Budapest     2021-05-07   Csatlakozz hozzánk facebookon
1,7 milliárd Ft közpénzt kap a Tiltott Csíki Sört gyártó cég vezetője arra, hogy felhúzzon egy sörkorcsolya-gyárat Székelyföldön 
Lénárd András, a Tiltott Csíki Sört gyártó székelyföldi cég vezetőjének másik érdekeltsége 1,7 milliárd forintnyi támogatást kap magyarországi közpénzből arra, hogy felhúzzon egy sörkorcsolya-gyárat Székelyföldön, a már meglévő sörgyára mellé - írja a Magyar Hang. A Magyarországról pénzelt székelyföldi gazdaságélénkítési terv forrásait osztó Pro Economica Alapítvány a lapnak azt írta, Lénárd cége, a Pityóka Gyár Srl. egy majdnem 4,5 milliárd forintos beruházást hajt végre Hargita megyében, ennek támogatási értéke 1,7 milliárd forint, és 42 új munkahely létesül a beruházás eredményeképp.

A Magyar Hang cikke szerint a nagyon jó fideszes és magyar kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Lénárd ezen kívül egy másik projekttel is pályázott a programban, de annál valószínűleg még nem kötötték meg a támogatási szerződést, ezért a Pro Economica Alapítvány nem árulta el a lapnak, hogy erre a másik beruházásra Lénárd mekkora támogatást kap majd.

A Magyar Hang pénteki cikkéből kiderül az is, hogy a vállalkozó magyar kormányzati kapcsolataival

diplomata útlevelet is szerzett magának 2019-ben.

Ez azért jöhetett nagyon jól neki, mert 2001-ben elfogta az amerikai rendőrség, miközben három nőt próbált átcsempészni az amerikai-kanadai határon. 50 ezer dolláros óvadék fejében engedte csak meg a bíróság, hogy szabadlábon védekezzen, de erre se került sor, elmenekült az amerikai igazságszolgáltatás elől.

De nem ez volt az utolsó eset, hogy zűrös ügybe keveredett, felmerült, hogy ő lehetett a felbujtója egy betörésnek a Csíki Sör magyarországi cégének Bajcsy-Zsilinszky úti irodájában. 2018 májusában több tízmillió forintot vittek ez az iroda széfjéből, és a rendőrség szerint a betörőnek kulcsa lehetett, ugyanis a záron és az ajtón nem látszottak erőszakos behatolás nyomai. A rendőrség már 2018 júniusában ki is hallgatott egy gyanúsítottat, P. I.-t, egy Pest megyei településen élő román állampolgárt, aki ezt mondta a kihallgatásán:

„Andrással megbeszéltem, hogy ott a kulcs, és megmondta, hogy melyik helyiségbe menjek be és feszítsem ki a szekrényt, reggel menjek. Ő külföldön lesz, és feszítsem le ezt a szekrényt, ott lesz a pénz, azt vigyem el, mert a sógorával haragban van, vita van köztük.”

Az nyomozás ehhez képest két éve nem igazán halad - írja a Magyar Hang.

Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Gulyás Gergely bejelentette: augusztusig védettségi igazolvány nélkül se fesztiválra, se koncertre nem mehetünk
Mi történt? - kiürítettek egy zuglói szakrendelőt, négyszáz embernek kellett elhagynia az épületet
Vona szerint nem a kormány, hanem a magyar társadalom a felelős a halálozási statisztikákért
Ciki: Novák Katalin Portugáliában tárgyalt, majd ott helyben szétoltotta a vendéglátó országot
Az Európai Unió előtt álló szociális kihívásokra Magyarország számára a munka, a család és az innováció a megoldás – mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli min...
  
Egymás között küldözgették az agydaganatos mezőfalvi asszonyt a kórházi osztályok
A nő történetét testvére osztotta meg azután, hogy szerdán egy kísértetiesen hasonló történet látott napvilágot egy koronavírus miatt nem kezelt, majd elhunyt veresegyházi nőről. Ta...
  
