THE HUNGARIAN TIMES
kedd Magyarország Budapest
Tarolt Szijjártó feleségének a cége: több mint 1 milliárdos osztalék az elmúlt pár évben
A magyar politikusok és közéleti szereplők volt és jelenlegi feleségei közül sokan fogtak már cégalapításba. De ki az, aki a legsikeresebben teszi mindezt? Megnéztük.

Várkonyi Andrea

A Mészáros Lőrinc feleségeként is ismert üzletasszony mostanában azzal került be a hírekbe, hogy a Rose D’Or luxusjachton nyaralt néhány hete, a hétköznapi életben viszont a Whitedog Media Kft. társtulajdonosa és ügyvezetője.

Mindez pedig azt is jelenti, hogy Várkonyi és üzlettársa, Gergely Judit jelentős osztalékhoz jutottak, 2020 óta a Whitedog összesen 1,291 milliárd forintot fialt, amelyből 968 milliót Várkonyi Andrea vehetett fel.

Az üzletasszonynak nem ez az egyetlen cége, hiszen elsőként a 2017-es alapítású Medigast Diagnosztikus, Megelőző, Terápiás, Egészségügyi, Termelő, Szolgáltató Kft.-ben volt érdekelt, a tevékenységi köre szerint járóbetegellátással foglalkozó cég évek óta 3 millió forint körüli árbevételt ér el, a korábbi enyhe veszteségek viszont az elmúlt két évben 1,5 millió forint körüli profitba csaptak át.

Várkonyi Andrea végül férje két cégében is tulajdonos, a tevetenyésztéssel is foglalkozó Mészáros Agro Kft. továbbra is inaktív és nem termel bevételt, viszont az ingatlan adásvétellel és üzemeltetéssel foglalkozó EKHO Belvedere Kft. igen. A cég második évében 98,6 millió forintos árbevétel mellett 11,27 millió forintos profitot hozott a tulajdonos házaspárnak, ez egyébként az eredménytartalékba került.

Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata

Szintén előszeretettel vállalkozik a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter Rogán Antal volt felesége, Rogán-Gaál Cecília is. Az üzletasszony mindkét céges érdekeltsége jó barátnőjével, Sarka Katával közös.

A Nakama & Partners Kft. főként reklámügynöki tevékenységgel foglalkozik, de egyebek mellett a Mikulásgyár, és a Magyarország Szépe verseny lebonyolításában is érdekelt. A cég 2022-ben 333,7 millió forintos árbevétel mellett 14 millió forintos nyereséget termelt, azonban az üzletasszonyok így is 125 millió forintos osztalékot utaltak ki maguknak – ezzel a Nakama & Partners öt év alatt 541 millió forintot hozott a konyhára.

A másik céges érdekeltség, a Top World News bulvárlapot üzemeltető Top News Hungary Kft. 2022-es üzleti évre szóló beszámolóját még nem adták le – ezzel jelentősen lekésve a május végi határidőt. Ahogy arról tavalyi cikkünkben is írtunk, ez volt az a vállalkozás, amelyből 1,34 milliárd forintos osztalékot vettek ki 2021-ben. A Top News Hungary egyébként is igazi sikersztori, hiszen az egyébként elhanyagolható olvasottságú portált üzemeltető, 2018-as alapítású cég már működése első teljes évében, 2019-ben is 150 millió forint osztalékot fizetett, míg 2020-ban 560,19 milliót.

Ha csak az eddig beérkezett beszámolókban elérhető információkkal kalkulálunk, Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata markát legalább 2,59 milliárd forintnyi osztalék ütötte, ami barátok között is fejenként legalább 1,2 milliárd forint.

