THE HUNGARIAN TIMES
szerda Magyarország Budapest
Folyamatosak a magyarellenes inzultusok Kárpátalján, pattanásig feszült a helyzet

Miközben megállás nélkül zajlanak a kényszersorozások Ukrajnában, és így Kárpátalján, a Munkácsi kistérségben állandósultak a magyarellenes intézkedések, a regionális nyelvű média pedig a határon túli magyarok ellen hergeli az ukrán közvéleményt.

Dunda György, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója is beszámolt a kárpátaljai magyar közösséget ért inzultusokról. „A Munkácsi kistérségben zászlókat és magyar feliratokat távolítanak el, oktatási és kulturális intézmények vezetőit bocsátják el. A turulvesztett munkácsi várban megtiltják Petőfi Sándor mellszobrának koszorúzását, az államnyelvi jogok biztossága iskoláinkat listázza a Beregszászi járásban. És ezek csupán az elmúlt hét történései. Amennyiben visszanyúlnánk egészen 2017 szeptemberéig, egy újságoldal is kevés lenne a méltánytalanságok felidézésére” – írta közösségi oldalán az újságíró.

A tapasztalatok szerint az ukrán nyelvű hírportálokon folyamatosan szidják a kisebbségeket. „A háborús stressz okozta felfokozott közhangulatban egy szikra is elég. A napnál is világosabb, nekik pont ez a céljuk” – jegyezte meg Dunda György.

Az ukrán hadsereg katonájaként harcoló Fegyir Sándor úgy látja, Magyarországon és Ukrajnában is orosz ügynökök terjesztenek álhíreket a kárpátaljai magyarokról, azzal a céllal, hogy egymás ellen fordítsák a kárpátaljai magyarokat és az ukránokat.

„A kárpátaljai magyarok Ukrajna tisztességes állampolgárai. Mindenki fegyvert fogott, mert nem akarjuk azt, hogy az orosz megszállók Kárpátalján a rokonainkat öljék” – szögezte le a katona.

Temetésen osztogattak katonai behívót az ukránok
A magyar hírportálok közül az Index számolt be elsőként a Kárpátalján zajló erőszakos kényszersorozásokról. Pályaudvarokról, benzinkutakról, piacokról, de a házakból is viszik el a férfiakat, a munkáltatókat pedig arra kötelezik, hogy adják át a behívókat. Előfordul, hogy az utcán állítanak meg valakit, másokat tömegközlekedési eszközökről szállítanak le a sorozást végző brigádok. Nemrég pedig egy elesett katona Lemberg megyei temetésén osztották a behívókat, írja a Maszol.

A lap forrása – aki az esetleges következmények miatt nem vállalta a nevét – megerősítette a kényszersorozásokról szóló híreket. „Némi túlzás van ezekben a hírekben, de a helyzet azért nem rózsás. Nem akar itt már senki menni katonának, se ukrán, se magyar” – nyilatkozta a kárpátaljai férfi.

