THE HUNGARIAN TIMES
csütörtök Magyarország Budapest
A földjét akarta védeni a debreceni gazda, terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt elítélték

Kisajátították a birtokát az akkumulátorgyár miatt.

Fenyegető hangvételű leveleket küldött a hivatalnak Madar Miklós debreceni gazda, aki a földje kisajátításáért „megfelelő összeget” akart kapni, ám a bíróság végül felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a férfit a fenyegető hangvételű üzenetei miatt – írta a blikk.hu pénteken.

„Nyolc év alatt idegőrlő levelezés és ki nem fizetett adásvételi ajánlatokkal tarkítva hat részletben

fillérekért sajátította ki a kormányhivatal

a debreceni önkormányzat részére 13 hektár földemet, aki annak hatványáért eladta a kínai CATL gyárnak”

– mondta Madar Miklós a lapnak.

A gazdával végül egy ügyvéd sem állt szóba, ezért végső elkeseredésében levelet írt a kormányhivatalnak, amelyben kifejtette:

ha a földjére lépnek, annak nagyon komoly következményei lesznek.

Két évvel később a rendőrök a saját ágyában lepték meg a debreceni gazdát, 72 órára lecsukták és terrorcselekménnyel való fenyegetés miatt eljárást idítottak ellene.

„Amikor a rendőrök bevittek, azt mondogatták nekem, hogy nem baj, ha a földemet elveszik, mert kitanulhatok egy szakmát és felvesznek majd valamilyen gyárba dolgozni. 50 évesen!”

– fogalmazott felháborodva Madar Miklós, aki a debreceni közmeghallgatáson elmondta a történetét,

mire az ügyészség vádat emelt ellene.

Sőt a vádirat előbb került a koránypárti sajtó kezébe, mint a vádlotthoz, így megsértették a személyiségi jogait. A férfi több ügyvéddel is beszélt, ők úgy látják, a levelek nem merítik ki a terrorcselekménnyel való fenyegetés bűntettét.

„Szerintük hivatalos személy elleni erőszakkal való fenyegetést lehetett volna megállapítani, amiért maximum három év szabadságvesztést lehet kapni„

– mondta Madar, akit a Debreceni Törvényszék márciusban 2 év – 4 év próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre ítélt, valamint 500 ezer forint bűnügyi költséget is kiszabtak rá.

A gazdának azonban feltűnt, hogy az ítéletben a terrorcselekménnyel való fenyegetés szerepel, amiért sokkal többet lehet kapni, így viszont a vádirat és az ítélet nem fér össze.

„A kirendelt védőm kérte az ítélet kijavítását, de azt az ügyészség idén április 3-án elutasította, mondván, hogy az alkalmazott törvényhely megegyező mindkét iratban. Azért számomra érthetetlen, hogy miért nem lehetett a javítást megtenni”

– nyilatkozott Madar Miklós, akinek 23 hektárjából 10 maradt, de az is használhatatlanná vált a közelben épült út okozta belvízkárok miatt, és hamarosan egy mérgező gyár is lesz mellette.

Elmondása szerint teljesen kisemmizték. Megjegyezte: több milliót is odaadna annak, aki találna neki egy 23 hektáros, 40 aranykorona értékű szántóföldet Debrecen közelében.

A történtekhez annyit fűzött hozzá:

