THE HUNGARIAN TIMES
kedd Magyarország Budapest
Áder János kapta a Petőfi díjat - gyönyörű dolgokat mondott róla Schmidt Mária!

Az elismerést a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány, valamint a Mol-csoport ítéli oda.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a díjazottat méltatva kijelentette: Áder János a rendszerváltozás utáni Magyarország előrehaladásában maradandó érdemeket szerzett.

Felidézte, Áder János a Fidesz alapító, rendszerváltó generációjához tartozik, azon szerencsések közé, akiknek megadatott, hogy lássák a jaltai világrend összeomlását, a kommunizmus vereségét és a demokrácia győzelmét. Áder János azon szerencsések közé is tartozik, akik nem tétlenül nézték e történelmi változásokat, hanem tevékenyen részt vállaltak azokban - mondta a politikus.

Gulyás Gergely rámutatott, Áder Jánosnak meghatározó szerepe volt abban, hogy a Fidesz egy alternatív, antikommunista, liberális mozgalomból egy polgári, kereszténydemokrata, konzervatív párttá vált. Ugyancsak meghatározó szerepet játszott abban, hogy a 2002-es országgyűlési választásokat követően ellenzékben a jobboldal egyben maradt és meg is tudott erősödni - tette hozzá.

A politikus azt mondta: Áder János a rendszerváltoztatás utáni Magyarország ötödik köztársasági elnökeként tíz éven át szolgálta a hazáját, és tevékenysége "mércét teremtett".

"Bizonyította azt, hogy a világos értékválasztás és meggyőződés előnyt jelent, s a korábbi pártpolitikai szerepvállalás pedig nem jelenti akadályát annak, hogy valaki az államfői tisztséget betöltse, ami egyébként Nyugat-Európa parlamentáris demokráciáiban korábban is bevett gyakorlat volt" - fogalmazott.

Gulyás Gergely kiemelte: Áder János mindig kiszámítható, az érvekre nyitott, mások iránt tiszteletet tanúsító, barátságos, következetes emberként látta el feladatát.

"Hűséges volt akkor is, amikor hűségét megkérdőjelezték" - hangoztatta.

Elsők között ismerte fel a környezetvédelem jelentőségét, a globális felmelegedés veszélyét, az ezzel szembeni hazai és nemzetközi fellépés hitelességének fontosságát, vízkincsünk kiemelt jelentőségét a 21. században - mondta, hozzátéve: Áder János példájából tudjuk, hogy a valóban hasznos környezet- és természetvédelem csak konzervatív lehet.

Schmidt Mária történész, a XXI. Század Intézet főigazgatója köszöntőjében arról beszélt, szerinte az emberiség története a közösségek kialakulásával vette kezdetét, és a közösségek kialakulásának alapfeltétele az volt, hogy az emberek felfedezzék: felelősséggel tartoznak egymás iránt, szolidaritást kell vállalniuk.

"Közösségben élni, a közösségért tenni, ez tehát a legfontosabb dolog, és ezt a dolgot tartja szem előtt az, aki a közéletért tesz, aki a politikai pályát választja" - hangsúlyozta.

Schmidt Mária azt mondta, "a magyar emberek érdekeit csak olyan ember tudja szívvel és lélekkel képviselni, akinek magyar szíve van

, és akinek szilárd értékrendjében a magyar nemzeti érdekek az elsők. Áder János ilyen ember" - fogalmazott, majd úgy folytatta: a korábbi köztársasági elnök "művelt, tanult, okos, képzett jogász ember, aki elsősorban elhivatott".

Schmidt Mária kijelentette: Áder János elhivatott azért, hogy a közt és a magyar nemzetet szolgálja, ezt tette mindazon tisztségekben, amelyekbe politikai pályája során a közösség állította.

A díjjal akarják megköszönni azt a munkát, amelyet Magyarországért, a magyar nemzetért, a pártjáért, a rendszerváltoztatásért végzett - mondta, majd úgy fogalmazott: "mindig szem előtt tartotta azt az elkötelezettséget, amelyet Petőfi Sándor is vallott. Ez pedig az, hogy a közös jó a szabadság."
Schmidt Mária kitért arra is, hogy jövő évtől kezdve bővítik a díjazottak körét. Azt mondta, a rendszerváltoztatás óta eltelt évtizedekben kimagasló teljesíményt felmutató államférfiakat, politikusokat és közéleti embereket is szeretnének a kitüntetettek között tudni.

Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója kijelentette: Áder János pályája is egy olyan életút, amelyet a szabadság iránti töretlen vágy és munka határoz meg. Olyan ember ő, aki a kezdetektől ezért dolgozott.

"Közéleti pályája a rendszerváltozás éveiben, a kommunizmus ellenében kezdődött, és a demokratikus, szabad Magyarország legmagasabb közjogi méltóságáig vezetett" - fogalmazott.

Hernádi Zsolt kiemelte, Áder János a Kék Bolygó Alapítvány elnökeként olyan ügyet képvisel, ami az itt élők szabadságát szolgálja. Ez a környezetvédelem és a fenntarthatóság - mutatott rá.

Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója azt mondta, Áder János "Isten hullámhosszán él".
Istent imádni, "ez az Isten hullámhossza, s valóban az egyetlen teljes, végleges létátfordulás" - fogalmazott, majd úgy folytatta: ez az imádat nem rabszolgahódolat a hatalom előtt, hanem felmagasodó lélek izzása.

Áder János megköszönve az elismerést kijelentette: az elmúlt 35 évben igyekezett hasznára válni Magyarországnak és a magyar nemzetnek, és - úgy fogalmazott - ha Isten megsegíti, ezután is így tesz.