Az ország egyik legkorszerűbb és legnagyszerűbb sportkomplekszuma nyílik meg hamarosan
Azt sem tudni, miből fedezik majd az üzemeltetés veszteségét. Az új soproni uszoda közelgő átadása előtt Facebookon üzengetnek egymásnak helyi politikusok. A visszásságok részleteire ...
  
Szörnyű: Két ember meghalt, tizenketten megsérültek a celldömölki buszbalesetben
Csütörtökön délután halálos közlekedési baleset történt Celldömölk és Mersevát között, ahol egy busz és egy személyautó ütközött frontálisan. 19:30 Helyszíni információin...
  
Hadházy Ákos: A Fidesz áll a kamupártok mögött
Hadházy Ákos szerint a Fidesz állt a kamupártok mögött és Zuschlag János Rogán Antal ügyvédjétől kaphatott instrukciókat a 2014-es és a 2018-as választásokkor. A független országgy...
  
Kiemelt beruházás lesz a Fudan egyetem - kiderült mit is jelent ez
Palkovics László kezdeményezi, hogy a kormány nyilvánítsa nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá a kínai Fudan Egyetem építését - mondta az atv.hu kérdésére az innovációs...
  
Völner Pál szerint a kormány fokozottan figyel a nehéz anyagi körülmények között élő családokra
A kormány a veszélyhelyzet idején is fokozottan figyel a nehéz anyagi körülmények között élő családokra, a kiszolgáltatott helyzetben lévőkre - nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön V...
  
Fidesz kampány: A baloldalt sosem érdekelte az emberek megélhetése, mindig csak a saját zsebüket tömték
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása Varju László (DK) nyilatkozatára Azok a Gyurcsányék beszélnek, akik mikor hatalmon voltak kockázatos devizahitelbe és adósságba hajszolt...
  
Magyarország megint megakadályozta, hogy az EU elítélje Kínát a hongkongi események miatt
Szerdán délután került az Európai Unió külügyminiszterei elé az a tervezet, amiben a tagországok közös állásfoglalásban ítélték volna el Kína Hongkonggal kapcsolatos lépéseit, kü...
  
Az űrkutatásért felelős magyar miniszteri biztos szerint a történelmét a világűrben írják
Befejeződött a Debreceni Egyetemen a Bevezetés az űreszközök üzemeltetésébe című tanfolyam, az ezt elsőként elvégző magyar katonáknak Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parl...
  
Németh Szilárd oklevelet adott át az első magyar „űrkatonáknak” Debrecenben

Rogán ügyvédjén keresztül kapott instrukciókat a 2014-es választásoknál - erről Zuschlag beszél egy telefonbeszélgetésben
A Partizán készített hosszabb anyagot a kamupártokról, illetve azon belül is a Seres Mária-féle SMS pártot mutatta be, hogyan ment a jelöltek papírzacskóból történő kifizetése, és ho...
  
Orbán: Bizton állítom, hogy a magyar köztévé kevésbé kormánypárti, mint a német
Ma nem létezik liberális demokrácia, csak liberális nem demokrácia, van benne liberalizmus, de nincs benne demokrácia – jelentette ki Orbán Viktor a postoj.sk című szlovák hírportálnak a...
  
Elkobozták a sümegi fideszes polgármester élettársának hamis érettségijét
A Pécsi Járásbíróság elkobozta a sümegi polgármester élettársának és a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetőjének, Szabó Krisztinának hamis érettségi bizonyítványát, í...
  
Mészáros Lőrinc becsületsértésért feljelentést tett amiért strómannak, tolvajnak nevezték
Mészáros Lőrinc rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentését tett Fekete-Győr András ellen, mert a Momentum elnöke és miniszterelnök-jelöltje többször is bűnözőnek nevezte a ...
  
A férj állítja nem kapott megfelelő egészségügyi ellátás egy rákos kétgyermekes anyuka
Nem kapott megfelelő egészségügyi ellátás egy rákos veresegyházi nő. A tragédiáról a nő férje számolt be. A 43 éves Anitát a mentő az utolsó hónapokban hatszor vitte be a kórház...
  
