THE HUNGARIAN TIMES
kedd Magyarország Budapest
Hollik István úgy tudja, a magyaroknál „beindul az életösztön”, ha bőrükön érzik a magas rezsi veszélyét
Hollik elmondta, ő maga is spórolni fog.

Rezsiről, inflációról, választásról vitázott péntek délután Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Jámbor András, a Párbeszéd országgyűlési képviselője az ország legfideszesebb fesztiválján, a Tihanyban tartott Tranzit fesztiválon, írja a Telex.

Ezen a rendezvényen politikusok vitáznak vagy tartanak előadásokat. A lap személyesen is részt akart venni az eseményen, meg is próbáltak rá regisztrálni, de azt a választ kapták, hogy

“rendezvényünk a médiapartnereinken keresztül sajtónyilvános”.

Ennek értelmében, ez azt jelenti, hogy a Hír Tv-n lehet értesülni arról, mi hangzott el ott.

A Hollik-Jámbor vita témája az “Erősödik vagy gyengül – Vita a magyar eredményekről” volt, de ahogy Rétvári Bence államtitkár és Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester csörtéjében is, úgy itt is az áprilisi országgyűlési választásokkal kezdődött a beszélgetés.

Jámbor András azt mondta, valószínűleg senkit nem fog meglepni, hogy neki nem tetszik a választási eredmény, de azt gondolja tisztességesnek, hogy elfogadja a kétharmados Fidesz-KDNP-eredményt. A moderátor, Kárász Róbert rögtön gyurcsányos kérdéssel indított, és Jámbort akarta különféle Gyurcsány-idézetekre reagáltatni, de Jámbor szerint

nem ezért jöttek ide.

Hollik azt mondta, a választási eredmény az emberek véleményét tükrözi az elmúlt négy-tizenkét évről, ezeket az éveket pedig Hollik “nemzeti, szuverenista, keresztény-demokrata szemszögből” nézi.

Kárász felhozta az országgyűlési választásokkal egy napon tartott, “gyerekvédelminek” nevezett népszavazást is, mire Jámbor András úgy reagált: minden kérdés, amit feltesz, “a Fidesz tematikájához kapcsolódik”. A párbeszédes politikus elmondta, ő károsnak tartja, hogy a szexuális felvilágosítást ki akarják tiltani az iskolákból, de egyébként nem ért egyet azzal, hogy tizennyolc év alatti gyerekek nemátalakító műtéten essenek át, de

nem is tud erre példát hozni Magyarországról.

Hollik minderre azt közölte, örül, hogy valamiben egyetértenek. Szerinte csak fel kell menni a Netflixre vagy az HBO Maxra, és láthatjuk, hogy a gyereknek szánt műsorok között is van olyan, hogy melegséget ábrázolnak benne 18-as karika nélkül, és ő nem tartja helyénvalónak, hogy ezek a streamingszolgáltatók érzékenyítsenek.

Jámbor András kitért arra, hogy egyébként lehet azt mondani, hogy soha ennyien nem szavaztak népszavazáson, ami végül érvénytelen lett, de ne feledjük el, hogy a referendum egy napon volt az országgyűlési választásokkal, és “itt durva mozgósítás volt”.

A vita során szóba került az is, hogy a magyar kormány elküldte válaszlevelét az Európai Bizottságnak a költségvetési kondicionalitási eljárásban. Hollik itt elismételte a kormány rigmusait, miszerint ez a pénz nem könyöradomány, hanem ez jár Magyarországnak, a magyar állam pedig küzd a korrupció ellen. Jámbor András itt megjegyezte: “nagyon-nagyon kéne”, hogy ez a pénz minél előbb megjöjjön.

A két politikus hosszasan beszélt a rezsiről és az inflációról is. Hollik nem volt rest, fel is tette kérdését Jámbornak:

“Mi más okozná az inflációt, ha nem a háború és az elhibázott szankciók? Semmilyen más értelmes oka ennek nincs, csak ezek”

— jelentette ki Hollik.

Jámbor emlékeztetett: könnyű azt mondani, hogy mindennek a háború az oka, de régóta tart már a világgazdasági válság, nem a háború kitörése óta. Ráadásul azt se lehet mondani, hogy az uniós szankciók okoznak Amerikában inflációt, hiába állítja azt a kormány, hogy itthon a “brüsszeli szankciók” okozzák a válságot. Jámbor ezután visszakérdezett: ha csak a háború az infláció oka,

akkor miért vezette be a kormány fél évvel annak kitörése előtt az élelmiszer-árstopot?

Jámbor András kérdésére válasz nem érkezett.

Jámbor ezután felemlegette Orbán Viktort, aki nemrég arról beszélt a Kossuth rádióban, hogy aki az átlag felett fogyaszt, az csökkentse a fogyasztását, vagy keressen többet?

