THE HUNGARIAN TIMES
csütörtök Magyarország Budapest
Nem akárkivel kapták lencsevégre Novák Katalint - mindenki ledöbbent

Hoppá.

Mint arról korábban beszámoltunk, Novák Katalin a Vatikánba látogatott, ahol a katolikus egyházfő magánaudencián fogadta.

Novák Katalin az egyházfővel való találkozása után a 1990-es évek

mexikói szappanoperasztárjával,

Eduardo Verasteguivel is találkozott, aki két telenovellában is játszott, melyek Magyarországon is ismertek: a Sonadoras – Szerelmes álmodozók és az Acapulco szépe sorozatban.

A közösségi oldalán a színész magát emberi jogi aktivistaként nevezte meg, és a magyar köztársasági elnök mellett

Donald Trumppal

és számos politikussal osztott meg közös képet. Novák Katalinról dicsérő szavakat írt.

“Örömömre szolgált, hogy Rómában üdvözölhettem Novák Katalint, és hogy beszélhettem vele az országainkat kölcsönösen érintő kérdésekről. Köztük a szexuális kizsákmányolás céljából folytatott gyermekkereskedelem fájdalmas valóságáról a Movimento Viva Mexico jótékonysági szervezet bűncselekmények ellen rendezett körútján. Gratulálok Novák Katalin kiváló munkájához, amelyet az élet és a család érdekében Magyarországon végez”

– írta Eduardo Verastegui az Instagram-oldalán közzétett bejegyzéséhez.

Ezt olvassa mindenki:
Rábukkantak egy 890 millióból épített épületre, meg egy nagyon érdekes táblára....furi, drága de a miénk 
Megdöbbentő megrendelést kapott a Honvédelmi Minisztériumtól Mészáros Lőrinc testvére 
Rogán bizalmasának fiai épp most szereztek egy gyanúsan hizlalt, 1,5 milliárd forintos céget 
Ismét megszentelték Orbán Viktor munkahelyét - mutatjuk a képeket, ilyet nem látni minden nap! 
Itt a legújabb magyar beruházás: 3 db lift 1 milliárdból!!! 
Nagy baj történt, Hajdú Péter többmilliós kárt okozott 
Reagáltak Polt Péterék a korrupciós listákra: nem az ő dolguk, hogy... 
Érdemes ellenőrizni a tulajdoni lapot - INGATLANCSALÓKAT FOGTAK EL! - megdöbbentő a technikájuk 
Németh Szilárd az eddigi legkeményebb támadást kapta: azért záratott ki bennünket a Fideszből, mert nem loptunk neki 
Most jön a feketeleves - Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, ilyen még nem volt 
Elsőre azt hittük, hogy csak kamu - Féldisznóval lepte meg a dolgozóit Mészáros Lőrinc 
Óriási botrány: durva dolgokat találtak a lélegeztetőgépeket beszerző cég mérlegében - de ez még nem minden 
Közel 100 millióért vesz földeket Orbán Viktor apja - óriási birodalom van a kezében, mutatjuk hol 
Ismét drágul a a magánegészségügy - ezt már csak kevesen fogják tudni megfizetni 
Megtehetik? A kormány állítólag különválasztaná a pénzes és a szegény gyerekek tanárainak képzését 
Mészáros Lőrinc: Szerintem Öcsi bácsi is büszke lenne ránk 
Mi folyik itt? - Már hatszor nyúlt kínai hitelkerethez az MVM - megszólaltak az értintettek 
Közel 40%-kal olcsóbb Szlovákiában a magyar Pick szalámi, mint itthon - megszólalt a Pick Szeged Zrt 
Mi az? 2,4 milliárdot kapott rá az önkormányzat, 2020-ra kellett volna készen lenniük, de 2022-ben is csak a bontásnál tartottak 
Óriási a baj: Összejött elegendő szavazat a petícióhoz, ami elvenné Magyarország szavazati jogát az Európai Tanácsban 
Lázár szerint a magyar a magyar fiatalok számára elérhetőek jól fizető munkahelyek, mondott is egy példát 
A magyar település amely díszpolgárrá választotta Mészáros Lőrincet - egész életművével hozzájárul a település fejlődéséhez.. 
Felrobbantotta a netet Magyar Péter legújabb állítása egy gyermekotthonról 
Az egész iskolát kivezényelték megnézni Rákay Philip filmjét – aki nem akarta, arra igazolatlan várt 
Erre senki nem számított: bizonyos gyermek képeket találtak a Nemzeti Földügyi Központ volt elnökének a gépén....... 
Kiderült mennyi a pápa fizetése - itt vannak a számok 
Szabálytalanul traffipaxozó rendőrökkel üvöltözött a magyar polgármester - ilyen videót nem látsz mindennap 
Luxus szállodát vásárolt a horvát tengerparton Mészáros Lőrinc! Leesik az állad a részletektől... 
Nagyon durván beszóltak Tóth Gabinak: a békemenet Beyoncéja... 
Vége az óraleolvasásnak - 165 ezer háztartást érinthet az EON húzása 
Egy román férfi fejezte le egy magyar városban a dunavecsei Szűzanya-szobrot - videó is készült róla 
Mészárosé lett az 1,6 milliárdos megbízás, 5 céget kizártak mert túl olcsók voltak.... 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Mészáros Lőrinc felvásárolta Horvátország egyik legnagyobb cégét - már kinőtte Magyarországot
Magyar Péter közzétette az európai parlamenti képviselőjelöltjeik listáját
Deutsch Tamás rendkívüli ülés összehívását kéri egy nyilatkozat miatt - vizsgálatot követel
75 millió forintos árért készítették el Orbán weboldalát és csak 13 hónapig működött
Teljesen véletlenül derült ki mennyivel nőtt tavaly Pintér Sándor fizetése - szép összeggel emelkedett, így már elérte a......
De ciki: Videón, ahogy megpróbálták eltakarni Rogán Antal mögött a kritikus transzparenseket
Így még nem láttuk Till Attilát: Nekem ez egy fájdalom, nagyon megvisel....
Megsértődött Szentkirályi Alexandra? nyilvánosan átnéztek rajta, figyelembe se vették
Választási hajrá? - gigantikus támogatási programot indít az Orbán kormány
Súlyos állítás jelent meg Rogánról: valóban az Ő keze van az amerikai katonákkal kapcsolatos dologban?
Robbant a hír: megszólalt Tiborcz a titokzatos találkozóról
Kitört a népharag - elképesztő amit három borsodi vadász csinált
Döbbenetes videó: Balog Zoltán egy luxushotelben mutatta meg a gyerekeknek , hogy mi az a luxus....
Hivatalos bejelentés: jelentősen emelkedik a magyar katonák bére
Rákérdeztek Rogán tárcájánál egy bizonyos sms-re: állítólag Varga Judit is érintett volt
Újabb Balog botrány? - az egyház szabályai szerint nem is lett volna megválasztható
Súlyos milliárdokat spórolt az EU-nak az Európai Ügyészség - lassan már csak Magyarországon nem tag