MAGYARORSZÁG
május 11. vasárnap
Leggyakoribb keresések: Magyar Péter Tisza Párt Orbán Viktor Fidesz Választások Kampány Bulvár Tóth Gabi Nagy Feró
Menüpontok: Impresszum Sütik
← Friss hírekért ugorj a főoldalra

Debreceni hajcihő: már a második akkumulátorgyár kapott engedélyt ott

Feltöltve: 2023-11-21

Már a második akkumulátorgyár épülhet Debrecenben, ugyanis a kínai Eve Power vállalata is megkapta az engedélyeket, írja a Debreciner. Mint írtuk, a gyár felépítésére 400 milliárd forintot költenek.

Az engedély a Debrecen határában található 281 408 négyzetméteres terület tereprendezésére, valamint egy CNT-üzem, egy elektródaüzem, egy összeszerelő üzem, egy formázó üzem és egy szortírozó raktár mélyalapozási munkáira vonatkozik. Az engedélyben azt is rögzítették, hogy a munkálatokat úgy kell elvégezni, hogy a lehető legkevésbé terheljék velük a környezetet.

Mindemellett az is kiderült, hogy a tervek szerint 299 ezer köbméter anyagot fognak kitermelni a földfelszín alól, amiből közel 64 ezer köbméter humusz. A talajvédelmi terveknek megfelelően a beruházót kötelezték arra is, hogy a humuszos termőréteget mentse és hasznosítsa. Ha helyben nem lehet hasznosítani a humuszos termőrétegeket, akkor azután talajvédelmi járulékot kell fizetni a cégnek.

Az Eve Power mellett már egy másik kínai cégnek, a CATL-nek is épült akkumulátorgyára Debrecenben, bár az ott élők közül sokan egy cseppet sem örültek ennek. Gondoljunk csak vissza arra a januári közmeghallgatásra, amikor is lincshangulat alakult ki a városban, a főispánt ordítva hazaárulózták a résztvevők. A 21 Kutatóközpont friss felmérése szerint az akkugyárellenes hangulat nem tett jót a Fidesz népszerűségének a debreceniek körében


Támogass minket azzal, hogy követed az oldalunkat Te is, köszönjük! 


Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket: 

Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információk

Döbbenetes: Megszólalt Vogel Evelin: Én nem akartam, hogy ez legyen.....

Az eddigi legerősebb írással mentek neki Magyar Péternek - "Megáll az ész! Péter, hát van neked bőr a képeden?"





Oszd meg Facebookon a cikket ha tetszett! - Köszönjük!

Top 1 keresett szó: Magyar Péter / Ugrás az összes Magyar Péter hírhez /
Top 2 keresett szó: Orbán Viktor / Ugrás az összes Orbán Viktor hírhez /
Top 3 keresett szó: Bulvár / Ugrás az összes Bulvár hírhez /
Hírek időrendben
Menüpontok::
Impresszum
Sütik
THE HUNGARIAN TIMES
május 11. vasárnap
2019-2025 - © Minden jog fenntartva