THE HUNGARIAN TIMES
csütörtök Magyarország Budapest
Orbán kihúzta a gyufát a NATO-nál - vizsgálat kezdődhet, elszámolhatta magát a magyar kormány
A NATO vizsgálatot indíthat Orbán Viktor és a magyar kormány ellen amiatt, hogy sorra mentik fel a 45 év feletti tiszteket a Magyar Honvédségnél. A kabinet szerint azonban nincs politikai oka annak, hogy százával küldik nyugdíjba az érintetteket.

Az Index is beszámolt róla, hogy a januárban megjelent kormányrendelet alapján a honvédelmi miniszter egyoldalú döntéssel és kéthavi felmentési idővel megszüntetheti azoknak a katonáknak a szolgálati viszonyát, akik betöltötték 45. életévüket, és legalább 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idővel rendelkeznek. Szalay-Bobrovniczky Kristóf tárcavezető úgy véli, eljött az ideje a fiatalításnak, szerinte nemzetközi tapasztalattal, nyelvtudással rendelkező vezetőkre van szükség.

A Honvédszakszervezet szerint a döntés megalapozza azt, hogy olyan járadékszolgáltatási rendszer alakuljon ki, amely alkalmas a katonák korábbi ellátási rendszerének kiváltására úgy, hogy annak a múltban meglévő negatív hatásait messzemenőkig kiküszöböli.

Támogatjuk a kormány arra irányuló törekvését, hogy az állományban lévő katonák megfelelő feltételek fennállása esetén, az állományból történő kiválásukat követően szolgálati juttatásban részesülhessenek a katonai életpályájuk lezárását követően

– írták közleményükben.

A kormányrendelet nemtetszést váltott ki több NATO-tagország vezetőiben is, mert egy olyan nemzedéket érint a nyugdíjaztatás és a felmentések hosszú sora, amely pályája legjavát a katonai szervezet égisze alatt töltötte. A Financial Times cikkében megemlíti, hogy ennek a generációnak a tagja Juhász István ezredes is, aki szolgált Irakban és Afganisztánban is, majd az Egyesült Államokban, a NATO haderőfejlesztési központjában dolgozott. Ő és több száz társa a rendelet miatt munka nélkül marad. Hivatalosan egyetlen érintett sem kommentálja a döntést, de

BENNFENTESEK SZERINT A HONVÉDSÉGNÉL DÖBBENETET VÁLTOTT KI A FOLYAMAT GYORSASÁGA ÉS KÖNYÖRTELENSÉGE.

Az érintettek egy része nem érti, mi indokolja az empátia hiányát. A legtöbben ugyanakkor elismerik, hogy túl sok tiszt van állományban, ezért valóban szükség van bizonyos reformokra.

A NEMZETI KÖZSZOLGÁLATI EGYETEM 2017-BEN KÖZZÉTETT ADATAI SZERINT 24 EZER KATONÁBÓL 23 SZÁZALÉK VISEL MAGASABB RANGJELZÉST.

Összehasonlításképpen: a tisztek körülbelül 18 százalékát teszik ki az amerikai fegyveres erőknek a Kongresszusi Kutatószolgálat statisztikája alapján.

NATO-mentesítés történik?

A cikk szerzői szerint egyes magyar ellenzéki politikusok politikai indíttatásúnak tartják a lépést, azt állítva, hogy a magyar kormány olyan hűséges embereket igyekszik felsorakoztatni a Magyar Honvédségben, akik „osztják oroszbarát nézeteit”.

Vadai Ágnes, a Honvédelmi Minisztérium korábbi államtitkára úgy látja, hogy a kormányrendelet megrendíti a honvédség harci erkölcsét, mivel sok tiszt a NATO-ban sajátította el magas színvonalú szakmai tudását. Továbbá szerinte az érintettek kapcsolataik tévén sokszor „segítettek eloszlatni az orbáni politika miatt keletkezett rossz érzéseket a katonai szervezetben, illetve az EU-ban”.

A NATO Parlamenti Közgyűlés tudományos és technológiai bizottságának elnöke január 19-én az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, hogy információi szerint 170 tábornoknak és tisztnek kellett távoznia, majd hozzátette: „nem tudni még, ennek hol lesz a vége, de a Honvédelmi Minisztérium környékéről ezres nagyságrendet hallottam”.

