THE HUNGARIAN TIMES
kedd Magyarország Budapest
Orbán nem aggódik: kijelentette, hogy a parlamentben lesz fizetésből élő képviselőként még 20 évig
Jakab térfelén Gyurcsány Ferenc a főnök, aki azért alkalmazza, hogy csörgősipkát húzhasson a fejére - jelentette ki Orbán Viktor az azonnali kérdésekben.

Orbán Viktor miniszterelnök Jakab Péternek úgy válaszolt, sokadszor hallgatják meg a frakcióvezetőt, és egy ideig komolyan vették, de már egy másik műfajban utazik, komédiás, aki bohócot csinál magából. Ez azonban sokba kerül a választópolgároknak, havonta hatmillió forintba - közölte. Azt mondta: a képviselő térfelén Gyurcsány Ferenc a főnök, aki azért alkalmazza, hogy "csörgősipkát" húzhasson a fejére. Szellemesebb mutatványokat várnak a képviselőtől - jegyezte meg.

Orbán Viktor viszontválaszában kijelentette: a Jobbik a legkorruptabb magyar párt, már az előző ciklusban is eladó volt, akkor is megvette egy milliárdos, és most egy másiknak, Gyurcsány Ferencnek adták el. A párt alapító okiratában azt írták, hogy a Jobbik feladata a kommunista utódpárt eltávolítása a hatalomból - közölte, és azt kérdezte Jakab Pétertől, mit és mennyit kapott Gyurcsány Ferenctől, hogy ezt a mondatot kitörölje a Jobbik emlékezetéből.

A kormányfő egy DK-s képviselő kérdésére válaszolva hangsúlyozta: az ellenzék a válság alatt azért dolgozott, hogy ő elveszítse az állását, az ellenzék semmilyen nemzeti összefogásban nem vett részt, csak az érdekelte, hogyan buktassa meg a kormányt. Elmondta: bérből és fizetésből azok élnek, akik nem tőkejövedelemmel rendelkeznek, ahogy a képviselő pártjának elnöke. Ezzel szemben az ő fizetése össze van kötve az átlagjövedelemmel, ami helyes - értékelt.

Orbán Viktor a DK-s politikusnak úgy válaszolt, vannak, akik tőkejövedelemből élnek, és vannak, akik fizetésből, ő pedig az utóbbiak közé tartozik. Az ellenzék nem fog tőle megszabadulni, mert ha teljesülnek is a tervei, a következő húsz évben akkor is számíthat az együttműködésére, mert itt lesz a parlamentben fizetésből élő képviselőként - mutatott rá.

A miniszterelnök a a paksi beruházással kapcsolatos kérdére adott válaszában az LMPs-s képviselőtől azt kérte, hogy szakmai részletkérdésekben forduljon Süli Jánoshoz, a Paksi Atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszterhez. Hozzátette: a Magyarországon zajló beruházás megfelelő felügyelet és ellenőrzés mellett folyik.

Kijelentette: nincs klímavédelem és zöld jövő atomenergia nélkül, ez egy elfogadott tétel az egész Európai Unióban. Úgy folytatta: nincs alacsony rezsi atomenergia nélkül, ha nincs atomenergia, akkor a magyar családok a mostani két-háromszorosát is fizethetik az elektromos áram árának.

A kormányfő a hitelkonstrukciót kifejezetten kedvezőnek, olcsónak nevezte. Elmondta, arra is lehetőség van, hogy ha Magyarország akarja, az orosz hitelt átváltsa egy teljesen más, nemzetközi pénzpiaci hitelre, ha a gazdaságossági számítások ezt indokolják. Úgy összegzett: a szerződést kellő körültekintéssel, megfelelő szakmai alapon kötötték meg, az Magyarország érdeke, hogy ezen az alapon be is fejezze.

Orbán Viktor viszonválaszában közölte, dolgozik azon, hogy Magyarországon ne egyszerűen csak elhelyezzék biztonságos helyre az atomhulladékot, hanem hogy a nukleáris ipar következő fejlődési szakaszba tudjon kapcsolni. Azon dolgoznak, hogy minél több káros anyagot tudjanak kivonni a használt fűtőelemekből, azokat fel tudják dolgozni, és így Magyarországon egyre kevesebb anyagot kelljen a talajba temetni - magyarázta.

A kormányfő közölte, ő még nem tartott a Fudan Egyetemen előadást, de Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke és Soros György magyar származású amerikai üzletember már igen. A miniszterelnök hozzátette: "a Fudan Egyetem jelen pillanatban itt van Magyarországon", a közgazdaságtudományi egyetemen. A kínai egyetem egy olyan megállapodás alapján van itt, amelyet ő kötött a kínai kormánnyal - mondta a kormányfő. Elmondta, a kormány egyetemvárost épít, amelyben megépül minden, amit vállaltak.

Orbán Viktor a költségekről szólva azt mondta, jelenleg a koncepciótervezetnél tartanak. Az ellenzék kicsit előreszaladt, össze-vissza beszél százmilliárdokról, ez "merő zagyvaság" - fogalmazott, ködszurkálásnak, ködevésnek, hangulatkeltésnek nevezve az elhangzottakat. Hozzátette: még tervek sincsenek, ha lesznek, akkor lehet majd beszélni az egyetemváros építési költségeiről, hogy mennyi ebből a kollégium, mennyi ebből az oktatási részleg. Orbán Viktor kijelentette: végső döntést akkor hoznak, ha látják a terveket és a költségvetést. Megjegyezte azt is, hogy ezermilliárd forintot költenek az egyetemek fejlesztésére a következő évben.