„Tönkretesznek embereket egy olyan beruházás érdekében, ami mellesleg

a magyar történelem legnagyobb értékű külföldi befektetése.„
Ezt olvassa mindenki:
Szijjártó emberére akadt: ki kell adnia a titkosított kínai hitelszerződést 
Kényszermunkatábornak nevezte az EU-t a fideszes képviselő, aki korábban 23 millió forintnyi uniós támogatást kapott 
Nagy a baj: Több milliárdos kártérítést fizet az Orbán kormány, mer elzavart egy kekszgyárat 
Ilyen még nem volt - Tüntetnek Szlovéniában a NER miatt 
Kiderült: ex-sportolók állnak a kínai vak*cinát közvetítő cég mögött 
Rekord szégyen: több milliárdos lopásra derült fény, nem fogsz hinni a szemednek... 
Tarolt Szijjártó feleségének a cége: több mint 1 milliárdos osztalék az elmúlt pár évben 
Egy eldugott jogszabály kiverte a biztosítékot sokaknál - örülnek a gazdagok... 
Nem akármit üzent a Fidelitas - Szijjártó is megjelent... 
Adok-kapok: közzétették mennyit dolgozott civilként Orbán, Szijjártó, Semjén, Kövér, Lázár és Deutsch 
Elege lett a magyar Lidlnek a csalókból - lépnek 
Fasiszta diktátorként ábrázolja Orbánt a holland lap 
Újabb részletek: egy TEK-es meghalt, többen megsérültek - robbantás Esztergomban 
Kivonultak hozzá: Halálosan megfenyegette a Magyarországon tartózkodó amerikai nagykövetet egy magyar férfi 
Bűnszervezet módjára működött Völner hivatala - Több részletet is közölt a Legfőbb Ügyészség 
Kitört a Pataky botrány: Te befogod! Kuss van!!!!.... 
Bayer Zsolt: Hát, tévedtem. Putyin.... 
Nemzetközi botrány: Hillary Clinton páros lábbal szállt bele Orbánba - egy autokratikus, kapzsi és korrupt vezető irányítja.. 
Külföldi szégyenlista borzolja a kedélyeket: Orbán családja mellett Lázár, Rogán, Polt, Matolcsy, Orbán, Mészáros, Tiborcz... 
Mindenki ledöbbent Varga Judit bejelentésén - mi történik itthon? 
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján 
Lemondási hullám: Orbán újabb kulcsembere dobta be a törülközőt 
Nem akárki agyonveréséről filozofált Bayer Zsolt 
Elképesztő botrány élőben: Gulyás: Mi közöm Hatvanpusztához? 
Varga Judit: Magyarország mintaállam, hiszen ami máshol vágy és remény, az nálunk valóság 
Rengetegen látták a videót amin Orbán Viktorért imádkoznak 
EU bizottság vélemény: Lehetetlen Orbánék kezébe adni 2500 milliárd forintnyi felújítási alapot, biztosan lába kél 
A román kormány szerint elég korrupciógyanús ügyleteket visz véghez a magyar kormány Romániában 
Elmeosztály vár Orbán Viktor zaklatójára - őrizetbe vették 
A Fidesz alapító tagja: Eljön még az idő, amikor a Fidesz-tagságot ki fogják satírozni az emberek az életrajzukból 
Robbant a világ botrány: Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt 
Ha ezt Orbán meglátja - nem akármivel viccelődik egy osztrák lap 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Ebből baj lesz: videó került elő a fideszes lakásmaffiáról
Gigantikus Fdiesz botrány: eltűnt 1 milliárdnyi közpénz, a rendőrség is nyomoz
Ciki: visszaadja az Orbán-kormánytól kapott kitüntetését, mert szégyelli azt ami most történik
Kósa: Az országnak elege van azokból a politikusokból, akik csak a pénzt veszik el...
Ebből baj lesz: nyilvánosan őrültnek nevezték Putyint a szakértők - állítólag beleőrült a...
Szerinted ki áll a 2006-os események mögött? - most érkezett egy újabb elmélet
Óriási botrány: Ismert politikusokról hoznak nyilvánosságra hangfelvételeket a csengeri örökösnő és Kósa Lajos ügyében
Óriási botrány: végrehajtó szedte ki Bayer Zsoltból a pénzt amit fizetnie kellett
Még olvasni is kellemetlen: Az EU Bizottság közleményben hirdeti, hogy Orbán hazudott nekünk
Gulyás megnevezett egy országot amely állítólag milliárdokkal tartozik nekünk
Az ismert rendező durván kiosztotta Mészáros Lőrinc feleségét - az egybites agyú csávódat....
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt...
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán
Nemzetközi pofon Orbánnak: Romániába mennek dolgozni a magyarok a magasabb bérek miatt
Norvégia még egy utolsót is belerúgott a hisztiző Orbán-kormányba
Orbán megkapta Biden ajándékát: ennek nem fog örülni
Megszólalt az adócsalással vádolt polgármester: Amikor karácsonykor a hat négyzetméteres cellában gondolkodtam...