Szijjártó-Nagy Szilvia

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felesége évek óta tulajdonosa a belsőépítészettel foglalkozó Interior Design Belsőépítészeti Kft.-nek. A 2019-es alapítású cég évről évre egyre jobban teljesít. Ez a tendencia pedig 2022-ben sem szakadt meg, hiszen 1,5 milliárd forintos árbevétel mellett 545,8 millió forintos nyereséget kaszált a cég. A jó eredményt a tulajdonos meg is ünnepelte, hiszen már osztalékelőlegként kiutalt 436 millió forintot, így összesen már 1,074 milliárd forintot vett ki a cégből.

Ahogy arról lapunk elsőként írt, Szijjártó-Nagy Szilvia nemrég újabb projektbe fogott, hiszen június 30-án beszállt a Centrum Property Szolgáltató Kft.-be, a 2016-os alapítású vállalkozás saját tulajdonú ingatlan adásvételével foglalkozik. A cég másik társtulajdonosa pedig az a Benkő Judit, aki annak a Benkő Szilárdnak a felesége, aki Szijjártó Péter korábbi futsalos kollégája volt. Ez a cég egyelőre bevételt még érhető módon nem termelt Szijjártó-Nagynak, de a jövő évi céges beszámolók leadása után kíváncsian várjuk majd, hogy innen is sikerül-e kivennie több mint 400 millió forintos osztalékot.

A miniszter felesége egy harmadik cégben is érdekelt. Az ingatlan bérbeadással és üzemeltetéssel foglalkozó Varázshíd Rental Kft.-t 2017-ben alapították, 2022-ben 11,84 millió forintos árbevétel mellett 4,63 millió forintos adózott eredményt ért el, megfordítva a megelőző évben regisztrált veszteséget. A Varázshíd Rental működése során eddig még nem fizetett osztalékot.

Vajna Tímea

Az egykori filmügyi kormánybiztos Andy Vajna özvegye az évek során szépen lassan megszabadult céges érdekeltségeitől, az AV Investments Kft.-n keresztül mostanra már csak a BUNO Kft.-ben társtulajdonos – ez az a vállalkozás, amely a Kempinski oldalában működő Nobu japán éttermet üzemelteti. A vállalkozás 1,6 milliárd forintos árbevétellel, és 201 millió forintos adózott nyereséggel zárta a 2022-es évet, ebből 156 millió osztalékot szavaztak meg a tulajdonosok: az AV Investments 79,56 millió, míg a kisebbségi tulajdonos BUNO Investments 76,44 millió forintot vehetett fel.

Bár sajtóhírek szerint Vajna Tímea amerikai költözésének lezárásaként minden hazai érdekeltségétől szeretne megszabadulni, az éttermes cégre nem lehetett panasza az elmúlt években, hiszen abból az elmúlt öt évben összesen 290 millió forintnyi osztalékot vettek ki.

Vajna Tímea esetében az AV Investments tulajdonlási viszonyai miatt nem tudható, hogy pontosan mennyi került hozzá a vizsgált időszakban kiutalt 290 millió forintos osztalékból, hiszen a cégben például Andy Vajna korábbi üzlettársával, Samuel Russell Falconellóval együtt érdekelt.

És a legsikeresebb üzletasszony...

Az összeállításunkból is látszik, hogy az említett hölgyek mindegyike rendkívül sikeresen vállalkozik, vagy jó céges érdekeltségbe tette be a lábát, hiszen nemhogy tíz, hanem százmilliós és milliárdos osztalékokat sikerült felvenniük az évek folyamán. Elkészítettük a toplistát:

Rogán-Gaál Cecília – nagyjából 1,2 milliárd forint osztalék az elmúlt öt évben
Sarka Kata – nagyjából 1,2 milliárd forint osztalék az elmúlt öt évben (az általa kapott összeg feltehetően alacsonyabb, mert a közös cégek kisebbségi tulajdonosa)
Szijjártó-Nagy Szilvia – 1,074 milliárd forint osztalék az elmúlt öt évben
Várkonyi Andrea – 948 millió forint osztalék az elmúlt öt évben.