Ilyen nincs - Lakótársára gyújtotta házát, majd egy nyugágyban ülve nézte
Felgyújtotta házát, annak tudatában, hogy valaki az épületben tartózkodik, a gyújtogatás után kiült a kertbe egy nyugágyba, és egy könyvvel az ölében végignézte, ahogy lángol a ház...
  
Orbán: Én harcolok a liberálisokkal szemben a szabadságért
A miniszterelnök egy szlovák hírportálnak adott interjúban egyebek mellett arról beszélt: a „levegőben van” az a lehetőség, hogy akár Marine Le Pennel is szövetkeznének Brüsszel meg...
  
Orbán bukása? - a Publicus szerint vezet az ellenzéki összefogás a Fidesz előtt
A miniszterelnök-jelöltséget pedig Karácsony Gergely nyerné, őt tartják ugyanis a legszimpatikusabbnak a választók egy újabb felmérés alapján. Az összes megkérdezett 40 százaléka t...
  
Figyelem! - Meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot
Az ingatlanok árverezésére és kiürítésére a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó eltérő intézkedésekről a szerda esti Magyar Közlönyben jelent meg kormányrendelet. Csak a korona...
  
16 milliárdból fog tájékoztatni a kormány arról, hogy az oltás fontos és hogy regisztrálj!!!
A legfrissebb Magyar Közlönyben már benne vannak az új kormányzati kommunikációs kampány részletei, és az is, mibe fog kerülni. Széleskörű tájékoztató kampányt indít a kormány, h...
  
Fekete Dávid bilincsben: a károsultak dühösen fogadták a bíróságon
Bilincsben, leszegett fejjel érkezett Fekete Dávidot a Győri Járásbíróságra, ahol a letartóztatásáról döntenek. A károsultak, Andrea és István a bíróság előtt várták Feketét....
  
Brutális: Megtámadták Szél Bernadett kollégáit, miután egy zsámbéki hulladéktelepnél forgattak
Döbbenetes dologról számolt be csütörtökön Szél Bernadett a Facebook-oldalán: a független országgyűlési képviselő munkatársait megtámadták Zsámbékon. "Megtámadták a kollégáima...
  
Csúnyán megjárhatják azok, akik elbliccelik a második oltásukat
Nem árulja el a kormány, hányan nem adatják be maguknak a koronavírus elleni oltás második adagját, pedig Magyarországon is akadnak olyanok, akiket elriasztanak a mellékhatások, vagy csak ...
  
Kiderült: Milliós fizetést kap Vidnyánszky, Nemcsak Károly is havi 650 ezret kap
De még Nemcsak Károly is havi 650 ezret kap felügyelőbizottsági tagságáért. A DK nyújtotta be az adatigénylést. A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, Oláh Lajos koráb...
  
Végre Romániába is mehetünk nyaralni a magyar igazolvánnyal
De erről nem biztos, hogy megállapodás is kell – mondta Florin Citu. Magyarország és Románia kölcsönösen elismeri a koronavírus elleni oltásról kiállított igazolásokat, ugyanakkor n...
  
Orbán rossz híreket kap? - mégse jön össze könnyen a Fidesz új pártszövetsége?
Apránként újabb részletek szivárognak a formálódó, új európai konzervatív szövetségről. Orbán Viktor nyilván nem véletlenül elejtett félmondatából tudhatjuk, hogy a francia Marin...
  
„Készen állunk a háborúra!”: szemtől szemben a franciák a brit hadihajókkal a csatornán, egyre érkeznek a csapatok
A franciák blokád alá vonták a Jersey szigetén lévő halászati kikötőt, mivel a britek a Brexitet követően nem engedik a francia halászoknak, hogy a környező vizeken dolgozzanak. Két ha...
  