Hollik erre úgy reagált,

“ilyenkor az életösztön beindul”,

hozzáfűzte, ő maga is azt fogja csinálni, hogy kevesebbet fogyaszt, hamarabb lekapcsol dolgokat. Szerinte a Fidesz-kormány gazdaságpolitikája jó, és “egyetlen rezsicsökkentett forintot sem fog elveszíteni senki”, a feltöltőkártyások sem. Jámbor erre elmondta: csak meg kell nézni, a magyar fizetések euróban mennyire számítanak versenyképesnek.

Jámbor András a vita végén egyébként felhívta Hollik figyelmét arra, hogy ő huszonhárom éves volt 2010-ben, így nem állja meg a helyét, amikor Hollik őt Gyurcsánnyal összekötve emlegeti azzal, hogy “amikor ti kormányoztatok”. Hollik szerint azonban ezt Jámbornak el kell viselnie, mert – mint fogalmazott – ő Gyurcsány szövetségese.

Videó:

Ezt olvassa mindenki:
Képek a nemzetközi botrányról: Orbán Viktor figurát aláztak meg a varsói magyar nagykövetség előtt 
Megjött ez uniós tényfeltáró delegáció eredménye: az Orbán rendszer megbukott 
Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan... 
15 milliárdos osztalék - ennyit fizetett ki a lélegeztetőgép beszerzés egyik nyertes cége 
Bukta? - nem akárhol tűnt fel a néni aki csúnyákat mondott az ellenzéki politikussal kapcsolatban.. 
A szerbek most csúnyán kitoltak Orbánnal - olyan adatokat tettek közzé amik nálunk... 
Most érkezett: beperelik Kövér Lászlót azért amit csinált 
Kitört a botrány: kiderült hány milliót vihet haza egy másodosztályú focista Magyarországon 
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú... 
Vége: Orbán maradék ereje is elveszett Európában, megtörtént amitől tartott... 
Pletykálnak a szomszédok: Orbán állítólag titokban elköltözött az otthonából 
Orbán lépett: 7,8 milliárd forintot ad a kormány erdélyi katolikus beruházásokra 
Durva kritika nyilvánosan: Orbán Viktor olyan elmebeteg, mint Ceaușescu volt... 
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán... 
Kitört a botrány: gyilkos bűnözőknek nevezte az ország vezetését az ismert magyar... 
Egy eldugott jogszabály kiverte a biztosítékot sokaknál - örülnek a gazdagok... 
Vége a dalnak? - Varga Judit kihallgatását kezdeményezte a fél lábbal a börtönben lévő Völner Pál ügyvédje 
141 millió forinttal segítették ki Pataky Attilát - mutatjuk ki 
Vége Kövér tejhatalmának? - lépett a strasbourgi bíróság - Nem büntetgethet tovább 
Megnézték mi épül már megint Felcsúton: ez már tényleg beteg - amit ott találtak... 
Kitálalt a Fidesz kampánytanácsadója: gyűlöletkampányról és veszélyhelyzetek generálásáról vallott 
Nemzetközi botrány: Tüntetők várták Orbán Viktort külföldön 
Nemzetközi botrány: Letiltották Orbán Viktor cikkét 

Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ... 
Ez már a vég kezdete: Óriási bukás néz ki Orbánnak a német lap szerint 
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt... 

Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Büszke a szlovák rendőrség 
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán 
Robbant a hír: Komoly bajba került Schadl György felesége: Súlyos bűncselekménnyel vádolják 

Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú...
Magyarország, a kutyagyártó nagyhatalom - korrupt állatorvosra csaptak le a hatóságok
Hivatalos: elfogatóparancsotot adtak ki egy magyar ex-politikus ellen - kémkedéssel vádolták meg
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást
Hivatalos Lázár bejelentése: jön az új felhőkarcoló Budapestre, Dubaj a cél
Ha meglátod mit avatott fel egy magyar országgyűlési képviselő.... nehéz szavakba önteni...
Felkavaró felvétel, ahogy a tolvaj rángatja szegény, kiskutyás nénit budapesten
Előkerült Deutsch: Cáfolhatatlan bizonyítékok a Soros-hálózat és a baloldal.... Ő ....
Robbant a hír: nem akármelyik polgármester ellen indított fegyelmi eljárást a Fidesz
Kocsis Máté teljesen kiakadt: Az én gyerekeim kicsit sem a tieid. Rohadtul tartsd magad távol tőlük!
A börtönből telefonálva csalt ki 19 embertől kétmillió forintot egy rab
Nemzetközi botrány: Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben
Ez már a Fideszeseknek sem tetszik: Orbán aláírta Brüsszelben, hogy támogatja a legális migrációt
Szétlőtt ukrán autó parkolhat Budapesten
Mészárosék 3 milliárdos álomotthonát fotózták mikor nem akárkik jelentek meg - kemény szóváltás
Máris elhagyhatta a börtönt a Fidesz volt parlamenti képviselője - durva részletek