THE HUNGARIAN TIMES
kedd Magyarország Budapest
Kattan a bilincs: Volt itt a városban néhány érdekes végrehajtás
A fonyódi Balaton Áruház utcai bejárata mellett még kint a tábla, mely az általános, a telefonos és a jogi félfogadás időpontjait is sorolja, s a második emeletre irányít, ha valaki N. Gábor önálló bírósági végrehajtó irodáját keresi. Két szinttel feljebb viszont csak egy, a folyosó végi közjegyzői iroda melletti ajtóra hevenyészve kiragasztott A4-es lap fogad, mely felett már csak emlék a hajdani névtábla: „Az ügyfélfogadás határozatlan ideig technikai okok miatt szünetel”.

– Ilyen finoman ritkán írják le, ha valaki sittre kerül – jegyzi meg elmosolyodva az egyik üzlet dolgozója, jelezve, pontosan tisztában van vele, hogy üzletszomszédja vastagon érintett a Magyar Bírósági Végrehajtói Karral (MBVK) kapcsolatos korrupciós botrányban. Szomszédja azért kénytelen „technikai szünetet” tartani, mert egyike annak a hét végrehajtónak, akik az ügyészség szerint komoly összeget fizettek kinevezésükért. „A Fonyódi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 2021. június 7. napján 42 677 000 forintot adott át összesen a Kar elnöke részére, mely összegekből dr. Völner Pál is részesült.”

A fonyódi önálló bírósági végrehajtói pályázati felhívás a Hivatalos Értesítő 2019. augusztus 30-i számában jelent, N. Gábor kilenc társával együtt – ahogyan ezt a MBVK hivatalos oldala fotókkal is dokumentálta – 2020. február 5-én vehette át kinevezését. A 10 meghirdetett álláshelyre – két zalaegerszegi, egy-egy veszprémi, kisvárdai, hajdúszoboszlói, zirci, nyírbátori, keszthelyi, ceglédi és fonyódi – összesen 278-an pályáztak, vagyis elég komoly konkurenciát kellett leküzdeniük a nyerteseknek. Akik közül ketten, a fonyódi és a ceglédi kinevezett jelenleg letartóztatásban vár a sorsára.

A 36 éves jogász végzettségű N. Gábor amúgy a végrehajtói cégét alig két héttel korábban, január 22-én jegyeztette be, s az Opten adatbázisából kiderül, nem véletlen volt hajlandó komoly anyagi áldozatot hozni – legalábbis az ügyészség szerint – a kinevezésért cserébe: működésének első évében, egészen pontosan 11 hónap alatt 107,99 millió forintos árbevételt ért el, melyből az adózott eredménye 42,6 millió forint volt. Ami megegyezik az idén júniusban kifizetett kenőpénz összegével.

– Itt a múlt héten még húszan jártak ki-be – állítja az amúgy a helyi fideszes polgármester érdekeltségéhez tartozó fonyódi üzlet- és irodaház egyik boltjának tulajdonosa a végrehajtói iroda forgalmáról, s bevallja, nem is vette észre, hogy lekerült a névtábla az ajtóról. Pedig már N. Gábor helyettesítőjét is kijelölték, siófoki kollégája vette át a körzetét, ottjártunkkor alkalmazottai éppen molnárkocsival hordták be az aktás dobozokat az új, első emeleti irodába, ám nemcsak nyilatkozni nem akartak, de fotózni sem engedték magukat. Megkerestük a siófoki irodát is, ám csak annyit árultak el, határozatlan időre kapták a megbízást a fonyódi helyettesítésre.

– Ha megkapirgálják a végrehajtásokat, mások is bajba kerülnek, mert nem hiszem, hogy a gyerek egyedül elviszi a balhét – mondja egy helyi informátorunk. –Mert volt itt a városban néhány érdekes végrehajtás, amikor igencsak áron alul jutottak hozzá egyesek ingatlanokhoz. Amúgy a végrehajtót nem igen lehetett itt látni, Pesten lakik, az emberei csináltak mindent. Nem tűnt olyannak, mint aki nagy lábon él, legalábbis külsőségekben nem nagyzolt, viszont eléggé nagy arca volt, s minden létező ügyre rámozdult, s kihajtotta belőle a maximumot.

