THE HUNGARIAN TIMES
csütörtök Magyarország Budapest
Kamu? állítólag titkos adatokat kaparinthattak meg Orbánék az USA kormányáról

126 ezer bizalmas anyag került nyilvánosságra.

A napokban az Orbán-kormány birtokába került Joe Biden amerikai elnök fia, Hunter Biden évekkel ezelőtt szervizben hagyott laptopjának merevlemeze. A Népszava információi szerint minderről Jack Maxey republikánus aktivista beszélt a brit The Guardiannek – egyébként egészen más témában – adott interjújában.

A republikánus aktivista 126 ezer dokumentumot (e-maileket, fényképeket és videókat) tartalmazó merevlemezt adott át, amelyet a 2020-as elnökválasztási kampányban próbálták felhasználni Joe Biden ellen.

Az aktivista azt mondta, jelenleg Európában tartózkodik és

„éppen most” adta át a merevlemezt „Orbán Viktor kormányának„.

Jack Maxey neve már korábban is felmerült a merevlemezzel összefüggésben: 2020-21-ben ő osztotta meg annak másolatait a Donald Trump volt elnökkel rokonszenvező sajtónak. Emlékeztettek, a férfi korábban Trump volt kampányfőnökével és főtanácsadójával, Steve Bannonnal is dolgozott, akinek akkor jó budapesti kapcsolatai voltak.

Hunter Biden 53 éves üzletember, bejegyzett lobbista, akinek adóügyeit már öt éve vizsgálják a hatóságok. Az eljárás még a Trump-kormányzat idején indult el ellene, ami tovább folytatódott Joe Biden elnöksége alatt is. Vádemelés az ügyben egyelőre nem történt.

Hunter Bidennek évtizedekig tartó súlyos kábítószer- és alkoholproblémái voltak, maga vallott róla, hogy ezek leküzdésére 2019-ben orvosi segítséget is kért. Ekkor történt, hogy javításra adott be egy laptopot a Delaware állambeli Wilmington egyik szervizébe.

Hunter Biden több mint egy évig nem vette át a gépet, a szerviz üzemeltetője – aki saját bevallása szerint is Trump-párti republikánus szavazó –, megvizsgálta a merevlemez tartalmát, majd átadta azt Rudy Giuliani egykori New York-i polgármesternek, aki akkor már Donald Trump elnök ügyvédjeként dolgozott – írták.

A merevlemezt Giuliani és Bannon juttatta el a republikánusokhoz közeli bulvárlaphoz, a New York Posthoz, ami 2019 decemberében az FBI-hoz került, ahol a választások lehetséges oroszországi befolyásolásával összefüggésben vizsgálták.

A merevlemezen 126 ezer dokumentum volt,

köztük e-mailek és Hunter Bidenre nézve igencsak kínos, dehonesztáló anyagok is, amelyeken láthatóan alkoholos vagy kábítószeres befolyásoltság alatt állt. Ezekből a kényes tartalmakból közölt részleteket a 2020-as elnökválasztás elé időzítve a New York Post.

Eleinte még kétségbe vonták az anyagok hitelességét, ezért a tekintélyesebb lapok óvatosan kezelték azokat, később azonban a The New York Times, a The Washington Post és más médiumok is megvizsgáltatták a merevlemez tartalmát, amit többnyire hitelesnek találtak.

Jelezték, az ügy előzményeinek ismeretében nem kizárt, hogy a számítógép tartalma a következő elnökválasztási kampányban újra napirendre kerül, viszont a legizgalmasabb mozzanatokat már rég nyilvánosságra hozták Amerikában.

Az egyelőre nem látható tisztán,

kinek az érdekeit szolgálja a merevlemez Magyarországra juttatása.

A Népszava ezért kérdésekkel fordult a magyar kormányzati szervekhez, valamint megpróbáltak kapcsolatba lépni Jack Maxey-vel is.

