![]() |
Miközben Budapesten tüntetés zajlott ellene, Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselője egy fagyizós fotóval jelentkezett be a Facebook-oldalán. A képen mosolyogva látható, de a poszt nem nélkülözte a kormánykritikát sem: ismét az uniós források elmaradását rótta fel a kabinetnek.
A demonstrációt Bayer Zsolt, a Civil Összefogás Fórum nevében szervezte, ahol több kormánypárti politikus is felszólalt, köztük Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A tüntetés célja a Tisza Párt és különösen Kollár Kinga politikájának bírálata volt.
Kollár a fotó mellé egy csípős üzenetet is mellékelt:Fejenként 800 ezer forint ingyenpénzt elbukni. Kimondani nem lehet, csinálni igen!?
– utalva ezzel a magyar kormány által el nem nyert uniós támogatásokra. A
bejegyzés célja egyértelmű volt: a kormányt próbálta felelősségre vonni a brüsszeli források hiányáért.
A Fidesz budapesti frakcióvezetője, Szentkirályi Alexandra gyorsan reagált a posztra. Véleménye szerint Kollár ahelyett, hogy vállalná a politikai következményeket, inkább egy „büszke fagyizós képpel” jelentkezett. Bejegyzésében azt is kijelentette, hogy az ellenzéki politikusok „a magyar emberek ellen dolgoznak pártérdekből”, és szerinte a brüsszeli kijelentéseik „az őszödi beszédhez” hasonlíthatók.Lemondás nem, egy büszke fagyizós kép érkezett Magyar Péteréktől Brüsszelből.
- írta Szentkirályi Alexandra
A Tisza őszödi beszéde után - amiben beismerték, hogy pártpolitikai érdekeikből a magyar emberek ellen dolgoznak és azért, hogy tovább zsarolják Magyarországot a hazánknak járó forrásokkal - az is kiderült, hogy ők erre még büszkék is.
Magyar Péter és Brüsszel összeesküdtek a magyarok ellen, pénzért és hatalomért bármire képesek és mint a vidáman nyalt fagylalt is bizonyítja: Brüsszelben elégedettek is velük Manfred Weberék.
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Fidesz Kollár Kinga Tisza Párt Politika Választások Kampány Szentkirályi Alexandra Orbán kormány Magyar kormány Orbán ViktorHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!