THE HUNGARIAN TIMES
kedd Magyarország Budapest
Megfagyott a levegő: Videóval: Élő adásban kérdezték meg az államtitkárt, hazudott-e a Fidesz a választóinak
Égett a feje.

Interjút adott Menczer Tamás az Egyenes Beszéd hétfő esti adásában, amelyben azt állította, rekordot döntött a foglalkoztatottság Magyarországon.

“Akkor nem lenne rezsicsökkentés, ha a baloldal nyert volna”

— jelentette ki Menczer Tamás arra a kérdésre, hazudott-e a Fidesz a választás előtt azzal kapcsolatban, hogy megvédi a rezsicsökkentést.

A képviselő az ellenzékre próbálta kenni, miért kellett megvágni a rezsicsökkentést. A mentegetőzése során a háborúra, valamint az arra adott uniós szankcióra igyekezett kenni az okokat.

Menczer furcsa okfejtése szerint “nem csapta be a Fidesz a választókat“,

mert nem tehetnek róla, hogy háború tört ki a szomszédban. Arról beszélt, ha nem lenne háború, teljes egészében fenn tudják tartani a rezsicsökkentést.

Azt mondta, Németországban “több városban melegedőket rendeznek be“, azonban ez véleménye szerint Magyarországon nem fordulhat elő. A gázra kivetett szankciók szerinte csődbe vinné az országot.

Menczer szerint korábban az volt a kérdés, mennyibe kerülnek az energiahordozók, ma viszont már az a lényeg, hogy van-e belőlük elég. A gázfogyasztással kapcsolatban arról beszélt, a hosszú távú megállapodásoknak köszönhetően a “magyar energiaellátás biztosított“.

Állítása szerint abban az esetben, ha nem lenne hosszú távú megállapodás, kiszolgáltatott lenne az ország, és “elképesztően nagy bajban lennénk“. Kitérő választ adott azzal kapcsolatban, világpiaci áron kapja-e Magyarország a gázt Oroszországtól, vagy sem, de szerinte “jóval kedvezőbb” az ár, mint korábban.

Az államtitkár elismételte, a háború, illetve “az elhibázott szankciók” miatt kellett módosítani a rezsicsökkentés részletszabályait. Azt mondta, havonta 160 ezer forintot spórolnak az új rezsiszabályok révén a magyar családok.

Menczer Tamás tovább folytatta az ellenzék ostorozását, és

Szöllősi Györgyit is műsorvezetőt is kritizálta,

amiért szerinte “baloldali terminus technikusokat” (szakkifejezéseket) használ.

A politikus elmondása szerint a magyar tározók töltöttsége magasabb, mint az európai átlag — ennek ellenére 500 millió köbméter földgázt adnak el Szerbiának. Elmondása szerint ezt meg tudták tenni anélkül, hogy veszélyeztetnék a magyar gázellátást. Pakssal kapcsolatban azt mondta, nagyon fontos pillér a magyar energiaellátásban, és szerinte ezt már a “baloldal” (értsd: ellenzék) is elismeri.

A szankciók helyett szerinte tárgyalásokkal lehetne megállítani Vlagyimir Putyint. “Európa beszakadt” — mondta, majd hozzátette, csak ezt a kontinenst érintik hátrányosan a szankciók.

Ezt olvassa mindenki:
Baj van: leállt a termelés az ország egyik legnagyobb gyárában 
Durván kiakadt Bayer Zsolt amiért elfogatóparancsot adtak ki ... 
Váratlan: Így reagált Putyin az ellene érvényben lévő elfogatóparancsra 

Elszabadult a pokol miután Szentkirályi Alexandra a saját paradicsomáról posztolt 
Putyin fittyet hány az elfogatóparancsra, egy váratlan helyre is beugrott 
Nem akármi történt miután Novák Katalin a saját szökéséről áradozott nyílvánosan 
Fotókkal: Elképesztő, mire tapsoltak el húszmillió forintot egy magyarországi településen 
Itt a vége? Letartóztathatják Donald Trumpot 
Hatalmas elbocsátásba kezd az egyik legnagyobb hírcsatorna 
Emlékszik minden magyar: Orbán Ráhel sz*aros pelenkájáról írtak a kormány oldalára a kommentelők 
Csúnyán lemaradunk - Románia előrébb hozza az euró bevezetését - konkrét dátumot is közöltek 
Irgalmatlanul felbosszantották a Schadl–Völner-ügy vádlottjai a bírónőt a tárgyaláson 
Ezt figyeld - Mennyi idő alatt érnek ki valójában a mentők? 
Kiderült kik szeretik a legjobban Orbánt - váratlan 
Durva szituáció: Holttestet találtak a Dunában 
Nem akármilyen vendég érkezett Orbán Viktorhoz - és nem akármi előzte meg a találkozót 
Újabb méretes mutyit szúrt ki - Így seftelnek vidéken az EU-s pénzekkel a Fidesz-közeli vállalkozók 
Váratlan fordulat a Schadl-perben: Nyakig ül a pácban a végrehajtói botrány újabb érintettje 
Kikelt magából Hajdú Péter: nem akárkit osztott ki 

Váratlan jogi kiskapu: fordulat jöhet Galambos Lajos ügyében 
Egyedülálló anyának kell elhagynia az otthonát Orbánék projektje miatt 

Nem akárhogy adták át az ország legújabb lombkoronasétányát - 600 millió forintba került 
Belharc? - kemény üzenetet küldött a Mol-vezér Orbánéknak - mindenkit érint 
Orbánék rábólintottak jó pár korrupcióellenes intézkedésre, aztán jött amire senki nem számított 

Kapaszkodj meg: Rengeteg büntetést szabnak ki Varga Juditék 
A fideszes polgármester gyerekekkel cipeltetett végig az utcán egy óriási keresztet 
Újabb, Magyarországon is bevetett izraeli kémszoftvert azonosítottak 
Orbán botrány: Hiába tiltották meg az előadást, tömegek jelentek meg egy másik helyszínen 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Kiszivárgott, mit mondott Orbán Viktor, miközben lehallgatták a miniszterelnököt
Iszonyúan kiakadt Gulyás Gergely, miután szembejött vele a kormány gyűlöletkampányának eredménye
Deutsch Tamás nagyon parázhat a büntitől: "Nem engedünk Magyarország függetlenségéből"
Hekkerek után kutattak a magyar rendőrök - nem akármit csináltak
Itt a kormány durva válasza az USA szankciós bejelentésére
Európa vakbelének nevezte Magyarországot - fontos pozíciót kaphat Orbán legnagyobb ellensége
Itt a javaslat: Betiltanák a népszerű közösségi oldalt
Majka zenéje szerint nincs értelme leváltani a Fideszt, mert szerinte nincs más alternatíva.
Pokoli időket ígér Lázár János: A NER-rel sem fog kivételezni
Itt az igazi bejelentés, ezért ment Szijjártó Moszkvába - Új gázmegállapodás
Öt éve nem volt ilyen - több tízezer magyar állampolgár vándorolt külföldre 2022-ben
Videóra vették, ahogy Orbán Viktor megszegte a szabályokat
Orbán civilben: a Felcsút kikapott, szotyizva idegeskedte végig az egészet
Baj van: leállt egy országos program, elfogyott a pénz
Breaking: Agyvérzéses tünetek miatt riasztották Vlagyimir Putyin orvosait
Kiderült mennyibe került Orbán Fideszes kiruccanása - durva rongyrázás...
Média botrány: Dopeman elmagyarázta, miért zseniális Orbán Viktor