A helyieket láthatóan megmozgatta az eset, a fonyódi Facebook-csoportok szinte mindegyikében sok hozzászólást generált a hír, hogy előzetesbe került a helyi végrehajtó. A hozzászólók nagyjából ugyanazt erősítették meg, amit a helyszínen megtudtunk, akadt, aki szerint nem egyszer törvénytelenül járt el a végrehajtó, például vállalkozói számlát tiltatott le magántartozás miatt, amit amúgy az eljárás kezdetére már ki is egyenlítettek.
Ezt olvassa mindenki:
Képek a nemzetközi botrányról: Orbán Viktor figurát aláztak meg a varsói magyar nagykövetség előtt 
Megjött ez uniós tényfeltáró delegáció eredménye: az Orbán rendszer megbukott 
Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan... 
15 milliárdos osztalék - ennyit fizetett ki a lélegeztetőgép beszerzés egyik nyertes cége 
Bukta? - nem akárhol tűnt fel a néni aki csúnyákat mondott az ellenzéki politikussal kapcsolatban.. 
A szerbek most csúnyán kitoltak Orbánnal - olyan adatokat tettek közzé amik nálunk... 
Most érkezett: beperelik Kövér Lászlót azért amit csinált 
Kitört a botrány: kiderült hány milliót vihet haza egy másodosztályú focista Magyarországon 
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú... 
Vége: Orbán maradék ereje is elveszett Európában, megtörtént amitől tartott... 
Pletykálnak a szomszédok: Orbán állítólag titokban elköltözött az otthonából 
Orbán lépett: 7,8 milliárd forintot ad a kormány erdélyi katolikus beruházásokra 
Durva kritika nyilvánosan: Orbán Viktor olyan elmebeteg, mint Ceaușescu volt... 
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán... 
Kitört a botrány: gyilkos bűnözőknek nevezte az ország vezetését az ismert magyar... 
Egy eldugott jogszabály kiverte a biztosítékot sokaknál - örülnek a gazdagok... 
Vége a dalnak? - Varga Judit kihallgatását kezdeményezte a fél lábbal a börtönben lévő Völner Pál ügyvédje 
141 millió forinttal segítették ki Pataky Attilát - mutatjuk ki 
Vége Kövér tejhatalmának? - lépett a strasbourgi bíróság - Nem büntetgethet tovább 
Megnézték mi épül már megint Felcsúton: ez már tényleg beteg - amit ott találtak... 
Kitálalt a Fidesz kampánytanácsadója: gyűlöletkampányról és veszélyhelyzetek generálásáról vallott 
Nemzetközi botrány: Tüntetők várták Orbán Viktort külföldön 
Nemzetközi botrány: Letiltották Orbán Viktor cikkét 

Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ... 
Ez már a vég kezdete: Óriási bukás néz ki Orbánnak a német lap szerint 
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt... 

Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Büszke a szlovák rendőrség 
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán 
Robbant a hír: Komoly bajba került Schadl György felesége: Súlyos bűncselekménnyel vádolják 

Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú...
Magyarország, a kutyagyártó nagyhatalom - korrupt állatorvosra csaptak le a hatóságok
Hivatalos: elfogatóparancsotot adtak ki egy magyar ex-politikus ellen - kémkedéssel vádolták meg
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást
Hivatalos Lázár bejelentése: jön az új felhőkarcoló Budapestre, Dubaj a cél
Ha meglátod mit avatott fel egy magyar országgyűlési képviselő.... nehéz szavakba önteni...
Felkavaró felvétel, ahogy a tolvaj rángatja szegény, kiskutyás nénit budapesten
Előkerült Deutsch: Cáfolhatatlan bizonyítékok a Soros-hálózat és a baloldal.... Ő ....
Robbant a hír: nem akármelyik polgármester ellen indított fegyelmi eljárást a Fidesz
Kocsis Máté teljesen kiakadt: Az én gyerekeim kicsit sem a tieid. Rohadtul tartsd magad távol tőlük!
A börtönből telefonálva csalt ki 19 embertől kétmillió forintot egy rab
Nemzetközi botrány: Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben
Ez már a Fideszeseknek sem tetszik: Orbán aláírta Brüsszelben, hogy támogatja a legális migrációt
Szétlőtt ukrán autó parkolhat Budapesten
Mészárosék 3 milliárdos álomotthonát fotózták mikor nem akárkik jelentek meg - kemény szóváltás
Máris elhagyhatta a börtönt a Fidesz volt parlamenti képviselője - durva részletek