Okoskutyaház is született az Orbán Ráhel barátnője által vezetett ügynökség programjában
Bata-Jakab Zsófia úgy vélte, hogy az inkubációs programban magas minőségű, innovatív és szériaérett termék születtek. Intelligens-önfenntartó kutyaház és kézmozdulatokkal vezérel...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
2021-05-07 Magyarország, Budapest
  The Times
1,7 milliárd Ft közpénzt kap a Tiltott Csíki Sört gyártó cég vezetője arra, hogy felhúzzon egy sörkorcsolya-gyárat Székelyföldön
Lénárd András, a Tiltott Csíki Sört gyártó székelyföldi cég vezetőjének másik érdekeltsége 1,7 milliárd forintnyi támogatást kap magyarországi közpénzből arra, hogy felhúzzon egy sörkorcsolya-gyárat Székelyföldön, a már meglévő sörgyára mellé - írja a Magyar Hang. A Magyarországról pénzelt székelyföldi gazdaságélénkítési terv forrásait osztó Pro Economica Alapítvány a lapnak azt írta, Lénárd cége, a Pityóka Gyár Srl. egy majdnem 4,5 milliárd forintos beruházást hajt végre Hargita megyében, ennek támogatási értéke 1,7 milliárd forint, és 42 új munkahely létesül a beruházás eredményeképp.

A Magyar Hang cikke szerint a nagyon jó fideszes és magyar kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Lénárd ezen kívül egy másik projekttel is pályázott a programban, de annál valószínűleg még nem kötötték meg a támogatási szerződést, ezért a Pro Economica Alapítvány nem árulta el a lapnak, hogy erre a másik beruházásra Lénárd mekkora támogatást kap majd.

A Magyar Hang pénteki cikkéből kiderül az is, hogy a vállalkozó magyar kormányzati kapcsolataival

diplomata útlevelet is szerzett magának 2019-ben.

Ez azért jöhetett nagyon jól neki, mert 2001-ben elfogta az amerikai rendőrség, miközben három nőt próbált átcsempészni az amerikai-kanadai határon. 50 ezer dolláros óvadék fejében engedte csak meg a bíróság, hogy szabadlábon védekezzen, de erre se került sor, elmenekült az amerikai igazságszolgáltatás elől.

De nem ez volt az utolsó eset, hogy zűrös ügybe keveredett, felmerült, hogy ő lehetett a felbujtója egy betörésnek a Csíki Sör magyarországi cégének Bajcsy-Zsilinszky úti irodájában. 2018 májusában több tízmillió forintot vittek ez az iroda széfjéből, és a rendőrség szerint a betörőnek kulcsa lehetett, ugyanis a záron és az ajtón nem látszottak erőszakos behatolás nyomai. A rendőrség már 2018 júniusában ki is hallgatott egy gyanúsítottat, P. I.-t, egy Pest megyei településen élő román állampolgárt, aki ezt mondta a kihallgatásán:

„Andrással megbeszéltem, hogy ott a kulcs, és megmondta, hogy melyik helyiségbe menjek be és feszítsem ki a szekrényt, reggel menjek. Ő külföldön lesz, és feszítsem le ezt a szekrényt, ott lesz a pénz, azt vigyem el, mert a sógorával haragban van, vita van köztük.”

Az nyomozás ehhez képest két éve nem igazán halad - írja a Magyar Hang.

