THE HUNGARIAN TIMES
szombat Magyarország Budapest
Kitört a botrány: Eurótízmilliókat fizetünk az állam emberijog-sértései miatt

Tíz év alatt 22,5 millió eurót kellett fizetnie a magyar államnak azért, mert megsértette az emberi jogokat. Az Európa Tanács éves jelentéséből az is kiderül, hogy jelenleg 283 magyar ügy fut az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt. Magyarország gyakori vendégnek számít ezen a fórumon.

Kiadta éves jelentését az Európa Tanács (ET) mellett működő Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB), amely az Emberi Jogok Európai Egyezményének megsértése esetén jár el. Az ET 47 országot tömörítő páneurópai szervezet, tagja többek között Törökország és Oroszország is. A kontinens államai közül kizárólag Fehéroroszország és Kazahsztán nem rendelkezik tagsággal, az emberi jogok terén megfigyelhető hiányosságok miatt. A dokumentum szerint a koronavírus-járvány ellenére nem csökkent a tagállamok elkötelezettsége.

A mai jelentés azt mutatja, hogy tagállamaink nagyon nehéz körülmények között is komolyan veszik az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítéleteinek végrehajtására vonatkozó kötelezettségüket

– mondta Marija Pejčinović Burić, az Európa Tanács főtitkára. A jelentés szerint az ítéletek végrehajtását elemző Miniszterek Bizottsága 2020-ban összesen 983 ügyet zárt le az érintett tagállamok lépéseinek eredményeként. Ebből a 983 esetből 187 (19 százalék) volt „vezető” eset, amelyek új rendszerszintű problémákra mutatnak rá, és 796 (81 százalék) ismétlődő ügy. A főtitkár azonban felhívta a figyelmet a hiányosságokra is.

Nincs itt az ideje az önelégültségnek. Sok fontos ítélet évek óta kiemelkedő, és néhány nagy horderejű ügyet nem oldanak meg elég gyorsan. Tagállamaink kötelessége az EJEB ítéleteinek azonnali és teljes végrehajtása. Ez nem egy udvarias kérés, hanem kötelező érvényű követelmény

– jelentette ki. A jelentés kimondja, hogy 2020-ban az EJEB által elrendelt 581 esetben fizettek ki kártérítést a kérelmezőknek határidőre, azonban az év végén még mindig 1574 olyan eset volt, ahol a kormányok nem tettek ennek eleget, ráadásul az esetek több mint kétharmadában fél évet is meghaladta a késedelem.

Magyarország 1990 óta tagja az Európa Tanácsnak, eddig 1078 magyar ügyben indítottak eljárást, amelyek közül 795 esetben állapítottak meg jogsértést és rendeltek el kártérítést. Az ismertebb esetek közé tartozik például Baka István volt főbíró jogellenes elmozdításának ügye, a roma gyermekek mentális betegségének szisztematikus téves diagnosztizálása, vagy a magyar börtönviszonyok miatt megítélt nagyszámú kártérítések ügye. Tavaly összesen 61 magyar ügy indult az EJEB előtt, ezekkel együtt összesen 283 magyar kereset vár elbírálásra. Mindkét adat viszonylag magas, az ET-tagállamok között az ötödik legmagasabb, a sorrend mindkét esetben ugyanaz: Oroszország, Törökország, Ukrajna, Románia, Magyarország.

Az elmúlt évben 51 ítélet született, amelynek következtében a magyar hatóságoknak 1 655 127 eurót kellett kifizetnie. Az elmúlt tíz évben összesen 22,5 millió euróval terhelték meg a magyar költségvetést az emberi jogok megsértése kapcsán kimondott ítéletek.

Hasonlóan az Európai Unióhoz, az Európa Tanács elnökségét is féléves rotációban látják el a tagállamok. A jelenlegi német elnökséget az év második felében Magyarország váltja. Ennek is köszönhető, hogy az éves jelentés egyik aláírója az ET-hez akkreditált magyar nagykövet, Rusz Harry volt.

