THE HUNGARIAN TIMES
kedd Magyarország Budapest
Kiderült miért volt fontos Orbánnak a vármegyés törvény: a háttérben van a lényeg, értékes területek...
134 igennel megszavazta a parlament a 2023-as központi költségvetés megalapozásáról szóló kormánypárti törvényjavaslatot. A salátatörvényben több módosításról is szó van.

A kormánymegbízottak ezután főispánok lesznek, ezzel pedig 75 év után ismét visszakerül a magyar közjogi rendszerbe az egyik legősibb magyar tisztség. Az indokolás szerint erre azért van szükség, mert „a főispán kifejezés visszaépítése a magyar jogrendbe lehetőséget teremt arra, hogy a mai magyar közigazgatás több szállal kötődjön a kommunizmus előtti magyar államigazgatás fogalmi készletéhez és ezáltal az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek”.

A főispánok a magyar történelemben a nemesi vármegye első, a király személyét képviselő tisztviselői voltak. A főispán szerepe és jelentősége sokat változott. A megyei főispánok mellett egy 1870-es, majd egy 1886-os törvény egyes városok élére is főispánokat nevezett ki. Őket nevezték szabad királyi városi főispánnak. A vármegyék élén 1950-ig a központi kormányhatalom által kinevezett főispán állt.

A törvénnyel négy budapesti közteret (pl. a Vörösmarty és a Széchenyi teret) is elvesznek a fővárostól, és államosítják azokat.

Míg a Vörösmarty tér és a Podmaniczky tér elvételét a javaslat azzal indokolja, hogy ott a kikapcsolódás lehetőségét biztosító közösségi terek fenntartására, továbbfejlesztésére lesz szükség, addig a Széchenyi tér és a kapcsolódó József Attila utca átvételét Budapest belvárosának gyalogos-turisztikai zónájába integrálásával, zöldfelületfejlesztéssel és új közösségi tér megteremtésével magyarázza.

Ez a négy fővárosi közterület 2022. augusztus elsejével ingyenesen az állam tulajdonába kerül. Majd ezeket az állam tovább is adja: 99 évre szóló ingyenes vagyonkezelésbe adja a fideszes vezetésű V. kerületi önkormányzatnak, azzal, hogy azok üzemeltetésérő, kezeléséről, közterület-használati, engedélyeztetési, valamint ellenőrzési rendszerének kialakításáról a kerület gondoskodik majd.

A most megszavazott javaslat szerint ezután akit Orbán Viktor miniszterelnökkel vagy Novák Katalin köztársasági elnökkel közös rendezvényen fotóznak le, az kérheti, hogy ezeken a képeken felismerhetetlen legyen. Ugyanez igaz az ilyen eseményeken készült hangfelvételekre is.

A módosítás szerint „az érintett a tudomásszerzéstől számított 48 órán, de legfeljebb a kép-, illetve hangfelvétel közzétételétől számított 15 napon belül kérheti, hogy a kép-, illetve hangfelvételen őt tegyék felismerhetetlenné”.
Ezt olvassa mindenki:
Képek a nemzetközi botrányról: Orbán Viktor figurát aláztak meg a varsói magyar nagykövetség előtt 
Megjött ez uniós tényfeltáró delegáció eredménye: az Orbán rendszer megbukott 
Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan... 
15 milliárdos osztalék - ennyit fizetett ki a lélegeztetőgép beszerzés egyik nyertes cége 
Bukta? - nem akárhol tűnt fel a néni aki csúnyákat mondott az ellenzéki politikussal kapcsolatban.. 
A szerbek most csúnyán kitoltak Orbánnal - olyan adatokat tettek közzé amik nálunk... 
Most érkezett: beperelik Kövér Lászlót azért amit csinált 
Kitört a botrány: kiderült hány milliót vihet haza egy másodosztályú focista Magyarországon 
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú... 
Vége: Orbán maradék ereje is elveszett Európában, megtörtént amitől tartott... 
Pletykálnak a szomszédok: Orbán állítólag titokban elköltözött az otthonából 
Orbán lépett: 7,8 milliárd forintot ad a kormány erdélyi katolikus beruházásokra 
Durva kritika nyilvánosan: Orbán Viktor olyan elmebeteg, mint Ceaușescu volt... 
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán... 
Kitört a botrány: gyilkos bűnözőknek nevezte az ország vezetését az ismert magyar... 
Egy eldugott jogszabály kiverte a biztosítékot sokaknál - örülnek a gazdagok... 
Vége a dalnak? - Varga Judit kihallgatását kezdeményezte a fél lábbal a börtönben lévő Völner Pál ügyvédje 
141 millió forinttal segítették ki Pataky Attilát - mutatjuk ki 
Vége Kövér tejhatalmának? - lépett a strasbourgi bíróság - Nem büntetgethet tovább 
Megnézték mi épül már megint Felcsúton: ez már tényleg beteg - amit ott találtak... 
Kitálalt a Fidesz kampánytanácsadója: gyűlöletkampányról és veszélyhelyzetek generálásáról vallott 
Nemzetközi botrány: Tüntetők várták Orbán Viktort külföldön 
Nemzetközi botrány: Letiltották Orbán Viktor cikkét 

Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ... 
Ez már a vég kezdete: Óriási bukás néz ki Orbánnak a német lap szerint 
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt... 

Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Büszke a szlovák rendőrség 
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán 
Robbant a hír: Komoly bajba került Schadl György felesége: Súlyos bűncselekménnyel vádolják 

Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú...
Magyarország, a kutyagyártó nagyhatalom - korrupt állatorvosra csaptak le a hatóságok
Hivatalos: elfogatóparancsotot adtak ki egy magyar ex-politikus ellen - kémkedéssel vádolták meg
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást
Hivatalos Lázár bejelentése: jön az új felhőkarcoló Budapestre, Dubaj a cél
Ha meglátod mit avatott fel egy magyar országgyűlési képviselő.... nehéz szavakba önteni...
Felkavaró felvétel, ahogy a tolvaj rángatja szegény, kiskutyás nénit budapesten
Előkerült Deutsch: Cáfolhatatlan bizonyítékok a Soros-hálózat és a baloldal.... Ő ....
Robbant a hír: nem akármelyik polgármester ellen indított fegyelmi eljárást a Fidesz
Kocsis Máté teljesen kiakadt: Az én gyerekeim kicsit sem a tieid. Rohadtul tartsd magad távol tőlük!
A börtönből telefonálva csalt ki 19 embertől kétmillió forintot egy rab
Nemzetközi botrány: Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben
Ez már a Fideszeseknek sem tetszik: Orbán aláírta Brüsszelben, hogy támogatja a legális migrációt
Szétlőtt ukrán autó parkolhat Budapesten
Mészárosék 3 milliárdos álomotthonát fotózták mikor nem akárkik jelentek meg - kemény szóváltás
Máris elhagyhatta a börtönt a Fidesz volt parlamenti képviselője - durva részletek