THE HUNGARIAN TIMES
kedd Magyarország Budapest
Ilyen még nem volt - Tüntetnek Szlovéniában a NER miatt
Ljubljanában és más szlovén városokban is tiltakoztak az elmúlt napokban, miután az ottani sajtó arról írt, hogy NER-közelbe kerülhet egy nagy múltú idegenforgalmi lánc, számolt be az Euronews. „Szlovénia kiárusítása” ellen tüntettek, és még a törvényhozás épületét is piros-fehér-zöldre festették.

A hírek szerint a Száva-csoportot névlegesen a budapesti Atlantis Property fogja megvásárolni. Ennek vezetője Komonczi Zsolt, aki több üzletben, például egy visegrádi hotelberuházásban és egy budapesti szállodafejlesztésben is kapcsolódik Tiborcz Istvánhoz, Orbán Viktor vejéhez. Komonczi régi üzlettársa Szivek Norbertnek, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő korábbi vezetőjének is.

Az üzletet a Diófa Alapkezelő finanszírozhatja, ami Jellinek Dániel tulajdonában van. Jellinek korábban Tiborcz részesedését vásárolta meg az Appeninn ingatlancégben, másik cégén, az Indoteken keresztül pedig részt vehet a Budapest Airport visszavásárlásában is. Ezenkívül számos turisztikai beruházásban érdekelt. A Diófa nemrég még Vida József tulajdonában volt, aki a Takarékbankot és a TV2-t irányítja.

A szlovén sajtó szerint tehát a Száva-csoportra NER-közeli üzletemberek tehetik rá a kezüket. Ide tartozik három muravidéki termálfürdő, több tengerparti nyaralóhely, összesen 18 szálloda, öt apartmankomplexum, öt aquapark, tíz wellnesközpont, három egészségügyi központ, négy kemping és két luxuskemping is.A csoport többségi tulajdonosa a szlovén állam, kisebbségi tulajdonosa pedig egy amerikai alapkezelő, a York Funding. A szlovének tavaly majdnem megvásárolták a York részét, de végül visszaléptek, ezért a York más vevő után nézett.

Bár az államnak elővásárlási joga van, a jelek szerint inkább kivonul a tulajdonosi körből: a Száva már nem szerepel a szlovén állami turisztikai holdingban, és a nemzeti vagyonkezelő új gazdálkodási terve alapján az értékesítése is lehetséges. Vagyis úgy tűnik, a választásokra készülő Jansa-kormány is segíti a cég NER-közelbe kerülését.
Ezt olvassa mindenki:
Képek a nemzetközi botrányról: Orbán Viktor figurát aláztak meg a varsói magyar nagykövetség előtt 
Megjött ez uniós tényfeltáró delegáció eredménye: az Orbán rendszer megbukott 
Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan... 
15 milliárdos osztalék - ennyit fizetett ki a lélegeztetőgép beszerzés egyik nyertes cége 
Bukta? - nem akárhol tűnt fel a néni aki csúnyákat mondott az ellenzéki politikussal kapcsolatban.. 
A szerbek most csúnyán kitoltak Orbánnal - olyan adatokat tettek közzé amik nálunk... 
Most érkezett: beperelik Kövér Lászlót azért amit csinált 
Kitört a botrány: kiderült hány milliót vihet haza egy másodosztályú focista Magyarországon 
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú... 
Vége: Orbán maradék ereje is elveszett Európában, megtörtént amitől tartott... 
Pletykálnak a szomszédok: Orbán állítólag titokban elköltözött az otthonából 
Orbán lépett: 7,8 milliárd forintot ad a kormány erdélyi katolikus beruházásokra 
Durva kritika nyilvánosan: Orbán Viktor olyan elmebeteg, mint Ceaușescu volt... 
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán... 
Kitört a botrány: gyilkos bűnözőknek nevezte az ország vezetését az ismert magyar... 
Egy eldugott jogszabály kiverte a biztosítékot sokaknál - örülnek a gazdagok... 
Vége a dalnak? - Varga Judit kihallgatását kezdeményezte a fél lábbal a börtönben lévő Völner Pál ügyvédje 
141 millió forinttal segítették ki Pataky Attilát - mutatjuk ki 
Vége Kövér tejhatalmának? - lépett a strasbourgi bíróság - Nem büntetgethet tovább 
Megnézték mi épül már megint Felcsúton: ez már tényleg beteg - amit ott találtak... 
Kitálalt a Fidesz kampánytanácsadója: gyűlöletkampányról és veszélyhelyzetek generálásáról vallott 
Nemzetközi botrány: Tüntetők várták Orbán Viktort külföldön 
Nemzetközi botrány: Letiltották Orbán Viktor cikkét 

Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ... 
Ez már a vég kezdete: Óriási bukás néz ki Orbánnak a német lap szerint 
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt... 

Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Büszke a szlovák rendőrség 
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán 
Robbant a hír: Komoly bajba került Schadl György felesége: Súlyos bűncselekménnyel vádolják 

Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú...
Magyarország, a kutyagyártó nagyhatalom - korrupt állatorvosra csaptak le a hatóságok
Hivatalos: elfogatóparancsotot adtak ki egy magyar ex-politikus ellen - kémkedéssel vádolták meg
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást
Hivatalos Lázár bejelentése: jön az új felhőkarcoló Budapestre, Dubaj a cél
Ha meglátod mit avatott fel egy magyar országgyűlési képviselő.... nehéz szavakba önteni...
Felkavaró felvétel, ahogy a tolvaj rángatja szegény, kiskutyás nénit budapesten
Előkerült Deutsch: Cáfolhatatlan bizonyítékok a Soros-hálózat és a baloldal.... Ő ....
Robbant a hír: nem akármelyik polgármester ellen indított fegyelmi eljárást a Fidesz
Kocsis Máté teljesen kiakadt: Az én gyerekeim kicsit sem a tieid. Rohadtul tartsd magad távol tőlük!
A börtönből telefonálva csalt ki 19 embertől kétmillió forintot egy rab
Nemzetközi botrány: Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben
Ez már a Fideszeseknek sem tetszik: Orbán aláírta Brüsszelben, hogy támogatja a legális migrációt
Szétlőtt ukrán autó parkolhat Budapesten
Mészárosék 3 milliárdos álomotthonát fotózták mikor nem akárkik jelentek meg - kemény szóváltás
Máris elhagyhatta a börtönt a Fidesz volt parlamenti képviselője - durva részletek