THE HUNGARIAN TIMES
szombat Magyarország Budapest
Mi fizettük neki: Drága óra, luxushotel és Chicago Bulls-meccs: így dőzsölt közpénzből egy magyar sportvezető

Közpénzen járt Chicago Bulls-meccsen, ötcsillagos római szállodában szállt meg a volt II. kerületi sportvezető

Közpénzen járt a Chicago Bulls NBA-meccsén Becsey Péter, a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. volt vezetője, de arra már nem emlékszik, hogy kivel együtt nézte meg a kosármeccset a New York-i Madison Square Gardenben – legalábbis ezt állította a bíróságon, ahol azért kellett megjelennie, mert az önkormányzati cég új vezetése kártérítési pert indított ellene.

Egy könyvvizsgálói jelentés szerint Becsey százmilliókat költött el taotámogatásból külföldi utazásokra, hotelszámlákra és egyéb luxuscikkekre, emiatt a Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. 2022 februárjában feljelentést tett ellene. Az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság hűtlen kezelés gyanúja miatt – ismeretlen tettes ellen – nyomoz. A polgári perben tavaly szeptember óta háromszor hallgatták meg a 2021-ben menesztett Becseyt, áprilisban kétszer is beidézték, miután korábban több tárgyalási napon sem jelent meg. Ezekről a meghallgatásokról a 24.hu számolt be részletesen.

A bíróságon szóban került egy 2018-as római utazás, amely során Becsey – aki egyébként az OSC vízilabdacsapat technikai vezetője – az ötcsillagos Rome Cavalieri Waldorf Astoriában szállt meg. Elmondása szerint az Európai Úszószövetség (LEN) meghívására vett részt egy konferencián az olasz fővárosban. „Ketten voltunk, a LEN-től érkezett még egy hölgy” – állította a bíróságon, de a nő nevére nem emlékezett. Később pontosított, és azt mondta, hogy „a hölgy nem a LEN-nél dolgozott, hanem a LEN égisze alatt”, és a nemzetközi kapcsolatokért felelt. Hozzátette, hogy a szállodát is a LEN foglalta számukra. Csakhogy a felperes bemutatott egy levelezést a római hotellel, melyben megnevezték a vendégeket: Becsey Péter mellett négy másik Becsey is feltűnt a vendéglistán. Becsey Péternek négy gyereke van. „Nem emlékszem, de megkérdezem a feleségem” – reagált erre.

A kártérítési perben előkerült egy olyan számla, amin egy 18 600 eurós, mai árfolyamon közel 7 millió forint értékű Hublot Big Bang óra szerepel. „Egy olaszországi tornán voltunk Lignanóban, ahol egy fiatalember árult egy eredményjelző készüléket. Ez olyan, mint egy LED-fal. A fiatalember azt akarta, hogy készpénzben vásároljam meg, de én jeleztem, hogy csak kártyával tudok fizetni. Ezért hozott egy terminált, amin keresztül tudtam fizetni, és utólag kaptam meg a számlát, amin nem stimmelő adatok voltak. A számlán egy karóra is szerepel 0 euró értékben, illetve nem szerepel rajta a II. kerület neve” – állította Becsey a bíróságon. Az olasz férfi nevét nem tudta megmondani, ám azt állította, hogy a 2015-ben elhunyt korábbi vízilabdázó, Ambrus Tamás kötötte össze vele.

A 2018 nyarán kiállított számlán egy velencei luxusbolt neve szerepel, azaz Becsey a Szent Márk téren található üzlet bankkártyaterminálján fizette ki a 18 600 eurót, állítása szerint onnan 80 kilométerre, Lignanóban, egy vízilabdatornán. A sportvezető elmondása szerint a velencei boltot nem is ismeri. A számlán látszólag valóban két tétel szerepel:

egy Hublot Big Bang karóra 0 euró értékben,
illetve az, hogy BB42 Titmoon Watches.
Az OSC technikai vezetője szerint ez utóbbi a 18 600 euróért megvásárolt eredményjelző. Ugyanakkor az önkormányzati cég jogi képviselői erősen megkérdőjelezték Becsey történetét. Az ügyvédek felvették a kapcsolatot a velencei üzlettel, és rákérdeztek a szóban forgó ügyletre. Az üzletből pedig megerősítették, hogy a nyugta kizárólag egy Hublot Big Bang vásárlására vonatkozik, nem eredményjelzőre. A nyugtán szereplő BB42 Titmoon elnevezés nem önálló terméket jelöl: a BB a Big Bang karóra jelölése, a 42-es szám a karóra mérete milliméterben, a Titmoon pedig a Titanium Moonphase, vagyis a titánból készült holdfázis kijelzős óra jelölése.

A bíró ezután rákérdezett Becseynél, hogy ennek ellenére fenntartja-e nyilatkozatát, miszerint egy vízilabdameccsen, a nézőtéren vásárolt egy eredményjelzőt, és a számlára csak véletlenül került rá a hétmilliós karóra a szériaszámmal. Az OSC technikai vezetője igennel válaszolt.