Ezt olvassa mindenki:
Átrendeződés indul? - Nagy Feró ügyesnek nevezte Magyar Pétert 
Szentkirályi Alexandra durván letámadta Gyurcsányékat - olyan listát készített amire senki nem számított 
Botrány: visszautasította Magyar Péter kézfogását Szentkirályi Alexandra kampányfőnöke 
Deutsch Tamás ismét nekiment Magyar Péternek - kemény dolgokat jósolt a jövőre nézve 
Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump tárgyalása közben a bíróság előtti parkban 
Schmidt Mária: Magyar Péter egy felfuvalkodott senki 
Curtis vallomás: Azért vagyok fideszes, mert így nőttem fel, nem azért, mert így akarta Orbán Viktor 
Soha nem látott kíséretet kapott Szijjártó a halálos fenyegetés miatt - megdöbbentő képek 
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben 
Budapesten kezdte az aláírásgyűjtést Magyar Péter, és fehér sátrat kér 
Még a börtönben is tovább gazdagodott a magyar gyárat építő koreai cég elnöke 
Kinek van igaza? kemény üzengetésbe kezdett Hadházy Ákos és Magyar Péter 
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Nem szeretem, ha fenyegetnek 
A legdurvább szankciót tervezheti az USA Magyarország ellen Orbán Viktorra hivatkozva 
Hivatalos: mesterséges intelligencia kerül a magyarok kedvenc autómárkájába! 
Teljesen Kiakadt Szijjártó miután a Fehér Házban Magyarországról nyilatkoztak 
Hollik István nekiment az ellenzéknek: "Gyurcsány kiadta az ukázt, hogy semmiért nem kell vállalni a felelősséget" 
Nem akárkit tanít énekelni Tóth Gabi - szeretné átadni amit tud 
Orbán egyetlen tollvonással döntött 450 milliárd forint sorsáról 
Óriási baj készül: Megdöbbentő Nyilatkozatok a Migrációról - jönnek a Magyarországi migráns kérelmek? 
Meghalt egy kisfiú, egy kommentelőt bíróság elé állítanak rágalmazás miatt - kórház botrány 
Döbbenet: Egy Orbán rádióinterjújáról készült cikk lett az orosz állami hírügynökség vezető anyaga 
Az eddigi legmegosztóbb építmény - Felcsúti okosiskola, 4,4 milliárdért, az is kiderült ki nyerte a beruházást 
Arról számolt be Magyar Péter hogy túlterheléses támadás érte az oldalukat 
Titkosítás: 28 olyan titkos határozatot hozott az Orbán-kormány, amelyet akár 90 évre is elzárhatnak a nyilvánosság elől 
Kiakadt a Fideszes polgármester - „Undorító spicli, dollárban fizetett aljadék” 
Leigazolta Szijjártó Péter fiát a Budapest Honvéd 
Nagy bajban van Zalatnay Sarolta - nevetséges nyugdíjat kap, csalódott, amiért elkerülték az elismerések 
Magyar Péter ismét robbantott: már többen megkeresték őt Orbán környezetéből és a Dobrev-féle árnyékkormányból 
Óriási botrány: Nyilvánosságra hozták Putyin vagyonnyilatkozatát, megdöbbentő a tartalma 
Megnégyszerezi a kormány a romániai magyar nyelvű oktatásban tanulók támogatását 
A New York Times keményen véleményezte Orbán Viktor törekvéseit 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Ez lehet a legnagyobb műhibaper az ország történetében - Az asszony meg van győződve róla, hogy az őt operáló sebész hibázott
Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kártérítési ügy
Szijjártó mindig mindenről beszámol, most elfelejtette közölni azt, hogy kivel volt egy ülésteremben.....
Kapaszkodj meg: kiderült hány ezer embercsempészt engedett szabadon tavaly az Orbán kormány
Szijjártó dúsgazdag megbízottja diplomata útlevéllel akarta megúszni a súlyos büntetést
Soha nem látott kíséretet kapott Szijjártó a halálos fenyegetés miatt - megdöbbentő képek
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben
Deutsch Tamás ismét nekiment Magyar Péternek - kemény dolgokat jósolt a jövőre nézve
Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump tárgyalása közben a bíróság előtti parkban
Schmidt Mária: Magyar Péter egy felfuvalkodott senki
Curtis vallomás: Azért vagyok fideszes, mert így nőttem fel, nem azért, mert így akarta Orbán Viktor
Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kártérítési ügy
Soha nem látott biztonsági intézkedések: Testőrök gyűrűje védi majd Szijjártó Pétert
Fideszes politikussal pálinkázott Nagy Feró majd megköszönte az ajándékot amit kapott
Döbbenetes tempóban nőtt az indiaiak létszáma Magyarországon, de a kínaiak száma is megduplázódott, itt a friss adatok!
Bayer Zsolt nekiment az ellenzékieknek: ezek hazudnak, gátlástalanul....
Kiderült mi a leggyakoribb halálok Magyarországon -