Ezt olvassa mindenki:
Képek a nemzetközi botrányról: Orbán Viktor figurát aláztak meg a varsói magyar nagykövetség előtt 
Megjött ez uniós tényfeltáró delegáció eredménye: az Orbán rendszer megbukott 
Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan... 
15 milliárdos osztalék - ennyit fizetett ki a lélegeztetőgép beszerzés egyik nyertes cége 
Bukta? - nem akárhol tűnt fel a néni aki csúnyákat mondott az ellenzéki politikussal kapcsolatban.. 
A szerbek most csúnyán kitoltak Orbánnal - olyan adatokat tettek közzé amik nálunk... 
Most érkezett: beperelik Kövér Lászlót azért amit csinált 
Kitört a botrány: kiderült hány milliót vihet haza egy másodosztályú focista Magyarországon 
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú... 
Vége: Orbán maradék ereje is elveszett Európában, megtörtént amitől tartott... 
Pletykálnak a szomszédok: Orbán állítólag titokban elköltözött az otthonából 
Orbán lépett: 7,8 milliárd forintot ad a kormány erdélyi katolikus beruházásokra 
Durva kritika nyilvánosan: Orbán Viktor olyan elmebeteg, mint Ceaușescu volt... 
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán... 
Kitört a botrány: gyilkos bűnözőknek nevezte az ország vezetését az ismert magyar... 
Egy eldugott jogszabály kiverte a biztosítékot sokaknál - örülnek a gazdagok... 
Vége a dalnak? - Varga Judit kihallgatását kezdeményezte a fél lábbal a börtönben lévő Völner Pál ügyvédje 
141 millió forinttal segítették ki Pataky Attilát - mutatjuk ki 
Vége Kövér tejhatalmának? - lépett a strasbourgi bíróság - Nem büntetgethet tovább 
Megnézték mi épül már megint Felcsúton: ez már tényleg beteg - amit ott találtak... 
Kitálalt a Fidesz kampánytanácsadója: gyűlöletkampányról és veszélyhelyzetek generálásáról vallott 
Nemzetközi botrány: Tüntetők várták Orbán Viktort külföldön 
Nemzetközi botrány: Letiltották Orbán Viktor cikkét 

Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ... 
Ez már a vég kezdete: Óriási bukás néz ki Orbánnak a német lap szerint 
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt... 

Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Büszke a szlovák rendőrség 
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán 
Robbant a hír: Komoly bajba került Schadl György felesége: Súlyos bűncselekménnyel vádolják 

Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú...
Magyarország, a kutyagyártó nagyhatalom - korrupt állatorvosra csaptak le a hatóságok
Hivatalos: elfogatóparancsotot adtak ki egy magyar ex-politikus ellen - kémkedéssel vádolták meg
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást
Hivatalos Lázár bejelentése: jön az új felhőkarcoló Budapestre, Dubaj a cél
Ha meglátod mit avatott fel egy magyar országgyűlési képviselő.... nehéz szavakba önteni...
Felkavaró felvétel, ahogy a tolvaj rángatja szegény, kiskutyás nénit budapesten
Előkerült Deutsch: Cáfolhatatlan bizonyítékok a Soros-hálózat és a baloldal.... Ő ....
Robbant a hír: nem akármelyik polgármester ellen indított fegyelmi eljárást a Fidesz
Kocsis Máté teljesen kiakadt: Az én gyerekeim kicsit sem a tieid. Rohadtul tartsd magad távol tőlük!
A börtönből telefonálva csalt ki 19 embertől kétmillió forintot egy rab
Nemzetközi botrány: Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben
Ez már a Fideszeseknek sem tetszik: Orbán aláírta Brüsszelben, hogy támogatja a legális migrációt
Szétlőtt ukrán autó parkolhat Budapesten
Mészárosék 3 milliárdos álomotthonát fotózták mikor nem akárkik jelentek meg - kemény szóváltás
Máris elhagyhatta a börtönt a Fidesz volt parlamenti képviselője - durva részletek