Gyakoriak a razziák

„Ukrajnában minden katonaköteles állampolgár nemzetiségtől függetlenül »célszeméllyé« vált. Mivel hadiállapot van érvényben, ezért minden ukrajnai településen gyakori az ellenőrzés. Ilyenkor a polgári és katonai rendőrség, illetve a területvédelmi alakulatok képviselői által leigazolt katonaköteles férfiaknak behívókat nyújtanak át, és arra kötelezik őket, hogy a megjelölt határidőn belül jelentkezzenek a lakhelyükhöz közeli hadkiegészítő parancsnokságokon. Akik ellenállást fejtenek ki, azokat beszállítják a legközelebbi hadkiegészítő parancsnokságra” – nyilatkozta Dupka György történész, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének elnöke a Körkép felvidéki portálnak.
Ezt olvassa mindenki:
Újabb egyház botrány: egy görögkatolikus pap ellen emeltek vádat - egy harmadik kislány is jelentkezett a rendőrségen.... 
Tovább nőttek a magyarországi focistafizetések - mutatjuk hány millió forint az átlagfizetés 
Győzike megszólalt a mesés gazdagságról: Volt már Ferrarim, volt Lamborghinim, jelenleg egy McLarent adtam vissza... 
Egy több mint 400 millió forintos beruházás Erdélyben: Új bölcsőde tárta ki kapuit a magyar kormány támogatásával 
Deutsch szerint az összes pénzt ki kell szedni az EU-ból az utolsó eurócentig - kemény beszédet mondott 
Közpénzből fejezik be az egyházi iskolát, mutatjuk hány milliárdot költenek a tornacsarnokra (igen, milliárd.....) 
Kapaszkodj meg: kiderült mennyibe kerül Kásler Miklós "hobbija" az adófizetőknek 
Ilyen még nem volt: nem akármire utasították Rogán Antalék a fideszes lapokat, elindultak a törlések 
Tagadni próbálja de előkerült egy hangfelvétel: 19 éves milliárdospalánta okozott halálos balesetet 
Óriási botrány: az egyik magyar párt volt nagykanizsai elnöke az egyik hatalomátvételre készülő szkíta 
Így imádkozik együtt a Parlamenti Imacsoport - íme az információk 
Kiderült, hány százezer vendégmunkás van Magyarországon 
Nem akármi történt azután, hogy Deutsch Tamást nyilvánosan Rogán Antalról kérdezték 
Botrány: Kiszivárgott egy érdekes belső levél, amelyet Lázár János kapott 
Milliós tiszteletdíjat kap Kiss-Rigó László püspök egy milliárdos bevételű alapítványtól 
Újabb lombkoronasétányon akadt ki mindenki: több mint 640 millió forintból készült, súlyos szabálytalanságokat tártak fel 
Érdekes adatok kerültek elő: Havi 24 millió forintot keresett a Puskás Akadémia iráni támadója 
Üres a kassza: 675 milliárd forintnyi beruházást halaszt a kormány 
Orbán levélben kéri az EU-n kívül élő magyarokat az EP-választási részvételre 
Közel 600 millió adófizetői forint ment el a képen látható izére....... Döbbenet amit a helyszínen találtak 
A rendőrség posztolta az év képét - nem akárkikre csaptak le 
Orbán meglépte: nem akármilyen jelenséggel fogunk a gyógyszertárban találkozni 
Óriási botrány: feljelentést tettek a rendőrségen Márki-Zay Péter kijelentései miatt 
Valóban lehetetlenné teszik a készpénz használatát? - digitális rabszolgaság jön? 
Bonyolódik a Schadl botrány: az egyik tanú szerint Orbán testvére háromszor is eljött hozzá 
A magyarokkal lehet csak megtenni: Piaci ár: 92 forint. Átlagfogyasztás feletti fogyasztói ár: 700 forint. 
Rengetegen kiakadtak Deutsch Tamás kijelentésén: „a hányás is sokszínű” 
Robbant a hír: Áder János húga beperli Dobrev Klárát is 
Pintér Sándor aláírta: bűnüldözési és biztonsági együttműködés Kína és Magyarország között 
Saját rendeleteit írja felül a kormány, hogy Mészáros Lőrinc cégének kedvezzen 
Előkerült egy 12 milliárd forintra rúgó keretszerződés, de hogy kerül képbe Pintér Sándor korábbi államtitkára? - mutatjuk 
Egymásnak ugranak a nagyok? Hajdú Péter szerint Havas Henrik riporterként vállalhatatlan 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Mindent borított egy elítélt végrehajtó: Az osztalékom egy része Schadl Györgynek ment, ebből kapott Völner Pál is
Mi fizettük neki: Drága óra, luxushotel és Chicago Bulls-meccs: így dőzsölt közpénzből egy magyar sportvezető
Rejtélyes ingatlan épül Budapesten, csak a tervezése 3,4 milliárdba kerül
Szentkirályi Alexandra: kiszabadítom a fővárost Gyurcsány fogságából
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban
Sokszorosára emelik a roma származású, rendőrnek készülő középiskolások ösztöndíjait
Európa kifog akadni azon, hogy kinek a társaságában ücsörgött Szijjártó Péter
Végre megmutatta Győzike az épülő villájukat - búcsút intenek az eddigi otthonuknak
Botrány: állítólag már 2011-ben megjelent két dolgozó a városházán és elmondták mi történik a bicskei gyermekotthonban...
Nem akármit avatott fel Semjén Zsolt - tömegesen fognak hazajönni a magyar fiatalok külföldről ha ezt meglátják
Eldurvult a Bayer Zsolt botrány - ..Most ezt felrúgta ez a gazember!
Elkezdődött: Kiakadtak a vevők a bolti robotzsarun, nemsokára Te is belefuthatsz, mutatjuk milyen munka közben
Krausz Gábor kiállt Orbán gyermekvédelmi törvénye mellett: bátornak nevezte a kormányt
Próbakörre vitte az 1,6 millióért megszerelt autóját, majd nem tért vissza és nem fizetett - kíváncsi vagy kapott-e büntetést?
Érdekes: Ha megjelent Rogán embere az ügyészségen, akkor azt Mészáros Lőrinc biztonsági cégének kellett dokumentálnia
Kubatov Gábor durván kiakadt: Torkig vagyok...
Óriási botrány: Portik Tamás megvádolta Pintér Sándort az utolsó szó jogán