THE HUNGARIAN TIMES
kedd Magyarország Budapest
Új amerikai nagykövet Magyarországról beszélt - hihetetlen amit mondott
Meghallgatta David Pressman budapesti nagykövetjelöltet az Egyesült Államok Szenátusának külügyi bizottsága. A jelölt szerint eufemizmus, hogy Magyarországon hanyatlik a demokrácia.

Helyi idő szerint csütörtök délelőtt hallgatta meg az Egyesült Államok Szenátusának külügyi bizottsága David Pressmant, akit Joe Biden elnök budapesti amerikai nagykövetnek jelölt ki. A meghallgatás nem csak Pressmant érintette, ugyanebben az időben hallgatták meg Elisabeth Shortinót, aki az IMF egyesült államokbeli ügyvezető igazgatói posztjának várományosa és Geoffrey R. Pyatt-et is, akit a Külügyminisztérium energiaügyi hivatalának élére jelöltek. A budapesti nagyköveti pozíciónak a másik két hivatalhoz viszonyított súlyát jól jelzi, hogy Pressman volt a legkevesebb kérdést kapó jelölt – írta a HVG.

A nagykövet-jelölt legfontosabb üzenete a civil szervezetek támogatása volt, nem volt olyan kérdés, melynél ne mondta volna el, hogy mennyire fontosnak tartja leendő munkájának ezen részét.

Pressman szerint a civileket a magyar kormány megpróbálja kizárni a demokratikus folyamatokból és szükségük lesz az amerikai nagykövetség támogatására ahhoz, hogy részt tudjanak ezekben venni.

Pressman beszélt arról is, hogy ugyan azt mondják, Magyarországon hanyatlik a demokrácia, ám ez a kifejezés inkább eufemizmusnak tekinthető, hiszen leplezi a sajtószabadság leépítése, az igazságszolgáltatás befolyásolása mögött meghúzódó szándékosságot.

A magyar kormány jogsértései között tartja számon Booker szenátor a homofób törvényt is és arra volt kíváncsi, hogy Pressman milyen eszközökkel tudná rászorítani a magyar kormányt arra, hogy tisztelje minden egyes állampolgárának jogait, különösen a kisebbségek tagjaiét. A nagykövetjelölt válaszában kifejtette, hogy amennyiben beigazolódnak a szenátor által megfogalmazott vádak, akkor Pressman nem csak a magyar kormányzat minden szintje felé fogja jelezni a problémáit, de a civil szervezetekkel való együttműködésének fókuszába is ezek a kérdések fognak kerülni.

Természetesen a háború és a magyar kormány fölötti orosz befolyás kérdése is felmerült, ezzel kapcsolatban Pressman elmondta, hogy ezekkel a problémákkal szembe kell nézni és a magyar kormány felé tolmácsolt aggályaik mellett

a civil szervezetek és a független média támogatásával kellene elérni, hogy láthatóbbá váljon az orosz jelenlét.

Ezekhez viszont Pressman szerint szükséges a korrupcióval kapcsolatos kérdésekkel való szembenézés is.

Összegző beszédében a szenátusi bizottság alelnöke, Ben Cardin kifejtette, hogy Magyarország NATO és EU-tagállamként is kihívást jelent az USA számára és az amerikai nagykövetség Magyarországon az emberi jogok védelmezőinek menedéke lesz. Cardin szerint Pressman nem fog unatkozni új megbízatása helyszínén, ám véleménye szerint tökéletes jelölt arra, hogy szembenézzen ezekkel a nehézségekkel.

A 45 éves Pressmanról azt érdemes tudni, hogy – ahogy ilyenkor lenni szokott – az épp hatalmon levő Demokrata Párthoz kötődik, de hollywoodi kapcsolatokkal is bír, alapító ügyvezető igazgatója volt például George és Amal Clooney alapítványában. Jelenleg a Jenner & Block New York-i ügyvédi iroda partnere – írta róla a Telex.

Korábban számos területen dolgozott nemzetközi szinen. Az 1993-97 között külügyminiszteri posztot betöltő Madeleine Albright mellett emberi jogi tanácsadó volt, majd bekerült a belbiztonsági minisztérium legfelsőbb vezetésébe is. Barack Obama elnöksége idején az ENSZ-ben képviselte Amerikát – ő vezette az Egyesült Államok tárgyalásait a nemzetközi békét és biztonságot fenyegető számos veszélyről, különös tekintettel az Európát, Oroszországot, Kelet-Ázsiát és a csendes-óceáni térséget, valamint Afrikát érintő kérdésekben.

Pressman

fontos szerepet játszott a Donald Trump elleni vádemelési (impeachment) eljárásban,

ő volt a védőügyvédje az egyik legfontosabb tanúnak, Alexander Vindman alezredesnek. Ő is tanúskodott Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök 2019. július 25-i telefonbeszélgetésének ügyében, amelyben Trump harminc perc alatt nyolcszor kérte az ukrán vezetőtől, hogy vizsgálják ki az akkor még csak elnökjelölt Joe Biden, illetve fia ukrajnai ügyleteit. Vindman később Trumpt, Rudy Giulianit és két korábbi Fehér Ház-alkalmazottat is beperelt megfélemlítés miatt, majd a hadseregből is távozott.