Egyelőre a Kormányzati Tájékoztatási Központtól érkezett válasz, amelyben azt állították: ilyen nevű emberrel a magyar kormány munkatársai nem vették fel a kapcsolatot, bizonytalan eredetű sajtóértesüléseket pedig ahogy a múltban sem, úgy ezután sem kívánnak kommentálni.
Ezt olvassa mindenki:
Szijjártó emberére akadt: ki kell adnia a titkosított kínai hitelszerződést 
Kényszermunkatábornak nevezte az EU-t a fideszes képviselő, aki korábban 23 millió forintnyi uniós támogatást kapott 
Nagy a baj: Több milliárdos kártérítést fizet az Orbán kormány, mer elzavart egy kekszgyárat 
Ilyen még nem volt - Tüntetnek Szlovéniában a NER miatt 
Kiderült: ex-sportolók állnak a kínai vak*cinát közvetítő cég mögött 
Rekord szégyen: több milliárdos lopásra derült fény, nem fogsz hinni a szemednek... 
Tarolt Szijjártó feleségének a cége: több mint 1 milliárdos osztalék az elmúlt pár évben 
Egy eldugott jogszabály kiverte a biztosítékot sokaknál - örülnek a gazdagok... 
Nem akármit üzent a Fidelitas - Szijjártó is megjelent... 
Adok-kapok: közzétették mennyit dolgozott civilként Orbán, Szijjártó, Semjén, Kövér, Lázár és Deutsch 
Elege lett a magyar Lidlnek a csalókból - lépnek 
Fasiszta diktátorként ábrázolja Orbánt a holland lap 
Újabb részletek: egy TEK-es meghalt, többen megsérültek - robbantás Esztergomban 
Kivonultak hozzá: Halálosan megfenyegette a Magyarországon tartózkodó amerikai nagykövetet egy magyar férfi 
Bűnszervezet módjára működött Völner hivatala - Több részletet is közölt a Legfőbb Ügyészség 
Kitört a Pataky botrány: Te befogod! Kuss van!!!!.... 
Bayer Zsolt: Hát, tévedtem. Putyin.... 
Nemzetközi botrány: Hillary Clinton páros lábbal szállt bele Orbánba - egy autokratikus, kapzsi és korrupt vezető irányítja.. 
Külföldi szégyenlista borzolja a kedélyeket: Orbán családja mellett Lázár, Rogán, Polt, Matolcsy, Orbán, Mészáros, Tiborcz... 
Mindenki ledöbbent Varga Judit bejelentésén - mi történik itthon? 
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján 
Lemondási hullám: Orbán újabb kulcsembere dobta be a törülközőt 
Nem akárki agyonveréséről filozofált Bayer Zsolt 
Elképesztő botrány élőben: Gulyás: Mi közöm Hatvanpusztához? 
Varga Judit: Magyarország mintaállam, hiszen ami máshol vágy és remény, az nálunk valóság 
Rengetegen látták a videót amin Orbán Viktorért imádkoznak 
EU bizottság vélemény: Lehetetlen Orbánék kezébe adni 2500 milliárd forintnyi felújítási alapot, biztosan lába kél 
A román kormány szerint elég korrupciógyanús ügyleteket visz véghez a magyar kormány Romániában 
Elmeosztály vár Orbán Viktor zaklatójára - őrizetbe vették 
A Fidesz alapító tagja: Eljön még az idő, amikor a Fidesz-tagságot ki fogják satírozni az emberek az életrajzukból 
Robbant a világ botrány: Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt 
Ha ezt Orbán meglátja - nem akármivel viccelődik egy osztrák lap 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Ebből baj lesz: videó került elő a fideszes lakásmaffiáról
Gigantikus Fdiesz botrány: eltűnt 1 milliárdnyi közpénz, a rendőrség is nyomoz
Ciki: visszaadja az Orbán-kormánytól kapott kitüntetését, mert szégyelli azt ami most történik
Kósa: Az országnak elege van azokból a politikusokból, akik csak a pénzt veszik el...
Ebből baj lesz: nyilvánosan őrültnek nevezték Putyint a szakértők - állítólag beleőrült a...
Szerinted ki áll a 2006-os események mögött? - most érkezett egy újabb elmélet
Óriási botrány: Ismert politikusokról hoznak nyilvánosságra hangfelvételeket a csengeri örökösnő és Kósa Lajos ügyében
Óriási botrány: végrehajtó szedte ki Bayer Zsoltból a pénzt amit fizetnie kellett
Még olvasni is kellemetlen: Az EU Bizottság közleményben hirdeti, hogy Orbán hazudott nekünk
Gulyás megnevezett egy országot amely állítólag milliárdokkal tartozik nekünk
Az ismert rendező durván kiosztotta Mészáros Lőrinc feleségét - az egybites agyú csávódat....
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt...
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán
Nemzetközi pofon Orbánnak: Romániába mennek dolgozni a magyarok a magasabb bérek miatt
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
Orbán megkapta Biden ajándékát: ennek nem fog örülni
Megszólalt az adócsalással vádolt polgármester: Amikor karácsonykor a hat négyzetméteres cellában gondolkodtam...