Forrás: 444
Gulyás Gergely bejelentette: augusztusig védettségi igazolvány nélkül se fesztiválra, se koncertre nem mehetünk
Mi történt? - kiürítettek egy zuglói szakrendelőt, négyszáz embernek kellett elhagynia az épületet
Vona szerint nem a kormány, hanem a magyar társadalom a felelős a halálozási statisztikákért
Orbán elégedett: A járványt megtörtük, a gazdaságot újraindítjuk
Ciki: Novák Katalin Portugáliában tárgyalt, majd ott helyben szétoltotta a vendéglátó országot
Egymás között küldözgették az agydaganatos mezőfalvi asszonyt a kórházi osztályok
Az ország egyik legkorszerűbb és legnagyszerűbb sportkomplekszuma nyílik meg hamarosan
Szörnyű: Két ember meghalt, tizenketten megsérültek a celldömölki buszbalesetben
Hadházy Ákos: A Fidesz áll a kamupártok mögött
Kiemelt beruházás lesz a Fudan egyetem - kiderült mit is jelent ez
Völner Pál szerint a kormány fokozottan figyel a nehéz anyagi körülmények között élő családokra
Fidesz kampány: A baloldalt sosem érdekelte az emberek megélhetése, mindig csak a saját zsebüket tömték
Magyarország megint megakadályozta, hogy az EU elítélje Kínát a hongkongi események miatt
Az űrkutatásért felelős magyar miniszteri biztos szerint a történelmét a világűrben írják
Németh Szilárd oklevelet adott át az első magyar „űrkatonáknak” Debrecenben
Rogán ügyvédjén keresztül kapott instrukciókat a 2014-es választásoknál - erről Zuschlag beszél egy telefonbeszélgetésben
Orbán: Bizton állítom, hogy a magyar köztévé kevésbé kormánypárti, mint a német
Elkobozták a sümegi fideszes polgármester élettársának hamis érettségijét
Mészáros Lőrinc becsületsértésért feljelentést tett amiért strómannak, tolvajnak nevezték
A férj állítja nem kapott megfelelő egészségügyi ellátás egy rákos kétgyermekes anyuka
Ilyen nincs - Lakótársára gyújtotta házát, majd egy nyugágyban ülve nézte
Orbán: Én harcolok a liberálisokkal szemben a szabadságért
Orbán: Én harcolok a liberálisokkal szemben a szabadságért
Orbán bukása? - a Publicus szerint vezet az ellenzéki összefogás a Fidesz előtt
Figyelem! - Meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot
16 milliárdból fog tájékoztatni a kormány arról, hogy az oltás fontos és hogy regisztrálj!!!
Fekete Dávid bilincsben: a károsultak dühösen fogadták a bíróságon
Brutális: Megtámadták Szél Bernadett kollégáit, miután egy zsámbéki hulladéktelepnél forgattak
Csúnyán megjárhatják azok, akik elbliccelik a második oltásukat
Kiderült: Milliós fizetést kap Vidnyánszky, Nemcsak Károly is havi 650 ezret kap
Végre Romániába is mehetünk nyaralni a magyar igazolvánnyal
Orbán rossz híreket kap? - mégse jön össze könnyen a Fidesz új pártszövetsége?
„Készen állunk a háborúra!”: szemtől szemben a franciák a brit hadihajókkal a csatornán, egyre érkeznek a csapatok
Okoskutyaház is született az Orbán Ráhel barátnője által vezetett ügynökség programjában
Óriási készültség: Gázszag miatt kiürítettek egy zuglói szakrendelőt
Győri múzeumi éremlopás: 60 millió forintnyi érme tűnt el
Óriási átcsoportosítások indultak - 77 településen építene a kormány sportparkot
Vége: Elmarad idén a Sziget Fesztivál
Fontos bejelentés a kilakoltatásokkal kapcsolatban
Az elsők között nyitnak Mészáros Lőrinc szállodái, szerintük azért, mert a járvány alatt is megtartották munkavállalóikat
Mi történt? - kiürítettek egy zuglói szakrendelőt, négyszáz embernek kellett elhagynia az épületet
Hollik nekiment a bal oldalnak: a színjátéknak főrendezője maga Gyurcsány Ferenc
Gulyás Gergely bejelentette: augusztusig védettségi igazolvány nélkül se fesztiválra, se koncertre nem mehetünk
Ingyen kap tőlünk lélegeztetőgépeket Bosznia-Hercegovina és Jordánia, közel 100 millió forintba kerül
Augusztusig biztos maradnak a korlátozások annak, aki nem oltatja be magát
Orbán nem akármit posztolt, mindenki azt találgatja, hogy mire gondolt