THE HUNGARIAN TIMES
péntek Magyarország Budapest
Pokoli időket ígér Lázár János: A NER-rel sem fog kivételezni

Bekeményít.

Egy éve ismét miniszterként tevékenykedik Lázár János, aki a Telex podcastjében a többi közt arról is beszélt, hogy élvezete azt is, amikor nem volt reklektorfényben.

A beszélgetésben szóba került, hogy Lázár tárcája még mindig nem fogadta el az állami beruházások rendjéről szóló kerettörvényt. A miniszter az mondta, azért késik a szabály elfogadása, mert

„van ellenállás a jogalkotás folyamatával szemben”.

Lázár elmondta, minden tárcának tízéves tervet kell majd leadnia, ami szülni fog vitákat és érdekellentéteket. Az új rendszer a NER-rel sem kivételezne.

„Más világ lesz, mint ami eddig volt, azok számára is, akik közelebb állnak a kormányzathoz, és azok számára is, akik távolabb állnak, ez teljesen egyértelmű”

– fogalmazott Lázár.

A politikus arról is beszélt, hogy Orbán Viktor őt mindig a nehéz feladatokra kéri fel, aminek egyébként ő örül.

„Nem tehetek róla, hogy vannak politikustársaim felelős pozícióban, akik vagy pártpolitikai megfontolásokból, vagy szűklátókörűségből nem értik azt, hogy más a helyzet, ehhez kell alkalmazkodni”

– mondta.

Lázár arról is beszélt, hogy ő nem tartja magát Budapest ellenesnek, de véleménye szerint

az ország növekedési tartalékai vidéken vannak.

A beszélgetésben szóba került még Lázár vagyonnyilatkozata, a vármegyebérlet, illetve az állami kézbe került, felújított kastélyok is.

Nézd meg a teljes adást:

Ezt olvassa mindenki:
Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kártérítési ügy 
Soha nem látott biztonsági intézkedések: Testőrök gyűrűje védi majd Szijjártó Pétert 
Fideszes politikussal pálinkázott Nagy Feró majd megköszönte az ajándékot amit kapott 
Döbbenetes tempóban nőtt az indiaiak létszáma Magyarországon, de a kínaiak száma is megduplázódott, itt a friss adatok! 
Bayer Zsolt nekiment az ellenzékieknek: ezek hazudnak, gátlástalanul.... 
Kiderült mi a leggyakoribb halálok Magyarországon - 
Képzeljünk el egy olyan félmilliárdos uniós támogatást, amelynek minden egyes eleme sántít.... ismert ex-politikus az érintett.... 
Határozatban írta elő a kormány, hogy Palkovics volt üzlettársának szoftverét használják az állami szférában 
Óriási győzelmet hirdetett Orbán Viktor - Kaptunk egy ajánlatot, azt elfogadtuk 
3 milliárd forintot osztottak szét pályázók között, Semjén Zsolt vadásztársaságához is jutott, mutatjuk az összegeket 
Mi történik? - Egyszerűen eltűntek a migránsok, mintha nem is lettek volna 
Előkerült egy videó: 20 másodperc alatt lopják el a magyarok kedvenc autóját 
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról 
Óriási bejelentés: Vastag Csabát kinevezték a TV2 vezérigazgatói tanácsadójának 
Még a rendőrök is megdöbbentek: a gyerekeket a kutyáknak kidobott maradékkal etették a magyar falucskában 
Ez fájni fog Magyarországnak: Brüsszel elkaszálja a Budapest-Belgrád-vasút építésében érdekelt kínai céget 
Milliókat fizettek két régi papír kétszázasért a Vaterán 
Lemarad Magyarország: Románia váratlanul 40%-kal emeli a nyugdíjakat 
Orbán bekeményített: tudnak nekünk kárt okozni, de az sem lesz kellemes, amit mi okozunk nekik 
Váratlanul megszólalt az ügyészség: „Tudjuk, ki az a Tóni, Barbara és Ádám.....” 
Magyar Péter: A miniszterelnök közvetlen közeléből kapok információkat 
Menczer Tamás szerint a finn politikusok sírva könyörögtek nekik 
Szabadrablás: Az eladó eltüntette a kisgyermekes pár 20 milliós házát - bárki járhat így és megoldás nincs... 
Valami készül? - a kínai közbiztonsági miniszter társaságában látták Orbán Viktort 
Megnézték mire kapott több mint 200 milliót Rogán Antal egyetlen év alatt - erre senki sem számított 
80 ezer forintos pénzbüntetéssel megúszta a milliárdoscsemete, hogy tönkretette egy család autóját, egészségét, és lelki békéjét 
Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent 
Na végre ez is megtörtént! - mutatjuk hogyan szenteltek meg egy tavat a hívők előtt 
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad 
Egyszerre 150 rendőrt küldtek ki a csoportra amelyik katonai felfegyverkezést jelentett be 
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni” 
A kormány több mint 2 milliárddal támogatta a beruházást, most közel kétmillió forint egy hétre egy két fős szoba... 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Szomorú beruházás: Közel 1 milliárd forintot kapott, maga Rogán Antal adta át, most bezárt
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatjuk a képeket és a beszámolót
Hivatalos: Közzétették Orbán fizetését, megint emeltek rajta - mutatjuk hány milliót keres egyetlen hónap alatt
Ezt látni kell: Schadl bepöccent mikor elkezdték Rogánról kérdezni
Meglepő számok: kiderült, mennyit keresnek a filippínó vendégmunkások Magyarországon
Orbán: Az árulóknak az árulók sorsa jut majd
Megdöbbentő videó került elő: Szijjártó az orosz külügyminiszterrel kacarászik
Óriási botrány! - A hatalom átvételére és fegyverkezésre készült egy csoport Magyarországon, 150 rendőr csapott le!
Szingapúr volt külügyminisztere megüzente hogy mi ellen kell küzdenie a magyaroknak!
Még több épületet és parkolókat akarnak a kínaiak Magyarországon - további terjeszkedésre készülnek
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot
Óriási botrány: nem akárhova ragasztottak ki aggasztó üzenetet - a cég megerősíti a biztonsági szolgálatot
Robbant a hír: Rogánék nem tagadják, hogy Völner a Karmelitában járt két nappal Schadl letartóztatása előtt
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse
Novák Katalin máris a visszatérésére készül? érdekesen fogalmazott az egykori tanácsadója
Ideszóltak külföldről, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki a férfi
Reagált az eMAG, az IKEA és a Media Markt az Orbán kormány elképesztő lépésére