THE HUNGARIAN TIMES
kedd Magyarország Budapest
Újabb magyar végrehajtó bilincsben - nem egyszer törvénytelenül járt el - országos tisztogatás...
Letartóztatták a fonyódi végrehajtót - derül ki a Népszava helyszíni riportjából. A riport szerint a fonyódi Balaton Áruház utcai bejárata mellett még kint a tábla, mely az általános, a telefonos és a jogi félfogadás időpontjait is sorolja, s a második emeletre irányít, ha valaki N. Gábor önálló bírósági végrehajtó irodáját keresi. Két szinttel feljebb viszont csak egy, a folyosó végi közjegyzői iroda melletti ajtóra hevenyészve kiragasztott A4-es lap fogad, mely felett már csak emlék a hajdani névtábla: „Az ügyfélfogadás határozatlan ideig technikai okok miatt szünetel”- írja a Népszava.

Emlékeztetnek az ügyészségi gyanúra, amely szerint "A Fonyódi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 2021. június 7. napján 42 677 000 forintot adott át összesen a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke részére, mely összegekből dr. Völner Pál is részesült". Mint írják, a fonyódi önálló bírósági végrehajtói pályázati felhívás a Hivatalos Értesítő 2019. augusztus 30-i számában jelent meg, N. Gábor kilenc társával együtt 2020. február 5-én vehette át kinevezését.

A Népszava szerint a helyieket láthatóan megmozgatta az eset, a fonyódi Facebook-csoportok szinte mindegyikében sok hozzászólást generált a hír, hogy előzetesbe került a helyi végrehajtó. A hozzászólók nagyjából ugyanazt erősítették meg, amit a helyszínen megtudtunk, akadt, aki szerint nem egyszer törvénytelenül járt el a végrehajtó, például vállalkozói számlát tiltatott le magántartozás miatt, amit amúgy az eljárás kezdetére már ki is egyenlítettek.
Ezt olvassa mindenki:
Képek a nemzetközi botrányról: Orbán Viktor figurát aláztak meg a varsói magyar nagykövetség előtt 
Megjött ez uniós tényfeltáró delegáció eredménye: az Orbán rendszer megbukott 
Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan... 
15 milliárdos osztalék - ennyit fizetett ki a lélegeztetőgép beszerzés egyik nyertes cége 
Bukta? - nem akárhol tűnt fel a néni aki csúnyákat mondott az ellenzéki politikussal kapcsolatban.. 
A szerbek most csúnyán kitoltak Orbánnal - olyan adatokat tettek közzé amik nálunk... 
Most érkezett: beperelik Kövér Lászlót azért amit csinált 
Kitört a botrány: kiderült hány milliót vihet haza egy másodosztályú focista Magyarországon 
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú... 
Vége: Orbán maradék ereje is elveszett Európában, megtörtént amitől tartott... 
Pletykálnak a szomszédok: Orbán állítólag titokban elköltözött az otthonából 
Orbán lépett: 7,8 milliárd forintot ad a kormány erdélyi katolikus beruházásokra 
Durva kritika nyilvánosan: Orbán Viktor olyan elmebeteg, mint Ceaușescu volt... 
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán... 
Kitört a botrány: gyilkos bűnözőknek nevezte az ország vezetését az ismert magyar... 
Egy eldugott jogszabály kiverte a biztosítékot sokaknál - örülnek a gazdagok... 
Vége a dalnak? - Varga Judit kihallgatását kezdeményezte a fél lábbal a börtönben lévő Völner Pál ügyvédje 
141 millió forinttal segítették ki Pataky Attilát - mutatjuk ki 
Vége Kövér tejhatalmának? - lépett a strasbourgi bíróság - Nem büntetgethet tovább 
Megnézték mi épül már megint Felcsúton: ez már tényleg beteg - amit ott találtak... 
Kitálalt a Fidesz kampánytanácsadója: gyűlöletkampányról és veszélyhelyzetek generálásáról vallott 
Nemzetközi botrány: Tüntetők várták Orbán Viktort külföldön 
Nemzetközi botrány: Letiltották Orbán Viktor cikkét 

Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ... 
Ez már a vég kezdete: Óriási bukás néz ki Orbánnak a német lap szerint 
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt... 

Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Büszke a szlovák rendőrség 
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán 
Robbant a hír: Komoly bajba került Schadl György felesége: Súlyos bűncselekménnyel vádolják 

Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú...
Magyarország, a kutyagyártó nagyhatalom - korrupt állatorvosra csaptak le a hatóságok
Hivatalos: elfogatóparancsotot adtak ki egy magyar ex-politikus ellen - kémkedéssel vádolták meg
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást
Hivatalos Lázár bejelentése: jön az új felhőkarcoló Budapestre, Dubaj a cél
Ha meglátod mit avatott fel egy magyar országgyűlési képviselő.... nehéz szavakba önteni...
Felkavaró felvétel, ahogy a tolvaj rángatja szegény, kiskutyás nénit budapesten
Előkerült Deutsch: Cáfolhatatlan bizonyítékok a Soros-hálózat és a baloldal.... Ő ....
Robbant a hír: nem akármelyik polgármester ellen indított fegyelmi eljárást a Fidesz
Kocsis Máté teljesen kiakadt: Az én gyerekeim kicsit sem a tieid. Rohadtul tartsd magad távol tőlük!
A börtönből telefonálva csalt ki 19 embertől kétmillió forintot egy rab
Nemzetközi botrány: Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben
Ez már a Fideszeseknek sem tetszik: Orbán aláírta Brüsszelben, hogy támogatja a legális migrációt
Szétlőtt ukrán autó parkolhat Budapesten
Mészárosék 3 milliárdos álomotthonát fotózták mikor nem akárkik jelentek meg - kemény szóváltás
Máris elhagyhatta a börtönt a Fidesz volt parlamenti képviselője - durva részletek