király téren felépült templom terveinek vázlatát Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész készítette, a terveket tanítványa, Dósa-Papp Tamás dolgozta ki. A templom alapkövét 2018-ban tették le, az építkezést 2019-ben kezdték el.
Ezt olvassa mindenki:
Megjelent a rendelet: Szabályozza a kormány a rendszerhasználati díjat 
Épp a sztrájkot szervezte, amikor közölték vele: ki van rúgva. - Orbán rendszer 
Orbán bukása? - Pert vesztett Magyarország Strasbourgban a választási rendszer miatt 
Fideszes nagyságokkal bulizik együtt a milliós összeggel kitüntetett tankerületi vezető 
Vége mindennek: az Európai Ügyészség nemzetközi bűnhálózatot tárt fel Magyarországon 
Drága hobbija van Kásler Miklósnak: Tavaly sikerült félmilliárddal többet elköltenie rá 
Tóth Gabi úgy tudja, csak a neten kritizálják, a valódi életben mindenki szereti őt 
Ez durva: Tiborcz István lett Magyarország legnagyobb cégének nagytulajdonosa 
Rendkívüli: Döntöttek Putyinék elszámoltatásáról 
Elképesztő mi történt: Novák Katalin úgy döntött, alaposan felturbózza elnöki rezidenciáját 
Durvulnak a dolgok: Tarlós István megtagadta Orbán parancsát 
Kiszivárgott Orbánék durva fenyegető levele 
Szijjártó nagyon bepöccent kollégáira, szégyelli magát miattuk 
Elképesztő állapotok: nem akárki szólalt meg miután csak úgy kirúgták 

Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Sorra viszik a cellékba .... 
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány 
Olyan videó került elő ami eddig sehol nem volt látható .... Fidesz rajongók még mindig... 
8 milliárd forint pihen a cég bankszámláján - Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2022. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Név szerint említik a magyarokat - Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt
Nem akárki szólalt meg: Gyilkos bűnözők vezetik a hazámat, én erre nem vagyok büszke
Óriási botrány: egyszerűen elajándékozza az állam a kimentett devizahitelesek lakásait
Orbán lépett: 7,8 milliárd forintot ad a kormány erdélyi katolikus beruházásokra
Nagyon ciki: Hirtelen eltűnt Orbán neve a szuperkonferencia programjából
Összeomlik a NER? - Leszerepeltek: Pofára estek Mészáros Lőrincék Szerbiában
Kiderítették: Alaposan kimaxolta a luxus-életérzést Bécsben Orbán Viktor - ezt látnod kell
Újabb ellenségek jelentek meg: Három emberi jogi szerződést is megsértett Orbán a náci beszéddel az EB-elnök szerint
Orbán meghátrál: Akkora volt a tiltakozás, hogy mégsem emelik a politikusok fizetését
Utolsó figyelmeztetés: Lehet úgy tenni, mintha demokrácia lenne, csak nem érdemes
Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan...
Keményen nekiment Orbánnak a világ egyik legelismertebb embere
Nemzetközi szégyen: kiderült melyik ország miniszterelnöke nevezte Orbánt éhes disznónak
Több mint egymillióan néztek meg olyan videókat, amelyek Orbán mentális állapotával foglaloznak
Orbán vejének érdekeltsége egy 84 szobás szállodát szerzett meg 9,3 millió euróért - de kitől...... hmmm
Nézni is kellemetlen: videó készült arról, ahogy levegőnék nézték Orbánt
Nemzetközi botrány: Magyarországról írt a vezető angol napilap, Orbán Viktor vérbeli diktátor