Vadai Ágnes arról is beszélt, hogy az intézkedések célja az lehet, hogy a politikai hűség legyen irányadó a Magyar Honvédségben, ahol szerinte jelenleg „NATO-mentesítés zajlik”.

A miniszter szerint Magyarország biztonságát garantálja a fiatalítási folyamat
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kritikákra reagálva úgy fogalmazott: a fiatalítási folyamat Magyarország biztonságának érdekében kezdődött meg, hogy utat nyissanak azoknak a nyelveket beszélő, NATO-s képzési, illetve missziós tapasztalatokat szerzett, fizikai állóképesség tekintetében kimagasló fiatal parancsnokoknak, akik a leginkább alkalmasak lesznek a modern haditechnikai eszközök és harceljárások alkalmazására.

A mostani háborús helyzet arra figyelmeztet, hogy a békéhez erő kell, az erőhöz pedig modern, ütőképes honvédség

– tette hozzá a tárcavezető.

A felmentések sora nem megoldás a rendszerszintű problémákra

A Financial Times cikke szerint a magyar kormány és a magyar miniszterelnök gyakran fogalmaz meg éles kritikákat az Európai Unióval szemben, és nyíltan ellenzi a szankciós politikát, továbbá azt a megközelítést, hogy le kell győzni Oroszországot a harctéren. A szerzők szerint eközben a magyar hadsereg tisztességgel végezte a feladatait a NATO-ban, és egyértelműen tiszteletet érdemelt ki békefenntartóként.

Egy NATO-tagország magas rangú katonai vezetője szerint a „tisztogatás” komoly jelzés. A lap által megkérdezett vezető úgy véli, az a gond, hogy a NATO nem mondhatja meg a kormányoknak, ki lehet náluk tábornok, és ki nem.

Dr. Wágner Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet külpolitikai elemzője kifejtette: ha a magyar miniszterelnöknek az a célja, hogy megszabaduljon a NATO-barát tisztektől, és helyettük olyanokat állítana be a sorba, akik az orosz álláspontot képviselik, akkor „felsülne, mert a fiatal generáció éppen annyira atlantista, mint azok, akiket most elküldenek”.

Forgó József nyugalmazott tábornok pedig azt írta a Facebookon, hogy a tömeges felmentések nem enyhítik a hadsereg rendszerszintű problémáit. Hozzátette: a honvédségnél az emberi ellátási lánc nagyjából tizenöt évenként összeomlik, szerinte most is ez történik.

Ez az egész inkább tűnik politikai tisztogatási hullámnak – ne legyen az –, mintsem rendszerszintű emberi erőforrásgazdálkodási lépésnek. Így pedig ez több problémát generál, mint megoldást. Szomorú vagyok, hiányolom a hozzáértésre utaló jeleket. Ha mégoly apróak is. Helyette a gőg és semmimondás

– fogalmazott Forgó József.

Van, aki szerint ki kellene zárni Magyarországot a NATO-ból
Tom Rogan nemzetbiztonsági szakújságíró a Washington Examiner hasábjain azt fogalmazta meg, hogy Orbán Viktor miatt Magyarországot ki kellene zárni a NATO-ból. Szerinte ahhoz, hogy egy védekező katonai szövetség hiteles legyen, a tagjainak közös bizalomra van szükségük, hogy amennyiben az egyiket megtámadják, a többi határozott támogatást nyújtson neki. Rogan azt írta, mára már nyilvánvaló, hogy Törökország és Magyarország nem tudja teljesíteni ezt az elvárást.

Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, David Pressman is kritikus a magyar kormánnyal szemben, szerinte az Orbán-kabinet politikai vezetői gyakran beszélnek a béke előmozdításáról, de továbbra is Vlagyimir Putyin orosz elnök által támogatott politikát szorgalmaznak.