A New York-i kosármeccsről pedig azt mondta: „Egy meghívásnak tettünk eleget, a jegyeket reprezentatív költségként számoltuk el. Mindenki a saját jegyét vette. Kuriózum egy ilyen meccsre elmenni, a gazdaságis kollégának sem volt kifogása ez ellen.” A számla alapján az önkormányzati cég két jegyet fizetett ki, de Becsey azt nem tudta megmondani, hogy kinek vásárolták a másik jegyet.

A kártérítési per június elején folytatódik a Fővárosi Törvényszéken.

nyitókép: Becsey Péter, a II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft. volt ügyvezető igazgatója, Varga Mihály pénzügyminiszter, Láng Zsolt, a II. kerület volt polgármestere és Hesz Máté, a Magyar Vízilabda Szövetség volt főtitkára a máriaremetei Gyarmati Dezső Sportuszoda alapkőletételén 2018. március 28-án – Fotó: Mónus Márton / MTI
Ezt olvassa mindenki:
Hivatalos: mától Kína garantálja hazánk biztonságát - Orbán védelmi megállapodást kötött velük 
Hirtelen megszüntetik a céget amelyik luxusházat adott el Varga Mihálynak - de ez még nem minden 
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István 
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni 
Ismét bővül a hatvanpusztai Orbán birtok - érdekes nevek kerültek elő 
Élő adásban hozták kellemetlen helyzetbe Szijjártót: „maguk egy vereséget próbálnak győzelemként eladni?” 
Megnézték mi épült közel 110 millióból - nehéz megszólalni a képek láttán 
Szomorú képek érkeztek: Hiába hirdettek ingyenes meccsnézést, kongott az ürességtől a Pancho Aréna 
Bejelentés: Deutsch Tamás kapta Varga Judit helyét! - nem akármivel bízták meg 
Mutatjuk a Novák Katalin körüli költéseket: Tizenhatmillió virágokra 
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára 
Óriási botrány: Az alsós tanítók oktathatnak felsősöket, az óvónőknek pedig elég a középfokú képzettség 
Hivatalos: Jön az új adó, komoly összegekre teszik rá a kezüket 
Ilyen nincs: a tanúként meghallgatott rendőrnek még kulcsa is volt Schadl lakásához - de ez nem minden 
Nagyon kellemetlen helyzetbe hozta most a TV2 hírigazgatóját Magyar Péter 
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet 
Európa megtalálta Orbán Viktor gyengepontját? - megdöbbentő javaslattal álltak elő ellene 
Megvan a gyengepont? - Soha nem látott eljárással mondatnák le Novák Katalint 
Rogán, offshore, milliárdok – egy rejtélyes üzlet került elő 
Robbant a hír: Völner Pál Varga Judit és Bayer Zsolt sms-eit is bevitte a bíróságra 
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak 
Mészáros cége felújította, átadta, majd két nap után olyan történt ami csak vicclapokban jelenhetne meg..... 
Menczer Tamás: Magyar Péter ritmusosabban hazudik, mint Gyurcsány Ferenc 
Kocsis Máté: Ha gondolják, visszavonom, hogy Magyar Péter Varga Judit miatt kapott állami állásokat 
Vége: Nem tapasztaltak arra utaló jelet, hogy manipulálták volna a bizonyítékokat az ügyészségen 
Tarol Hajdú Péter: „Most jobban keresek, mint amikor vezérigazgató voltam” 
Kövér László magabiztos: váratlanul megszólalt Magyar Péterről is, egyáltalán nem tartja ellenfélnek 
Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának 
Kúltursokk: állítólag fekáliával kenték össze a mosdót a vendégmunkások az iváncsai akkumulátorgyárban 
Megbolondult az ország: árverésen kelt el az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által elfogyasztott csoki papírja 
Hivatalos: Magyarország lett az EU legszegényebb tagállama, elképesztő jelentés 
Megindult az átrendeződés - Orbán testvérére figyel az egész magyar sajtó 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Magyar Péter keményen beolvasott az újságíróknak, akik jelen voltak a kormányinfón
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást
Dopeman: Orbán a legjobb barátom
Miért cikkezz a kínai sajtó 320 milliárd Ft magyar közpénzről? - itthon ezt nem mondták..
Elindult a lavina: Jogerős ítélet kötelezi Gulyás Gergelyéket...
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon
"Orbán király birodalma" - Svájci újság címlapján a magyar miniszterelnök
Használtak lehettek az uniós pénzből osztogatott laptopok amiket gyerekek kaptak!
Ezzel Orbán zsebében vannak a választások: havi 180 ezer forintos albérlet-támogatást ad
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban
Ilyen autó fog állni minden magyar udvarán - óriási dolgot lépett a magyarok kedvenc autómárkája
Átadták a másfél milliárd forintból felépült tornacsarnokot - A gyermek az első, egy családbarát országot építünk
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését
A rendőrség posztolta az év képét - nem akárkikre csaptak le