Visszatérve Pressman kinevezésére, szimbolikus lehet, hogy a leendő budapesti nagykövet több emberjogi kérdésnek, így a homoszexuálisok jogegyenlőségének is szószólója, az LMBTQ-közösség elismertetéséért küzdő munkacsoportot is vezette az amerikai külügyben – ez egyértelmű üzenet lehet Washingtonból az Orbán-kormány melegellenessé eltérített pedofiltörvényének ügyében.
Ezt olvassa mindenki:
Csúnyán lemaradunk - Románia előrébb hozza az euró bevezetését - konkrét dátumot is közöltek 
Irgalmatlanul felbosszantották a Schadl–Völner-ügy vádlottjai a bírónőt a tárgyaláson 
Ezt figyeld - Mennyi idő alatt érnek ki valójában a mentők? 
Kiderült kik szeretik a legjobban Orbánt - váratlan 
Durva szituáció: Holttestet találtak a Dunában 
Nem akármilyen vendég érkezett Orbán Viktorhoz - és nem akármi előzte meg a találkozót 
Újabb méretes mutyit szúrt ki - Így seftelnek vidéken az EU-s pénzekkel a Fidesz-közeli vállalkozók 
Váratlan fordulat a Schadl-perben: Nyakig ül a pácban a végrehajtói botrány újabb érintettje 
Kikelt magából Hajdú Péter: nem akárkit osztott ki 

Váratlan jogi kiskapu: fordulat jöhet Galambos Lajos ügyében 
Egyedülálló anyának kell elhagynia az otthonát Orbánék projektje miatt 

Nem akárhogy adták át az ország legújabb lombkoronasétányát - 600 millió forintba került 
Belharc? - kemény üzenetet küldött a Mol-vezér Orbánéknak - mindenkit érint 
Orbánék rábólintottak jó pár korrupcióellenes intézkedésre, aztán jött amire senki nem számított 

Kapaszkodj meg: Rengeteg büntetést szabnak ki Varga Juditék 
A fideszes polgármester gyerekekkel cipeltetett végig az utcán egy óriási keresztet 
Újabb, Magyarországon is bevetett izraeli kémszoftvert azonosítottak 
Orbán botrány: Hiába tiltották meg az előadást, tömegek jelentek meg egy másik helyszínen 
Kiszivárgott, mit mondott Orbán Viktor, miközben lehallgatták a miniszterelnököt 
Iszonyúan kiakadt Gulyás Gergely, miután szembejött vele a kormány gyűlöletkampányának eredménye 
Deutsch Tamás nagyon parázhat a büntitől: "Nem engedünk Magyarország függetlenségéből" 
Hekkerek után kutattak a magyar rendőrök - nem akármit csináltak 
Itt a kormány durva válasza az USA szankciós bejelentésére 
Európa vakbelének nevezte Magyarországot - fontos pozíciót kaphat Orbán legnagyobb ellensége 
Itt a javaslat: Betiltanák a népszerű közösségi oldalt 
Majka zenéje szerint nincs értelme leváltani a Fideszt, mert szerinte nincs más alternatíva. 
Pokoli időket ígér Lázár János: A NER-rel sem fog kivételezni 
Itt az igazi bejelentés, ezért ment Szijjártó Moszkvába - Új gázmegállapodás 
Öt éve nem volt ilyen - több tízezer magyar állampolgár vándorolt külföldre 2022-ben 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Videóra vették, ahogy Orbán Viktor megszegte a szabályokat
Orbán civilben: a Felcsút kikapott, szotyizva idegeskedte végig az egészet
Baj van: leállt egy országos program, elfogyott a pénz
Breaking: Agyvérzéses tünetek miatt riasztották Vlagyimir Putyin orvosait
Kiderült mennyibe került Orbán Fideszes kiruccanása - durva rongyrázás...
Média botrány: Dopeman elmagyarázta, miért zseniális Orbán Viktor
Szijjártó aláírta: kiderült hány száz libéria hallgató jelentkezett magyarországi ösztöndíjra
Előkerült egy váratlan fotó Suhajda Szilárd hegymászóról
FRISS: Drámai hír érkezett Orbánc kedvenc újságjáról
Megszólalt az euró bevezetéséről Matolcsy: Meglepő dolgokat mondott
Döbbenetes dolgot mondott Szijjártó Oroszországról
Mutatjuk mit írt Kövér László indiai vonatbalesettel kapcsolatban
Mi történt? Videóval üzent Orbán Viktor nem is akármit
Gulyás Gergely: Tudnunk kell, milyen értékes a templom...
Meglepő dolgot adott a pápának ajándékba Novák Katalin
A földjét akarta védeni a debreceni gazda, terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt elítélték
Kamu? állítólag titkos adatokat kaparinthattak meg Orbánék az USA kormányáról