Ezt olvassa mindenki:
Szijjártó emberére akadt: ki kell adnia a titkosított kínai hitelszerződést 
Kényszermunkatábornak nevezte az EU-t a fideszes képviselő, aki korábban 23 millió forintnyi uniós támogatást kapott 
Nagy a baj: Több milliárdos kártérítést fizet az Orbán kormány, mer elzavart egy kekszgyárat 
Ilyen még nem volt - Tüntetnek Szlovéniában a NER miatt 
Kiderült: ex-sportolók állnak a kínai vak*cinát közvetítő cég mögött 
Rekord szégyen: több milliárdos lopásra derült fény, nem fogsz hinni a szemednek... 
Tarolt Szijjártó feleségének a cége: több mint 1 milliárdos osztalék az elmúlt pár évben 
Egy eldugott jogszabály kiverte a biztosítékot sokaknál - örülnek a gazdagok... 
Nem akármit üzent a Fidelitas - Szijjártó is megjelent... 
Adok-kapok: közzétették mennyit dolgozott civilként Orbán, Szijjártó, Semjén, Kövér, Lázár és Deutsch 
Elege lett a magyar Lidlnek a csalókból - lépnek 
Fasiszta diktátorként ábrázolja Orbánt a holland lap 
Újabb részletek: egy TEK-es meghalt, többen megsérültek - robbantás Esztergomban 
Kivonultak hozzá: Halálosan megfenyegette a Magyarországon tartózkodó amerikai nagykövetet egy magyar férfi 
Bűnszervezet módjára működött Völner hivatala - Több részletet is közölt a Legfőbb Ügyészség 
Kitört a Pataky botrány: Te befogod! Kuss van!!!!.... 
Bayer Zsolt: Hát, tévedtem. Putyin.... 
Nemzetközi botrány: Hillary Clinton páros lábbal szállt bele Orbánba - egy autokratikus, kapzsi és korrupt vezető irányítja.. 
Külföldi szégyenlista borzolja a kedélyeket: Orbán családja mellett Lázár, Rogán, Polt, Matolcsy, Orbán, Mészáros, Tiborcz... 
Mindenki ledöbbent Varga Judit bejelentésén - mi történik itthon? 
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján 
Lemondási hullám: Orbán újabb kulcsembere dobta be a törülközőt 
Nem akárki agyonveréséről filozofált Bayer Zsolt 
Elképesztő botrány élőben: Gulyás: Mi közöm Hatvanpusztához? 
Varga Judit: Magyarország mintaállam, hiszen ami máshol vágy és remény, az nálunk valóság 
Rengetegen látták a videót amin Orbán Viktorért imádkoznak 
EU bizottság vélemény: Lehetetlen Orbánék kezébe adni 2500 milliárd forintnyi felújítási alapot, biztosan lába kél 
A román kormány szerint elég korrupciógyanús ügyleteket visz véghez a magyar kormány Romániában 
Elmeosztály vár Orbán Viktor zaklatójára - őrizetbe vették 
A Fidesz alapító tagja: Eljön még az idő, amikor a Fidesz-tagságot ki fogják satírozni az emberek az életrajzukból 
Robbant a világ botrány: Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt 
Ha ezt Orbán meglátja - nem akármivel viccelődik egy osztrák lap 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Ebből baj lesz: videó került elő a fideszes lakásmaffiáról
Gigantikus Fdiesz botrány: eltűnt 1 milliárdnyi közpénz, a rendőrség is nyomoz
Ciki: visszaadja az Orbán-kormánytól kapott kitüntetését, mert szégyelli azt ami most történik
Kósa: Az országnak elege van azokból a politikusokból, akik csak a pénzt veszik el...
Ebből baj lesz: nyilvánosan őrültnek nevezték Putyint a szakértők - állítólag beleőrült a...
Szerinted ki áll a 2006-os események mögött? - most érkezett egy újabb elmélet
Óriási botrány: Ismert politikusokról hoznak nyilvánosságra hangfelvételeket a csengeri örökösnő és Kósa Lajos ügyében
Óriási botrány: végrehajtó szedte ki Bayer Zsoltból a pénzt amit fizetnie kellett
Még olvasni is kellemetlen: Az EU Bizottság közleményben hirdeti, hogy Orbán hazudott nekünk
Gulyás megnevezett egy országot amely állítólag milliárdokkal tartozik nekünk
Az ismert rendező durván kiosztotta Mészáros Lőrinc feleségét - az egybites agyú csávódat....
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt...
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán
Nemzetközi pofon Orbánnak: Romániába mennek dolgozni a magyarok a magasabb bérek miatt
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
Orbán megkapta Biden ajándékát: ennek nem fog örülni
Megszólalt az adócsalással vádolt polgármester: Amikor karácsonykor a hat négyzetméteres cellában gondolkodtam...