Orbán Viktor viszonválaszában azt mondta, a kémkedés, hírszerzés kérdését fel lehet vetni a kínai, de bármely más egyetemmel kapcsolatban is. Szerinte tévedés azt hinni, hogy a hírszerzés és a befolyásszerzés keleti dolog, az a nemzetközi élet szerves része. Magyarországon jól szervezett szolgálatok működnek, azok a parlament ellenőrzése alatt működnek és képesek arra, hogy akár a nyugati, akár a keleti befolyásolási kísérletekkel szemben megvédjék az országot - mondta.

A miniszterelnök egy jobbikos politikusnak adott válaszában kiemelte: a magyar munkások minősége vetekszik a németekével, ellentétben a fizetésükkel. A kormányfő azt kérte az ellenzéki politikustól, hasonlítsa össze, hogy a korábbi baloldali vezetés idején, valamint 10 év nemzeti kormányzás után hogyan keresnek az emberek.

Ugyanis az elmúlt tíz év kereseteit felfelé induló dinamika jellemezte, és ha továbbra is jobboldali kormánya lesz az országnak, a bérek utolérik azoknak az országoknak a bérszínvonalát, amelyek még előttünk vannak - fogalmazott Orbán Viktor. Hozzátette: nagy lemaradást okozott, hogy 40 évig kommunista béreket kaptak az emberek Magyarországon.
Ezt olvassa mindenki:
Képek a nemzetközi botrányról: Orbán Viktor figurát aláztak meg a varsói magyar nagykövetség előtt 
Megjött ez uniós tényfeltáró delegáció eredménye: az Orbán rendszer megbukott 
Itt a vége: nem akárkik akarják Orbán lemondását - több mint százan... 
15 milliárdos osztalék - ennyit fizetett ki a lélegeztetőgép beszerzés egyik nyertes cége 
Bukta? - nem akárhol tűnt fel a néni aki csúnyákat mondott az ellenzéki politikussal kapcsolatban.. 
A szerbek most csúnyán kitoltak Orbánnal - olyan adatokat tettek közzé amik nálunk... 
Most érkezett: beperelik Kövér Lászlót azért amit csinált 
Kitört a botrány: kiderült hány milliót vihet haza egy másodosztályú focista Magyarországon 
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú... 
Vége: Orbán maradék ereje is elveszett Európában, megtörtént amitől tartott... 
Pletykálnak a szomszédok: Orbán állítólag titokban elköltözött az otthonából 
Orbán lépett: 7,8 milliárd forintot ad a kormány erdélyi katolikus beruházásokra 
Durva kritika nyilvánosan: Orbán Viktor olyan elmebeteg, mint Ceaușescu volt... 
Nemzetközi botrány: Terjedelmes összeállítást közölt a New York Times Orbán... 
Kitört a botrány: gyilkos bűnözőknek nevezte az ország vezetését az ismert magyar... 
Egy eldugott jogszabály kiverte a biztosítékot sokaknál - örülnek a gazdagok... 
Vége a dalnak? - Varga Judit kihallgatását kezdeményezte a fél lábbal a börtönben lévő Völner Pál ügyvédje 
141 millió forinttal segítették ki Pataky Attilát - mutatjuk ki 
Vége Kövér tejhatalmának? - lépett a strasbourgi bíróság - Nem büntetgethet tovább 
Megnézték mi épül már megint Felcsúton: ez már tényleg beteg - amit ott találtak... 
Kitálalt a Fidesz kampánytanácsadója: gyűlöletkampányról és veszélyhelyzetek generálásáról vallott 
Nemzetközi botrány: Tüntetők várták Orbán Viktort külföldön 
Nemzetközi botrány: Letiltották Orbán Viktor cikkét 

Nemzetközi botrány: egy német lap szerint meg akar indulni Orbánék ellen az ... 
Ez már a vég kezdete: Óriási bukás néz ki Orbánnak a német lap szerint 
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt... 

Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Büszke a szlovák rendőrség 
Döbbenet: Egy ügyvéd Varga Judit gyanús viselkedésére hívja fel a figyelmet egy haláleset kapcsán 
Robbant a hír: Komoly bajba került Schadl György felesége: Súlyos bűncselekménnyel vádolják 

Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Törvényt módosít Orbán: Teljesen ingyen magántulajdonba kerülhetnek az állami...
Felcsúton röhög mindenki: lelátós tornatermes okosiskola, 4,4 milliárdért egy 1600 lakosú...
Magyarország, a kutyagyártó nagyhatalom - korrupt állatorvosra csaptak le a hatóságok
Hivatalos: elfogatóparancsotot adtak ki egy magyar ex-politikus ellen - kémkedéssel vádolták meg
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást
Hivatalos Lázár bejelentése: jön az új felhőkarcoló Budapestre, Dubaj a cél
Ha meglátod mit avatott fel egy magyar országgyűlési képviselő.... nehéz szavakba önteni...
Felkavaró felvétel, ahogy a tolvaj rángatja szegény, kiskutyás nénit budapesten
Előkerült Deutsch: Cáfolhatatlan bizonyítékok a Soros-hálózat és a baloldal.... Ő ....
Robbant a hír: nem akármelyik polgármester ellen indított fegyelmi eljárást a Fidesz
Kocsis Máté teljesen kiakadt: Az én gyerekeim kicsit sem a tieid. Rohadtul tartsd magad távol tőlük!
A börtönből telefonálva csalt ki 19 embertől kétmillió forintot egy rab
Nemzetközi botrány: Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben
Ez már a Fideszeseknek sem tetszik: Orbán aláírta Brüsszelben, hogy támogatja a legális migrációt
Szétlőtt ukrán autó parkolhat Budapesten
Mészárosék 3 milliárdos álomotthonát fotózták mikor nem akárkik jelentek meg - kemény szóváltás
Máris elhagyhatta a börtönt a Fidesz volt parlamenti képviselője - durva részletek