Köszönetet mondott a díj alapítóinak, hogy az elismerés létrehozásával lehetőséget teremtettek arra, hogy minden évben beszéljenek valamiről, ami ma már természetes, de 1990 előtt még nem volt az.

Áder János külön megtiszteltetésnek nevezte, hogy a Petőfi-díjat a Petőfi-emlékévben kapta meg.

A 2009-ben létrehozott kitüntetést olyan jeles személyeknek ítélik oda, akik az elmúlt évtizedekben kiemelkedően sokat tettek a közép-európai népek szabadságáért.

A korábbi díjazottak között volt Tőkés László református püspök, Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapítója, Václav Klaus volt cseh államfő és Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár.

Ezt olvassa mindenki:
Cirkusz a bíróságon: beszólt Rogán Antalnak és a bírónak is, kivezették a vádlottat 
Menczer Tamás durván nekiment a Tisza Párt politikusának: ....Önök csicskák 
Hajdú Péter keményen nekiment Havas Henriknek 
A kormány megerősítette: védett személyek ellen terveztek fegyveres támadást fiatalok 
Nem akármilyen SMS-ben toborozza híveit a Fidesz október 23-ra 
Polt Péter lépett: már a BRFK vizsgálja Orbán Viktor öccsének ügyét 
Megmozdul az ország? - Mozgósít Magyar Péter, egy ország figyeli mi történik 
Lecsapott a TEK: Október 23-ára szerveződő fegyveres akcióra figyelmeztették Őket 
250 milliós beruházást adott át Gulyás Gergely ott ahol Varga Judit ingatlana is van 
Nem akárhogy hirdetik Orbán Viktor október 23-i beszédét 
Az Orbán családnak nem kell aggódnia rezsi miatt: 150 napelemet telepítettek Hatvanpusztára - megdöbbentő látvány 
Óriási a veszély: továbbra is rejtély, hogyan került szennyvíz a Balatonba 
Tarol Magyar Péter legújabb videója  
Térkép: Ebben a 4 magyar városban van most a legtöbb covidos 
Kórház botrány: Csányi beszáll a bizniszbe, erre megváltozik az egészségügyi törvény 
Már Szijjártó is megszólalt: valóban merénylet készült Orbán Viktor ellen? 
Bayer bedurvult: Amikor kretén, barom állatok összevissza beszélnek, a miniszterelnök meg ott ül...+ 
Amióta a titkosszolgálatokat irányítom, mindent tudok, ha akarom (Rogán úr) - óriási botrány a bíróságon 
Egy napon belül mindent lefoglaltak és elvittek, a teljes vagyonomat - Megszólalt a 25 milliárdos korrupciós per elsőrendű vádlottja 
Durva kép jelent meg Európában: Orbán bukását követelik 
Óriási baki: Saját törvénye leplezi le az Orbán-kormány megszorításait 
Nagyon durva kórházi várólisták alakultak ki - itt vannak a részletek 
Szűrreális: több mint havi 1 millióért ad tanácsokat a fideszes önkormányzati képviselő saját kormánypárti polgármesterének 
DK botrány: hasba rúgta párttársát a korábbi alpolgármester 
Durva: a Tiborcz-féle kastélyszálló kedvéért módosítottak rendeletet 
Orbán Ráhel nem finomkodott: keményen elmondta mik Budapest hiányosságai 
Új korszak jön: munkába állítanák ismét a nyugdíjasokat 
Megmozdult az ország? - megvonnák Novák Katalin, Schmitt Pál juttatásait 
Menczer Tamás közzétett egy videót Magyar Péterről de nem értjük mi van rajta.... 
Óriási változás: belenyúlnak a rezsicsökkentésbe, több százezer háztartást érint 
Durvulnak a dolgok: Nem akármivel gúnyolódott Kocsis Máté nyilvánosan 
Megszólalt Borkai Orbánról, a háttéremberekről, a Fideszről és Magyar Péterről 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Kiderült miért ordított Dzsudzsák Balázs a kamerák előtt a csapattársaival
Megdöbbentő részletek: Több ezer malac tűnt el a fideszes képviselő sertéstelepéről
Egy parlamenti képviselő azt állítja, hogy egyeztetések zajlottak Rogán Antal, Vitézy Dávid és az LMP vezetése között
Végre elárulta a kormány miért maradunk ki az Európai Ügyészségből
Szijjártó Péter a világ egyik legnagyobb tolvajával tárgyalt - elképesztő
Elszabadultak az indulatok Schadl tárgyalásán: keményen nekimentek az egyik tanunak
Botrány: Hiába a jogerős bírósági döntés, a kormány és a rendőrség sem állíttatta le Mészáros építkezését
Súlyos árat fizethetnek a magyarok - ezermilliárdnyi is eltűnhet az önkéntes nyugdíjpénztári számlákról
Kiszivárgott Orbán Viktor terve: így biztosítaná be a 2026-os győzelmet?
Rohamtempóban épül a kínai gyár, még az építőanyag is Kínából jön
Tisza Párt a kormányról: "Szemen köpik a múltunkat és jövőnket is!" – Olvasd el a teljes kritikát!
Vége a hatalomnak? - keményen figyelmeztették Deutschot azért amit mondott
Veszélyben Orbánék terve? - Még fizet is érte az akkumulátorgyár, csak mondjanak fel minél többen
Döbbenetes számok kerültek elő - itt a közmédia költségvetése
360 milliót kapott Deutsch Tamás rokona - érdekes dokumentáció került elő
Itt az új adócsomag tervezet – mindenki pénztárcáját érinti he elfogadják
Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának