![]() |
A napokban olyan sajtóhírek jelentek meg, amelyek szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei nem csupán kiképzési céllal tartózkodtak Bosznia-Hercegovinában, hanem azzal a feladattal érkeztek, hogy a megfelelő időpontban Magyarországra menekítsék Milorad Dodikot, a boszniai Szerb Köztársaság elnökét. A VSquare portál értesülései szerint a TEK munkatársai Horvátországon át, Mohács érintésével szállították volna Budapestre Dodikot anélkül, hogy erről a horvát hatóságokat tájékoztatták volna.
A tervezett akció végül nem valósult meg, mivel Dodik fellebbezett az ellene hozott ítélet ellen, illetve az operációról a horvát és amerikai hatóságok is tudomást szereztek.
Az RTL Brüsszelben kérdezte meg Orbán Viktort arról, hogy igaz-e a Dodik kimenekítéséről szóló hír. A miniszterelnök röviden reagált:
Nem, ilyen terv nem volt
Az úgy kapcsán Szijjártó Péter külgazdasági és külüpolitikai miniszter is megszólalt. Hangsúlyozta, hogy a TEK csupán gyakorlatozás céljából tartózkodott Boszniában, és az előkészületek, valamint a kiképzés lebonyolítása a nemzetközi előírásoknak megfelelően történt.
Ennek a megkérdőjelezését nem is fogadjuk el
A konfliktus tovább éleződött, amikor Magyar Levente, a magyar külügyminisztérium államtitkára nem kapott leszállási engedélyt Szarajevóban. Az incidens kapcsán Szijjártó kijelentette, hogy szerinte Bosznia-Hercegovina vezetésének inkább az együttműködésre kellene összpontosítania, hiszen Magyarország sokat tud segíteni az országnak az európai integrációs folyamatok során.
Időközben a bosznia-hercegovinai államelnökség egyik tagja hivatalosan is kezdeményezte az Európai Tanácsnál a Boszniában állomásozó magyar békefenntartó egységek kivonását, ami további diplomáciai feszültségeket vethet fel a két ország kapcsolataiban.
Iratkozz fel és elküldjük neked a legnagyobb vitát kiváltó cikkeinket:
Feljelentés Gulyás Gergely ellen: újabb részletek, információkEzekre kerestek rá olvasóink a leggyakrabban, kattints valamelyik címkére!
Orbán Viktor Magyar kormány Orbán kormány Magyarország Választások Kampány Bosznia TEK Reakció EurópaHa hibát találtál, vagy megosztanád a véleményedet, kérjük, jelezd az alábbi e-mail címen: e-mail cím megjelenítése . Köszönjük az észrevételeidet!