![]() |
Újabb politikai vihar: Magyar Péter Kövér László 2006-os beszédének részletével vágott vissza a kormánynak, reagálva a Kollár Kinga ügyre
Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke éles hangvételű Facebook-bejegyzésben osztott meg információkat egy újabb, politikai vihart kavart ügyről. A bejegyzés szerint a felvételen Kövér László, az Országgyűlés elnöke megerősíti Orbán Viktor 2006-os követelését, miszerint az Európai Unió ne adjon pénzt Magyarországnak. Magyar szerint ez újabb bizonyítéka annak, hogy a Fidesz kettős beszédet folytat, és a magyar embereket próbálja félrevezetni.A Fidesz ismét hazudik és megpróbálja hülyének nézni a magyar embereket. Azzal vádolja a TISZA-t, amit ők tesznek és tettek.
– fogalmaz Magyar
A TISZA Párt vezetője kiemelte, hogy az uniós pénzek visszatartásáért kizárólag Orbán Viktor és a „hozzá köthető ipari méretű korrupció” a felelős, amely következtében a magyar állampolgárok nem jutnak hozzá a fejenként nagyjából 800 ezer forintos támogatáshoz. Ez az összeg egészségügyi, oktatási, közlekedési és vidékfejlesztési célokra lenne felhasználható, de jelenleg „parkolópályán” van Brüsszelben.
Orbán Viktor úgy van vele, ha nem lehet az ő oligarcháié az uniós pénz, akkor inkább senkié ne legyen. Azok a fideszesek hazaárulóznak most, akik évek óta hagyják lerohadni a kórházainkat, szétesni az oktatást, a MÁV-ot és akik megélhetési válságba sodorták sok millió honfitársunkat…– írja Magyar.
Oszd meg! Már megint lebuktak. Itt hallható, ahogy Kövér László megerősíti Orbán Viktor 2006-os követelését, hogy az Európai Unió ne adjon pénzt Magyarországnak.
A Fidesz ismét hazudik és megpróbálja hülyének nézni a magyar embereket. Azzal vádolja a TISZA-t, amit ők tesznek és tettek.
Mindenki tudja Magyarországon, hogy egyedül Orbán Viktor és a hozzá köthető ipari méretű korrupció a felelős azért, hogy jelenleg a magyarok nem kapják meg a fejenként 800 ezer forintos uniós forrást, amit egészségügyre, oktatásra, a gazdaság és a közlekedés fejlesztésére, nyugdíjasokra, valamint a magyar vidékre lehetne költeni.
Orbán Viktor úgy van vele, ha nem lehet az ő oligarcháié az uniós pénz, akkor inkább senkié ne legyen. Azok a fideszesek hazaárulóznak most, akik évek óta hagyják lerohadni a kórházainkat, szétesni az oktatást, a MÁV-ot és akik megélhetési válságba sodorták sok millió honfitársunkat…
Orbán nem tudja és nem akarja hazahozni az uniós forrásokat. A TISZA viszont a választási győzelem után azonnal hazahozza a magyar embereknek járó pénzeket.
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Magyar Péter Tisza Párt Politika Választások Kampány Magyar kormány Magyarország Orbán kormány Orbán Viktor FideszHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!