THE HUNGARIAN TIMES
szombat Magyarország Budapest
Ilyet sem látni gyakran - Varga Judit tombolni kezdett egy konferencián, mert az Orbán kormányt kritizálni merészelték

Nem tetszett neki az ellenvélemény.

Varga Judit újabb videórészletet közölt az Identitás és Demokrácia nevű radikális jobboldali európai pártcsalád konferenciájáról, amelyben arról beszélt, nem tűrik, hogy “kisajátítsák” a liberálisok a jogállamiság fogalmát. Az igazságügyi miniszter szerint egyeseknek az a problémája a magyar kormánnyal, hogy “mást gondolnak” a bevándorlásról és a család fogalmáról.

Azt is mondta, hogy a liberálisok “nem kényszeríthetik ki az elvárásaikhoz való egyoldalú igazodást“. Kijelentette,

elfogadhatatlannak tartják,

hogy “bizonyos érdekcsoportok megkérdőjelezik a jogállamiság melletti elkötelezettségünket, csak azért, mert a magyarok másképp gondolkodnak az illegális migráció kezeléséről vagy a család fogalmáról“.

Arról beszélt, mindig nyitottak voltak a párbeszédre az uniós intézményekkel vagy más tagállamokkal. Hozzátette, végrehajtották az Európai Unió Bíróságának ítéleteit, “sikeres” párbeszédet folytattak a Bizottsággal, és “jól megválaszolták” a kötelezettségszegési eljárással kapcsolatban felmerült aggályokat.

Szerinte “nem szabad elfelejteni“, hogy az EU szuverén államok közösségeként jött létre, akik abban egyeztek meg, hogy bizonyos hatásköröket közösen gyakorolnak a “nagyobb, közös siker érdekében“. Hozzátette, azonban ez nem jelenti azt, hogy “a tagállamok feladják a nemzeti identitásuk lényegi elemeit“. Szerinte éppen ezért kell fenntartani a jövőben is “az alkotmányos identitás védelmének keretét“.

Varga Judit beszéde alább látató:

Ezt olvassa mindenki:
Deutsch Tamás ismét nekiment Magyar Péternek - kemény dolgokat jósolt a jövőre nézve 
Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump tárgyalása közben a bíróság előtti parkban 
Schmidt Mária: Magyar Péter egy felfuvalkodott senki 
Curtis vallomás: Azért vagyok fideszes, mert így nőttem fel, nem azért, mert így akarta Orbán Viktor 
Soha nem látott kíséretet kapott Szijjártó a halálos fenyegetés miatt - megdöbbentő képek 
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben 
Budapesten kezdte az aláírásgyűjtést Magyar Péter, és fehér sátrat kér 
Még a börtönben is tovább gazdagodott a magyar gyárat építő koreai cég elnöke 
Kinek van igaza? kemény üzengetésbe kezdett Hadházy Ákos és Magyar Péter 
Gulyás Gergely Magyar Péterről: Nem szeretem, ha fenyegetnek 
A legdurvább szankciót tervezheti az USA Magyarország ellen Orbán Viktorra hivatkozva 
Hivatalos: mesterséges intelligencia kerül a magyarok kedvenc autómárkájába! 
Teljesen Kiakadt Szijjártó miután a Fehér Házban Magyarországról nyilatkoztak 
Hollik István nekiment az ellenzéknek: "Gyurcsány kiadta az ukázt, hogy semmiért nem kell vállalni a felelősséget" 
Nem akárkit tanít énekelni Tóth Gabi - szeretné átadni amit tud 
Orbán egyetlen tollvonással döntött 450 milliárd forint sorsáról 
Óriási baj készül: Megdöbbentő Nyilatkozatok a Migrációról - jönnek a Magyarországi migráns kérelmek? 
Meghalt egy kisfiú, egy kommentelőt bíróság elé állítanak rágalmazás miatt - kórház botrány 
Döbbenet: Egy Orbán rádióinterjújáról készült cikk lett az orosz állami hírügynökség vezető anyaga 
Az eddigi legmegosztóbb építmény - Felcsúti okosiskola, 4,4 milliárdért, az is kiderült ki nyerte a beruházást 
Arról számolt be Magyar Péter hogy túlterheléses támadás érte az oldalukat 
Titkosítás: 28 olyan titkos határozatot hozott az Orbán-kormány, amelyet akár 90 évre is elzárhatnak a nyilvánosság elől 
Kiakadt a Fideszes polgármester - „Undorító spicli, dollárban fizetett aljadék” 
Leigazolta Szijjártó Péter fiát a Budapest Honvéd 
Nagy bajban van Zalatnay Sarolta - nevetséges nyugdíjat kap, csalódott, amiért elkerülték az elismerések 
Magyar Péter ismét robbantott: már többen megkeresték őt Orbán környezetéből és a Dobrev-féle árnyékkormányból 
Óriási botrány: Nyilvánosságra hozták Putyin vagyonnyilatkozatát, megdöbbentő a tartalma 
Megnégyszerezi a kormány a romániai magyar nyelvű oktatásban tanulók támogatását 
A New York Times keményen véleményezte Orbán Viktor törekvéseit 
Ez lehet a legnagyobb műhibaper az ország történetében - Az asszony meg van győződve róla, hogy az őt operáló sebész hibázott 
Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kártérítési ügy 
Szijjártó mindig mindenről beszámol, most elfelejtette közölni azt, hogy kivel volt egy ülésteremben..... 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Kapaszkodj meg: kiderült hány ezer embercsempészt engedett szabadon tavaly az Orbán kormány
Szijjártó dúsgazdag megbízottja diplomata útlevéllel akarta megúszni a súlyos büntetést
Soha nem látott kíséretet kapott Szijjártó a halálos fenyegetés miatt - megdöbbentő képek
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben
Deutsch Tamás ismét nekiment Magyar Péternek - kemény dolgokat jósolt a jövőre nézve
Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump tárgyalása közben a bíróság előtti parkban
Schmidt Mária: Magyar Péter egy felfuvalkodott senki
Curtis vallomás: Azért vagyok fideszes, mert így nőttem fel, nem azért, mert így akarta Orbán Viktor
Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kártérítési ügy
Soha nem látott biztonsági intézkedések: Testőrök gyűrűje védi majd Szijjártó Pétert
Fideszes politikussal pálinkázott Nagy Feró majd megköszönte az ajándékot amit kapott
Döbbenetes tempóban nőtt az indiaiak létszáma Magyarországon, de a kínaiak száma is megduplázódott, itt a friss adatok!
Bayer Zsolt nekiment az ellenzékieknek: ezek hazudnak, gátlástalanul....
Kiderült mi a leggyakoribb halálok Magyarországon -
Képzeljünk el egy olyan félmilliárdos uniós támogatást, amelynek minden egyes eleme sántít.... ismert ex-politikus az érintett....
Határozatban írta elő a kormány, hogy Palkovics volt üzlettársának szoftverét használják az állami szférában
Óriási győzelmet hirdetett Orbán Viktor - Kaptunk egy ajánlatot, azt elfogadtuk