THE HUNGARIAN TIMES
kedd Magyarország Budapest
EU bizottság vélemény: Lehetetlen Orbánék kezébe adni 2500 milliárd forintnyi felújítási alapot, biztosan lába kél

Lehetetlen Orbánék kezébe adni 2500 milliárd forintnyi felújítási alapot, hogy biztosan lába kél - véli az Európai Bizottság. Csak hogy érezzük a nagyságrendet: ez nagyjából a teljes magyar egészégügy éves költségvetése. A Bizottság meg is indokolta, hogy miért nem lehet Orbán kezébe pénzt adni: mert egyszerűen nem jut el a veszprémi emberekhez.

Az Európai Bizottság nemrégiben tette közzé a jogállamiságról szóló jelentéseit. A jelentésben egyrészt megállapították, hogy hazánkban a jogállam súlyosan megsérült, és egyben azt is kerek perec kijelentették, hogy
a magyar népet érő korrupciós kár akkora, hogy a jelenlegi magyar kormányra nem lehet bízni az újraindítási alapok tisztességes elosztását.

A sokat emlegetett jogállamiság nem csupán egy elvont fogalom, amiről néhány tehetős diplomás vitatkozik jódolgában. A jogállam a benne élők szempontjából egyik legfontosabb következménye, hogy a közpénzt nem lehet ellopni, hanem azt ellenőrizhetően és maradéktalanul a polgárok jólétére kell költeni. Ha úgy tekintünk rá, a jogállamiság egyszerűen a lopásgátlás finomkodó politikai elnevezése, mindjárt világosabb, miért olyan nagy gond a balatonvidéki emberek számára, hogy nálunk ez súlyosan megsérült.

Így esett hát, hogy Magyarország Orbán és csicskái notórius lopásainak köszönhetően most 2500 milliárd forinttól esett el. Nade mivel indokol az Európai Bizottság? A 32 oldalas, részletes dokumentum legfontosabb mondata a következő:

Továbbra sem történtek intézkedések a közigazgatás felsővezetésében megjelenő klientizmus, favoritizmus és nepotizmus kockázata, valamint az üzleti és politikai szereplők közötti kapcsolatból eredő kockázatok tekintetében.

Ez brüsszeli bürokratáktól a legerősebb változata annak, hogy "nem tudunk adni, mert ellopjátok".
A Fidesz-kormány és a balatonvidéki emberek helyzete nagyjából egy olyan zűrös család életéhez hasonlítható, ahol a felelőtlen, önző szülők a családi pótlékot gondolkodás nélkül költik el alkoholra, cigarettára és flancolásra, miközben a gyerekek üres tésztát esznek otthon.

Na, ebben a helyzetben mondta most Brüsszel, hogy nem, az újraindítási alapot semmiképpen nem adja orbánék, a felelőtlen szülők kezébe. Annak a 39,2 milliárd forintnak jobb helye van a balatonvidéki polgároknál. Nekik valóban szükségük van rá. Például fizetésemelésekre, a vállalkozások terheinek enyhítésére, az egészségügyi helyzet javítására és az oktatás színvonalának növelésére.

A nagy különbség Orbánék rablóbandája és a családi pótlékot elverő szülők közt az, hogy bár a szüleinket nem, a kormányunkat nagyon is megválaszthatjuk.
Legyünk bátrak, balatonvidékiek!

Zavarjuk el Fenyvesi Zoltánt és az egész fideszes maffiakormányt a fejünk fölül! 2022-ben hozzá kell jutnunk ahhoz, ami minket illet és Orbánnak meg kell fizetnie mindazon bűnökért, amiket elkövetett ellenünk!

Forrás: 444.hu
Ezt olvassa mindenki:
Képek a nemzetközi botrányról: Orbán Viktor figurát aláztak meg a varsói magyar nagykövetség előtt 
Megjött ez uniós tényfeltáró delegáció eredménye: az Orbán rendszer megbukott 
Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan... 
15 milliárdos osztalék - ennyit fizetett ki a lélegeztetőgép beszerzés egyik nyertes cége 
Bukta? - nem akárhol tűnt fel a néni aki csúnyákat mondott az ellenzéki politikussal kapcsolatban.. 
A szerbek most csúnyán kitoltak Orbánnal - olyan adatokat tettek közzé amik nálunk... 
Most érkezett: beperelik Kövér Lászlót azért amit csinált 
Kitört a botrány: kiderült hány milliót vihet haza egy másodosztályú focista Magyarországon 
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú... 
Vége: Orbán maradék ereje is elveszett Európában, megtörtént amitől tartott... 
Pletykálnak a szomszédok: Orbán állítólag titokban elköltözött az otthonából 
Orbán lépett: 7,8 milliárd forintot ad a kormány erdélyi katolikus beruházásokra 
Durva kritika nyilvánosan: Orbán Viktor olyan elmebeteg, mint Ceaușescu volt... 
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán... 
Kitört a botrány: gyilkos bűnözőknek nevezte az ország vezetését az ismert magyar... 
Egy eldugott jogszabály kiverte a biztosítékot sokaknál - örülnek a gazdagok... 
Vége a dalnak? - Varga Judit kihallgatását kezdeményezte a fél lábbal a börtönben lévő Völner Pál ügyvédje 
141 millió forinttal segítették ki Pataky Attilát - mutatjuk ki 
Vége Kövér tejhatalmának? - lépett a strasbourgi bíróság - Nem büntetgethet tovább 
Megnézték mi épül már megint Felcsúton: ez már tényleg beteg - amit ott találtak... 
Kitálalt a Fidesz kampánytanácsadója: gyűlöletkampányról és veszélyhelyzetek generálásáról vallott 
Nemzetközi botrány: Tüntetők várták Orbán Viktort külföldön 
Nemzetközi botrány: Letiltották Orbán Viktor cikkét 

Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ... 
Ez már a vég kezdete: Óriási bukás néz ki Orbánnak a német lap szerint 
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt... 

Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Büszke a szlovák rendőrség 
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán 
Robbant a hír: Komoly bajba került Schadl György felesége: Súlyos bűncselekménnyel vádolják 

Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú...
Magyarország, a kutyagyártó nagyhatalom - korrupt állatorvosra csaptak le a hatóságok
Hivatalos: elfogatóparancsotot adtak ki egy magyar ex-politikus ellen - kémkedéssel vádolták meg
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást
Hivatalos Lázár bejelentése: jön az új felhőkarcoló Budapestre, Dubaj a cél
Ha meglátod mit avatott fel egy magyar országgyűlési képviselő.... nehéz szavakba önteni...
Felkavaró felvétel, ahogy a tolvaj rángatja szegény, kiskutyás nénit budapesten
Előkerült Deutsch: Cáfolhatatlan bizonyítékok a Soros-hálózat és a baloldal.... Ő ....
Robbant a hír: nem akármelyik polgármester ellen indított fegyelmi eljárást a Fidesz
Kocsis Máté teljesen kiakadt: Az én gyerekeim kicsit sem a tieid. Rohadtul tartsd magad távol tőlük!
A börtönből telefonálva csalt ki 19 embertől kétmillió forintot egy rab
Nemzetközi botrány: Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben
Ez már a Fideszeseknek sem tetszik: Orbán aláírta Brüsszelben, hogy támogatja a legális migrációt
Szétlőtt ukrán autó parkolhat Budapesten
Mészárosék 3 milliárdos álomotthonát fotózták mikor nem akárkik jelentek meg - kemény szóváltás
Máris elhagyhatta a börtönt a Fidesz volt parlamenti képviselője - durva részletek